Egy újabb sztárpár válik: vége Jason Momoa házasságának

Jason Momoa és a felesége, Lisa Bonet 15 együtt töltött év után úgy döntöttek, hogy elválnak – a hírt egy különös Instagram-bejegyzésben tudatták a világgal.

Sokakat meglepett a hír, hogy a színész 5 év házasság után elválik, ugyanis semmi jel nem mutatott arra, hogy feleségével bármilyen probléma lenne köztük. Jason Momoa arról írt, hogy a hírt nem akarják nagy dobra verni, csupán azért közlik így a világgal, hogy az életüket méltósággal és őszintén folytathassák külön. Máig szeretik a másikat, de ahogy fogalmaz, szeretnék felszabadítani egymást, úgyhogy elválnak útjaik. Arra is kitért, hogy a gyerekeik természetesen továbbra is nagyon fontosak számukra, őket a legnagyobb egyetértésben és szeretetben akarják tovább nevelni, tanítani.

Későbbi feleségét gyerekként, a képernyőn keresztül szúrta ki: még csak második osztályos általános iskolás volt, amikor megtetszett neki a The Cosby Show egyik szereplője, Lisa Bonet. Ebből a plátói szerelemből lett aztán párkapcsolat, majd házasság. Két közös gyermekük született: Lola 2007-ben látta meg a napvilágot, Nakoa-Wolf pedig egy évvel később, 2008-ban érkezett.

Instagram will load in the frontend.

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.