Pénzügyi tudatosságra nevel minket a pandémia

A lakosság nagyrészének szüksége lenne pénzügyi tudatosságának fejlesztésére, ami hatványozottan igaz a koronavírus-járvány okozta krízishelyzet idején. Kővári Erika pénzügyi menedzser szerint a pandémiával elindult egyfajta tanítási folyamat, az emberek többsége elkezdett spórolni, de így sincsenek tisztában vele, hogyan kell ezt a gyakorlatban hatékonyan megvalósítani. A szakértő szerint mindig fontos az 50-30-20-as szabályt szem előtt tartani, a cégeknek pedig áldozniuk a munkavállalók pénzügyi oktatására, mert azzal exponenciálisan nőhet a munkájuk hozzáadott értéke is.

Az iskolákban nem tanítják meg az embereket a pénzügyeik rendszerezésére, pedig e nélkül senki nem képes megfelelően bánni a bevételeivel. A hétköznapokban gyakran dobálózunk olyan közgazdasági jelentésű szavakkal, mint az infláció vagy a vásárlóérték, de a társadalom túlnyomó többsége nem érti ezek mögöttes tartalmát. Pedig ahogy a világ változik körülöttünk, úgy alakulnak át a pénzügyi szokások is. Kővári Erika, az Extrema Hungary Kft. ügyvezetője szerint

a koronavírus megjelenése óta minden korábbinál indokoltabbá vált a tudatosság, a tervezés, hiszen mindannyian sebezhetővé váltunk.

Sokan kezdtek el spórolni, míg a munkájukat elveszítők körében érezhető az a fajta mentalitás, hogy biztonságot, kiszámíthatóságot szeretnének teremteni maguk körül és próbálnak tartalékot képezni.

Az 50-30-20-as szabály

A pénzügyi menedzser szerint a pénzügyi tudatosság egyik alapja az úgynevezett 50-30-20-as szabály, ezt kellene összehangolni mindenki fejében. „Miután megkapjuk a fizetésünket, 20 százalékot kellene eltenni abból váratlan helyzetekre. A mai felhasználói társadalomban ez nem jellemző, mert rengeteg inger éri az embereket, és azonnal megveszik azokat a termékeket, amiket korábban nem tudtak” – magyarázta. Mint mondta, az állandó kiadások, így a rezsi, a havi díjfizetési kötelezettségek tennék ki iskolapéldai esetben a bevétel 50 százalékát, míg a maradék 30 százalékot arra költhetnénk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ebből az összegből eljárhatunk színházba, moziba, koncertekre vagy bármilyen szabadidős tevékenységet végezhetünk annak érdekében, hogy felszabadultnak érezzük magunkat.

18 éves kortól fontos az öngondoskodás

Az Extrema Hungary Kft. a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2018 óta, 13 x 1,5 órás előadássorozatot tart, melyben 13 neves pénzügyi szakembert kértek fel, hogy tartsanak előadást a gyakorlatias pénzügyeink témában, 3 kredites választható tantárgyként. Ennek célja, hogy segítsen, miként alakíthatja ki pénzügyi jövőjét egy egyetemről induló fiatal, ha alkalmazott, vagy éppen vállalkozói jogviszony mellett dönt. A kurzus annyira népszerű, hogy a hallgatók száma szinte évről évre duplázódik, és bár a járvány miatt ebben a félévben leálltak, hiszen gyakorlatias pénzügyeket nem lehet online oktatni, szeptembertől újra lehet jelentkezni. „Rengeteg visszaigazolást kaptunk, hogy van létjogosultsága az előadásoknak. A diákok az órákon feltöltődtek, hiszen nem lexikális tudást szerettünk volna átadni, hanem gyakorlatias, de ezzel együtt gazdaságilag megfogalmazott tanácsokat. A diákok megtudhatták, miért van szükség már 18 éves kortól az öngondoskodásra és felnyitottuk a szemüket, hogyan növelhetik a pénzük értékét, ha jó munkahelyet választanak” – értékelt a pénzügyi menedzser.

Kővári Erika végezetül hozzátette, országszerte több gimnáziumban is tartanak pénzügyi napokat illetve heteket. Sőt, Mindennapi pénzügyeink ABC-je címmel könyvet is kiadtak, amit kifejezetten a magyar szokásokra, a magyar emberekre írtak.

Nyitókép: pixabay
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.

Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva