A Mario-mozi beköltözik a Nintendo-játékokba

Küszöbön áll a Super Mario Bros.: A film vilápremierje, és ebből az alkalomból a játék kifejlesztője, egyben a Nintendo egyik vezetője, Shigeru Miyamoto bejelentette, hogy a játék karakterei ezentúl a film szereplőinek hangján szólalnak meg, ha a felhasználók bekapcsolják a mozis üzemmódot.

Ez azt jelenti, hogy Chris Pratt, Anya Taylor-Joy, Seth Rogen, Jack Black és a többi sztár hangja fokozza majd a hangulatot a Mario Bros. világában, sőt olyan jelenetekben is élvezhető lesz majd a „szinkron”, ahol a játékban eredetileg meg sem szólaltak a karakterek. Miyamoto szerint, aki a Super Mario Bros.: A film egyik producere, a Mario Bros.-széria ezzel szintet lép, mert egyesíteni lehet a játék és a mozi világát, új minőséget hozva létre.

A főhőst megszólaltató Chris Pratt a bejelentéssel kapcsolatban megjegyezte, nagyon boldog, hogy virtuálisan visszatérhet gyermekkora színterére, ahol naponta órákat töltött azzal, hogy a gonoszokat laposra taposta Marióként.

Iparági elemzők közben úgy tippelnek, hogy a Super Mario Bros.: A film lesz az első olyan nagy produkció, amely visszahozza a covid előtti szintre a mozik látogatottságát. A húsvéti hosszú hétvégére időzített filmtől 85-90 millió dolláros észak-amerikai bevételt várnak.

A bőség utolsó éve a járvány előtt volt, ebben az időszakban a hollywoodi filmek 31 milliárd dolláros összbevételt értek el, és idén valószínűleg már ehhez közeli értéket sikerül majd könyvelni.

Super Mario Bros.: A film – mától a hazai mozikban!

Forrás: UIP
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.