New Yorkban az Uberrel hagyományos taxit is lehet majd foglalni

Több országban, így Magyarországon is betiltották az Ubert, az Egyesült Államokban viszont nem csak virágzik a szolgáltatás, de egyedülálló módon a hagyományos taxisokkal is együttműködik.

Ennek egyik oka, hogy a pandémia után egyelőre nincs elég sofőre a cégnek, így New Yorkban mintegy 14 000 taxisofőr kap lehetőséget, hogy az Uber platformján keresztül vegyen fel fuvarokat. Az üzletfejlesztési vezető, Guy Peterson elmondta: ez szerinte a taxisoknak is nagy előny, mert nem kell többet azon aggódniuk, honnan szereznek munkát azokban a napszakokban, amikor általában kevesebb a megrendelés.

Korábban az Uber miatt a hagyományos taxipiac gyakorlatilag összeomlott a városban, mert az emberek a könnyebb, online foglalási formát részesítették előnyben, így közel ezer taxis jelentett csődöt. Az új együttműködés keretei között a régi taxisokkal dolgozó szoftvercégek összeolvadnak az Uber platformjával, és a hagyományos, sárga taxit az Uber X áráért lehet majd rendelni az applikáción keresztül. Spanyolországban, Németországban, Törökországban és Ausztriában is vannak már hasonló együttműködések.

Forrás: bbc.com

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.