Dagad a botrány a doppingoló tini edzője körül

Összeomlott a kűrben és lecsúszott a dobogóról, a 4. helyen végzett a pekingi téli olimpián a doppinggal lebukott 15 éves műkorcsolyázónő, Kamila Valijeva, aki gyakorlatilag esett-kelt a programja során.

Miután lejött a jégről, az edzője hűvös fogadtatásban részesítette, és számonkérte rajta, miért engedte el az egészet, miután az első ugrását elrontotta, miért nem küzdött tovább. Tanúja volt a jelenetnek Thomas Bach egykori olimpiai bajnok vívó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jelenlegi elnöke, aki erősen bírálta a trénert, Eteri Tutberidzét viselkedéséért, kifejezetten azért, hogy nem vigasztalta a kislányt.

Nagy hullámokat kavart műkorcsolya-körökben is az ügy. A négy éve aranyérmes műkorcsolya páros női tagja, Aliona Savchenko például most fájdalmasan nyilatkozott arról, vele hogyan bántak az edzői régen, illetve milyen bántalmazáson ment keresztül, ezzel felhívva a figyelmet arra, hogy ez a probléma nem egyedi a sportágban, és átérzi Valijeva helyzetét. Tutberidze értetlenül áll Bach nyilatkozata előtt, nem érti, miért szólna bele a NOB abba, hogyan dolgozik tanítványaival. Közben több sportszervezet is vizsgálja a sportolót felkészítő csapat és a család felelőségét a doppingügyben.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.