Egyre több brit szeretne népszavazást a királyságról

A legfrissebb felmérés szerint egyre több brit szeretné népszavazás kiírását a királyság intézményének jövőjéről. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által 2605 felnőtt brit állampolgár bevonásával elvégzett reprezentatív vizsgálat szerint a referendumot pártolók továbbra is kisebbségben vannak, de arányuk jelentősen nőtt II. Erzsébet királynő halála és III. Károly király trónra lépése óta.

II. Erzsébet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án hunyt el nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában.

Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó. III. Károly és felesége, Kamilla koronázása ma lesz a londoni Westminster-apátságban 2200 meghívott vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében.

A koronázási ceremónia elé időzített felmérés szerint országos átlagban a britek 31 százaléka szeretné, ha népszavazáson lehetne dönteni arról, hogy hazájának államformája továbbra is monarchia legyen-e. A válaszadók 52 százaléka szerint erre nincs szükség, 17 százalék nem adott egyértelmű választ.

A YouGov az eredmények ismertetéséhez fűzött kommentárjában kiemeli, hogy jóllehet a többség továbbra is ellenzi a királyság jövőjéről szóló referendum kiírását, a népszavazás híveinek aránya azonban tavaly szeptember óta 9 százalékponttal emelkedett.

A legfiatalabb, 18-24 év közötti felnőtt korosztályban ráadásul relatív többségben vannak azok, akik pártolnák a népszavazást erről a kérdésről: e csoportban 41 százalék mondta szükségesnek a királyság intézményéről szóló referendumot. 

A korcsoport 26 százaléka nem kíván népszavazást a monarchiáról, viszont a fiatalok körében a legnagyobb, 32 százalék a bizonytalanok aránya is.

A referendum híveinek aránya az életkor emelkedésével jelentősen csökken: a 65 év felettiek mindössze 21 százaléka vélekedett úgy, hogy népszavazással kellene dönteni a monarchia sorsáról, 73 százalék viszont elvetette ezt a gondolatot. Ebben a korosztályban a legalacsonyabb, alig 6 százalék azoknak az aránya, akik nem tudnak dönteni ebben a kérdésben.

Éles a kontraszt a fő parlamenti pártok szavazói között is. A YouGov felmérése szerint a kormányzó Konzervatív Párt táborán belül csak 18 százalék támogatná, 73 százalék elvetné a népszavazás kiírását a monarchiáról.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt szavazói közül ugyanakkor 41 százalék mondta azt, hogy szívesen venné, 45 százalék ellenezné a királyságról szóló referendumot.

A brit EU-tagságról 2016-ban rendezett – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – referendum résztvevői közül a Brexit-párti szavazók mindössze 26 százaléka szeretne, 65 százalékuk nem akar népszavazást a monarchiáról. 

Azok közül, akik annak idején a bennmaradásra voksoltak, 34 százalék támogatja, 49 százalékuk ellen a népszavazást a királyság jövőjéről.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.