2025-ben jön az utolsó Coldplay album

Korábban bejárta a világsajtót, hogy az együttes frontembere, Chris Martin egy rádióinterjúban arról beszélt, 2025 után nem adnak ki több új lemezt. Erről már évekkel ezelőtt is szó esett, ám most ismét megerősítette, hogy 12 album után nem lesz több új Coldplay zene. 

A koncertezésre fókuszálnak majd, de egy-egy közös projekt más előadókkal azért még előfordulhat. A hétszeres Grammy-díjas brit banda első lemeze, a Parachutes 2000-ben jelent meg, amely egyből el is nyerte a legjobb alternatív zenei album díját a világ számos országában, sikerük azóta is töretlen. Néhány év kihagyás után jövőre ismét turnéra indul az együttes és mivel a Coldplay nagyon elkötelezett a környezetvédelem iránt, így kizárólag zöld koncerteket adnak majd. Azt is vállalták, hogy 50%-kal kevesebb szén-dioxid kibocsátással jár majd a körút, mint a legutóbbi, 2016-os „A Head Full of Deams” sorozat. És hogy hogyan érik ezt el? A koncerthelyszíneken napelemeket helyeznek ki, illetve a közönség ugrálásából nyert energiát is hasznosítják majd. Budapestre sajnos nem jönnek, európai állomásaik közül már csak berlini, frankfurti, párizsi, brüsszeli és glasgow-i előadásaikra érhetők el jegyek.

Forrás: cnn.com

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.