Major Zsófi nemzetközi kommunikáció szakon végzett, a főiskola utáni 5 évben pedig Londonban dolgozott egy banknál pénzügyi területen majd kint céget váltva vállalati kommunikáció területen. Ezután visszatért Magyarországra, ahol egy PR ügynökségnél tapasztalta meg ügynökségi oldalról is a kommunikációs feladatokat, majd Barcelonába költözött és ott folytatta hasonló munkakörben. Spanyolországból hazatérve nonprofit cégnél munkálkodott és ezután lett belőle „pékné” – amikor a férjével együtt megnyitották Kővágóörsön az Andriska Pékbisztrót. Zsófi élete eddig is tele volt nagy változásokkal, ám a férjével közös Pékbisztró vállalkozásukban jelenleg teljesen új kihívásokkal találják szembe magukat.
A jelenlegi vállalkozásotok előtti időben mi volt az, ami a munkaváltásra ösztönzött téged?
A legelső londoni munkahelyemen azt éreztem, hogy bár nagyon jól kerestem, pláne huszonéves létemre, ez engem nem motivált. Addig érdekelt a munka, amíg meg nem tanultam, de utána már nem találtam meg benne, amit kerestem. Nem láttam, hogy hova visz erről a helyről az utam tovább. Ezeken a munkahelyeken sokan csupán arra törekednek, hogy még több pénzt keressenek, még nagyobb bónuszt kapjanak. Nekem viszont nem ez volt a célom. Pontosan nem tudtam, hogy a kommunikáción belül milyen területen szeretnék dolgozni, de azt mindenképpen éreztem, hogy olyasmit szeretnék csinálni, ami megmozgat belülről és, ami valamilyen hozzáadott értéket képvisel. A következő munkahelyeimen ezeket a célokat már jobban megtaláltam. A jelenlegi életem előtti legutóbbi megálló munkafronton a Skool volt. Ez egy olyan non-profit cég, ami lányoknak és hátrányos helyzetű gyerekeknek tanít programozást. Ezzel is segítve a őket abban, hogy ebbe a jelenleg férfiak által uralt munkaterületre ők is tudjanak integrálódni, hiszen ez a jövő egyik fontos része.
Ezek után hogyan jött az, hogy Pékbisztrót nyissatok a férjeddel?
Ez a férjemnek, Andrisnak volt nagy álma. Ő sem péknek készült egyébként – jogot végzett, bankban is dolgozott, viszont gyerekkora óta imádott sütni-főzni. Sokáig csak az éppen meglévő állandó állása mellett vállalt be ilyen jellegű munkákat, ahol megtanulhatta a szakmát. Közben pedig megszerezte a szükséges szakképesítéseket is. A végcél az mindig az volt, hogy egy saját helyet nyithasson.
Miért pont a Balaton-felvidéken?
Én siófoki lány vagyok, a Balaton mindig is fontos szerepet töltött be az életemben. A közös utunkba pedig úgy került, hogy mi alapvetően itt, a Balaton-felvidék egyik kis falujában ismerkedtünk meg egy baráti rendezvényen (ahol egyébként Andris főzött) és utána is nagyon sokat utaztunk errefelé, nagyon szerettünk itt lenni. Aztán elkezdtünk azon gondolkodni, hogy hogyan lehetne itt lenni többet és nem visszamenni a hétvégék után Budapestre – amihez egyre kevesebb kedvünk volt. Ekkor jött az az ötletünk, hogy nyissunk itt egy pékséget. Ő adta bele a vállalkozásba a szakmai hátteret, én pedig támogattam őt a megvalósításban a saját tapasztalataimmal.
Mi volt a te saját hozzáállásod a férjed álmának megvalósításával kapcsolatban?
Hiszek abban, hogy ha valakinek ilyen sok éven keresztül ez az álma, ami ráadásul gyakorlatilag meghatározza az egész életét, akkor azt meg kell próbálni megvalósítani.
Úgy voltam vele, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy ha ez nem jön össze, akkor mindketten visszamegyünk egy céghez dolgozni.
Ez sokat segített nekem mindig is, hogy egy-egy nagy döntés előtt azt néztem meg, hogy mi a legrosszabb, ami történhet – elköltöm a félretett pénzem egy részét, visszamegyek olyan helyre dolgozni, ahol korábban tettem stb. Ezek pedig mindig adtak nekem egy biztonságérzetet a nagy váltások előtt – csakúgy, mint most is.
Miért pont Kővágóörsöt választottátok?
Itt a Káli-medencében azt láttuk, hogy a közvetlen környéken nincs kézműves pékség, ez egy piaci rés, ami feltűnt nekünk. Kővágóörsön viszont volt egy sok évtizeden át működő régi pékség, itt ennek hagyománya volt. Az épület, amikor rátaláltunk 15 éve üresen, porosan állt, és mi azt éreztük, ez lesz a mi helyünk. Így pedig, hogy ide is költöztünk Budapestről, ez a váltás, a pékség egy családi vállalkozás lett végül, mindkettőnk számára. Így lett belőlem „pékné”.
