Filmzenének szánta, újabb szólóalbum lett belőle

Szólólemez-trilógiájának utolsó része, a McCartney III december 11-én jelenik meg – kereken 50 évvel az első önálló albuma után. Paul McCartney saját maga írta és játszotta fel az egész lemezt, csakúgy, mint a trilógia két korábbi részét.

A McCartney a Beatles legendás dalszerzőjének alkotói újjászületése volt – a lemez megjelenése után nem sokkal pedig megalapította a Wings-t, mellyel 1980-ig sikert sikerre halmozott, majd lezárásként újabb szólóalbum, a McCartney II érkezett. Bár a Wings számára ez volt a vég, Paul McCartney számára ez volt szólókarrierjének igazi kezdete: a következő 40 évben számos albuma szerepelt a toplisták élén, köztük a 2018-as Egypt Station is.

Több másik zenészhez hasonlóan McCartney sem tervezett új albumot kiadni idén. „A családommal a farmunkon vonultunk önkéntes karanténba, én pedig minden nap eltöltöttem egy kis időt az itt kialakított, házi stúdiómban. Eredetileg egy filmzenén kellett volna dolgoznom, de végül a lemez nyitódala született meg, én pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi legyen a következő lépés? Rengeteg dalkezdeményem volt az utóbbi évekből, így szépen sorban elkezdtem felvenni őket: először azon a hangszeren játszottam fel, amire eredetileg íródtak, majd ezeket formáltam; remekül éreztem magam közben! Sokkal inkább hasonlított arra a folyamatra, amikor a saját magam szórakoztatására alkotok, mint arra, amikor egyszerűen muszáj írnom valamit. Arról viszont sokáig fogalmam sem volt, hogy ebből végül egy album lesz” – mondta.

McCartney és a McCartney II hagyományait megtartva az új lemezhez készült fotókat is családtag készítette: az első két album akkori felesége, Linda McCartney munkája volt, az új képeket pedig lánya, Mary McCartney készítette.

Indítókép: Mary McCartney
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.