Régi korok romantikája – avagy hogyan illesszük be a ruhatárunkba kedvenc korszakunk öltözködési stílusát

„Te melyik kor ruháiba bújnál, 1 hónapon át?” Ezt a kérdést tette fel nekünk az egyik ruha szalon, zárt (közösségi média) csoportjában. A bejegyzés Mila Povoroznyukról szólt, aki századelős ruhákban jár, amiket többnyire saját maga készít. Ez a kérdés stílustanácsadó szemmel különösen izgalmas, ezért úgy gondoltam válaszomat cikké formálom. Egyúttal saját példámon keresztül szeretném érzékeltetni, hogyan is lehetséges beilleszteni az öltözködésünkbe egy adott történelmi korszak viseletének stíluselemeit.

Személy szerint én az 1920-as évek fantasztikus Art deco ruháihoz vonzódom a leginkább. Annyira szeretem ezt a korszakot, hogy még az esküvőnkön is A nagy Gatsby zenéje szólt, szerencsére párom teljes egyetértésével. Mindig voltak ezt a korszakot idéző, csipkével és flitterrel díszített ruhadarabjaim, de inkább csak idézték ezt a stílust, nem voltak egy az egyben jelmezszerű darabok. Sőt jónéhány ékszert is készítettem ennek a kornak a stílusában.

Forrás: Empatik Stílus, nordstrom.com, RENOME Design porcelán ékszer – társalkotó Szász Károly

Az öltözködési stílus, és a történelmi háttér

Az I. világháború után a férfiak létszáma drámai mértékben lecsökkent, emiatt a nők dolgozni kényszerültek. Ezért válhatott oly népszerűvé Coco Chanel forradalmi stílusa, ami felszabadította a nőket. Eltűntek a fűzők és megjelentek a sokkal kényelmesebb, egyenes fazonú ruhadarabok. Az egésznapos munkát és a felgyülemlett feszültséget a szórakozóhelyeken táncolták ki magukból.

Így fonódott egybe a ritmusos jazz lüktetése, a századelős viseletnél sokkalta szabadabb mozgást biztosító ruhadarabokkal,

melyeket a kor művészeti stílusával, az Art Deco geometrikus motívumaival tettek kellően dekoratívvá, pótolva ezzel a női idomok látványának hiányát. Az áramvonalas hölgyek eszményképét felváltotta a magas, vékony, téglalap alkatú szépségideál.

Forrás: pinterest.com, www.barbaradonsky.com, espritdegabrielle.com

Stílus párhuzamok – akkor és most

Kedvenc korszakunk öltözetei között – bármelyik korstílusról legyen is szó -, rendszerint találunk olyan elemeket, amelyek szinte gond nélkül átültethetőek a mostani viseletünkbe. Erre példa az alábbi két képsorozat.

Forrás: pinterest.com
Forrás: pinterest.com, eszka.hu

Egy kis elemzés – A pliszé szoknya

A pliszé szoknya már az ókorban is létezett, de az 1920-as években élte reneszánszát többek között a sportruházat részeként is. A II. világháború után Christian Dior védjegye lett alkalmi öltözetként. Mára jött újra divatba tornacipővel kombinálva, utcai viseletként.

Kép: Coco Chanel letisztult formavilágú pliszé szettje csípőre tolt övrésszel (balra), ami a mai viseletben is megtalálható klasszikus formában, derékövvel viselve (jobbra). Forrás: pinterest.com – Coco Chanel: Modernism – The Metropolitan Museum of Art

A Chanel-stílusú, sokgyöngyös bizsu nyaklánc a mai napig dekoratív kiegészítőnk. A flitterekkel, gyöngyökkel kivart ruhákat pedig ma is szívesen választjuk egy-egy kiemelt alkalomra, alkalmi vagy fellépő ruhaként.

Forrás: lookbook.nu, pinterest.com

Eltérő alkatra alkalmazva

Korábban szó volt róla, hogy a Gatsby stílus, vagyis a 20-as évek stílusa egy magas, vékony szépségideált részesített előnyben, mégis áthangszerelhető akár plus size alkatra is.

Forrás: pinterest.com, www.unique-vintage.com

Ékszerek

Art deco stílusú ékszereket nemcsak a replikák között találunk, de a statement (nagyméretű bizsu) nyakláncok között is sikerrel keresgélhetünk. A rétegzett gyöngynyakláncok közül a szabálytalan gyöngyökből fűzött izgalmas darabok a legszebbek és ár-érték arányban is a legkedvezőbbek.

Forrás: pinterest.com, foreverartisans.com, www.empreintes-paris.com

Cipők

A geometrikus mintákkal díszített alkalmi cipők mellett a Borsalino fazon szintén a Gatsby korszak egyik ikonikus darabja, melyet a mai napig idéznek a cipőtervezők különféle formában.

Forrás: pinterest.com, rekavago-instagram

Art deco motívumok és flapper idézetek a mai kor viseletében

Nincs új a Nap alatt, a mai divat gyökerei rendszerint fellelhetők a régebbi viseletekben. Ha szeretnénk a kedvenc történelmi korszakunk stílusjegyeit magunkon viselni, nem kell feltétlenül jelmezszerű öltözékekben járni. Elég megkeresni a ma megtalálható ruhadarabok között azokat, amelyek az adott korszak stílusjegyeit viselik. Az említett stílusjegyek jelen lehetnek fazon, anyagtípus, minta vagy ékszerhasználat formájában. Erre gyűjtöttem néhány példát az alábbiakban.

Forrás: pinterest.com, shoptiques.com
Forrás: poshmark.com, herworld.com, pinterest.com

Stílusos legyél, ne csodabogár!

Ha igazán stílusos és önazonos szeretnél lenni, ahelyett, hogy másolnád a kedvenc korszakod viseletét, inkább meríts ötletet belőle. Így felfigyelnek majd rád, de semmi esetre sem fognak ujjal mutogatni.

Szöveg: Szemán-Fülöp Edina, stílustanácsadó, design manager – http://empatikstilus.hu
Nyitókép: Great Gatsby – A World of Film
Avatar photo
Szemán-Fülöp Edina

Stílustanácsadó

Empatikus stílustanácsadás sok praktikummal és némi humorral. Egyénre szabott megoldások hölgyeknek dizájner stílustanácsadótól. Ez vagyok Én.