Céltábla nő

Ernyei Bélával, legújabb, az Álomgyár Kiadónál megjelent kötetének apropóján, Tímár-Gregorits Nóra beszélgetett.

Bár itthon színészként tartanak számon, a Céltábla nő már a tizedik megjelent köteted. Most már inkább íróként gondolsz magadra?
Soha nem akartam igazán írni, bár mindig is voltak történeteim. Viszont amikor elhagytam Magyarországot, elkezdett rólam kialakulni ez a felszínes, hiú, nőcsábász kép, így elhatároztam, hogy megírom az én verziómat, mégis csak én ismerem magam a legjobban. Ez volt az önéletrajzi könyvem, az Álmok veszélyes dolgok. Amiben aztán nagy örömömet leltem, elvitt a sodra a mesélésnek. Rájöttem arra, hogy valami olyasmi került a birtokomba, amire soha nem gondoltam, de mégis az enyém. Innentől az írás az életem részévé vált, mostanra pedig ott tartok, hogy hihetetlenül izgat az irodalom. És bár több műfajban kipróbáltam magam, a három regényemre vagyok a legbüszkébb.

Mennyire érzed úgy, hogy tudtál íróként érvényesülni?
Az egyetlen szakma, amiről papírom van, a színészet. Azon túl viszont rengeteg olyan dolog kezdett teljesen autodidakta módon vonzani, mint a fényképészet. Azt is nagyon kevesen tudják rólam, hogy amerikai playboy díjas fotós vagyok. Én egyébként azt a fajta sikert érzem igazán elfogadhatónak, ami olyan munkáimért ér, ami hivatalosan nem a „dolgom”, hanem a szenvedélyem. Ilyen az írás is.

Volt már önéletrajzi regényed, szakácskönyved, interjúköteted. A céltábla nő hova illik a sorban?
A céltábla nő egyfajta voks letétel a női nem mellett, és a folyamatosan elkövetett férfi hibák ellen. Ezt a témát egyszerűen nem lehetett megkerülni. Persze nagyon óvatosan kellett hozzá közelíteni, hogy a férfiak ne vegyék hitelrontásnak, vagy ha úgy tetszik, árulásnak, így meg kellett találni azt a középutat, ami a nők felé egy jószándékú segítségnyújtás, de ennek hatására nekik is magukba kell nézniük, hol követik el újra és újra ugyanazokat a hibákat. Ebből a szempontból ez egy időtálló kézikönyv, esszék összessége.

Tehát ha jól értem, nőkről szól és nőknek szól?
Igen. Arra keresi a választ, hogy mi viszi arra a férfiakat, hogy minden áron megkapják a nőt, akit utána mindenáron el akarnak veszíteni, azért, hogy aztán újra kezdjék a folyamatot. Ebben egy olyan fajta ellentmondás van, amit fel kell oldani. El kell dönteni, hogy Casanovának születettem, és az is maradok, amíg meg nem halok, vagy érző, emberi lény vagyok, akit férfiként érdekel, hogy tudok megtartani egy nőt. Nem hiúságból, hanem szeretetből.

Hogy tudtad érvényesíteni az írás során női nézőpontot?
Dóri volt mindenben a női reflektálóm, és nagyon sok mindenben adott olyan segítséget, amikor azt mondta, „igen, te itt most elszaladtál valami fölött”. És ilyenkor megkérdezte, volt-e az én életemben is hasonló? És igen, így el tudtam kerülni, hogy Szent Sebestyénként állítva be magam, elsikkadjak azok fölött a történetek fölött, amik rólam szóltak, és amin én is tetten érhető vagyok.

Nem tartasz attól, hogy a könyv üzenetét félre fogják értelmezni?
Nagyon meglepne, ha nem próbálnának meg akár ebbe is más üzenetet belemagyarázni, de nekem olyan a természetem, hogy szeretek mindennel, ezzel a meg nem értéssel is megharcolni. És gyakorlatilag eljutottunk oda, úgy, ahogy a Dórival való kapcsolatommal is, ahol nagy korkülönbség van, és már bebizonyítottuk, hogy mennyire jók vagyunk együtt, hogy szeretek úgy győzni, hogy közben meggyőzzek embereket. És a Céltábla nő az első olyan könyv, ami önmagában ezt tudja képviselni.