Mit szólt a környezetetek a terveitekhez?
Alapvetően támogató volt a baráti körünk és a családunk is, de azért tartottak tőle, hogy hogyan fog ez bejönni. Sok olyan kérdést kaptunk, hogy biztos jó-e ez a döntés, miből fogunk télen megélni, kik fognak nálunk vásárolni, lesznek-e olyanok, akik megfizetik ezt a minőségi árszínvonalat?
Most, hogy a 2020. augusztus 20-ai nyitás óta túl vagytok az első fél éveteken, illetve a tél egy részén is már, mik a tapasztalataitok?
Az, hogy igenis van kereslet a minőségi pékárura. Persze vannak olyanok, akik bár szeretnék, de nem engedhetik meg maguknak, hogy nálunk vásároljanak minden nap. Viszont sokan vannak olyanok is, akik meg tudják engedni maguknak és akiknek fontos, hogy mit esznek és, hogy egy kovászos kenyeret öt napig lehet jóízűen enni. Ez ugyan többe kerül, mint egy szupermarketben, de jobb minőséget is kap. Összességében nagyon boldogok vagyunk az első telünkkel. Nyilván még dolgoznunk kell azon, hogy bővítsük a helyi vásárlókört, de már most is nagyon szépen elkezdett kialakulni, hogy
egyre több helyi lakos rendszeresen jár hozzánk, és ennek nagyon örülünk, mert kezdetektől célunk volt, hogy a helyi és környékbeli lakosok számára is elérhető legyen jó minőségű pékáru.
Milyen volt a Pékbisztró fogadtatása?
Szerencsére nagyon pozitív, már a felújítás alatt sokan jöttek érdeklődni és nagyon várták, hogy megnyissunk. Mint mindenhol, természetesen itt is voltak, akik szkeptikusak voltak az elején, volt, hogy az is elhangzott, hogy magasabb az ára a termékeknek. De nálunk nincs semmilyen adalékanyag a pékárukban, minden itt készül, frissen, adalékanyagok nélkül, tejjel, vajjal, kovásszal. Egy nagyon profi szakmai csapatot is sikerült lecsábítanunk ide magunkhoz. Ezért ez nem is tud olcsóbb lenni, mint Budapesten egy kézműves pékség, hiszen semmi sem olcsóbb itt, sőt.
Hogyan integrálódtok az új helyen, már ottani vállalkozókként?
Fontosnak tartjuk azt, hogy a helyi közegbe beilleszkedjünk. Ez pedig az alapanyagoktól kezdve mindenre kihat. Mi nem csak idejöttünk, hogy kihasználjunk egy nyári turistahullámot, hanem tényleg hozzáadott értéket szeretnénk teremteni itt a környéknek.
Úgy döntöttünk, hogy mi is az „egész évben Balaton” és „egész évben Káli-medence” hullámot szeretnénk képviselni, amit más vendéglátóhelyek már elkezdtek errefelé.
Szerintünk így lehet egy régiót igazán fellendíteni és felvirágoztatni hosszú távon. Amikor nem csak a nyarat kihasználva akar valaki üzletet csinálni, hanem a helyieknek is akar adni valamit. Mi az egész termékportfóliót és úgy találtuk ki, hogy legyenek olyan termékek, amik szélesebb körben elérhetőek. E mellett pedig vannak olyan termékek is, melyek összetettebbek, vagy hosszabb készítést igényelnek, ezért magasabb árkategóriát képviselnek, de ezeket is jó áron kínáljuk. Nagyon fontos volt számunkra, hogy diverzifikáljuk a termékkínálatot, arra reflektálva, hogy a vendégkörünk is nagyon sokrétű. Ez mondjuk a vállalkozás kommunikációs munkájában azért sok kihívást hoz nekünk.
Mi volt a legmeglepőbb dolog, amivel eddig találkoztatok?
Az augusztus 20-ai nyitásra mi minden szempontból készültünk, kommunikációval is. Azt szerettük volna, hogy mire nyitunk, az emberek már tudják, hogy ez történik, halljanak rólunk már előre. Reggel 7-kor nyitottunk meg a Pékbisztrót és az emberek már a nyitás előtt 6 óra valahánykor elkezdtek sorba állni, az utcáig állt a sor – 4 napon keresztül… Ezen mi magunk is nagyon meglepődtünk. A legelső napon mindent eladtunk, az utolsó kenyeret is – annak ellenére, hogy eleve nagy kapacitással készültünk a nyitásra.
Mi volt az eddigi legnagyobb kihívásod?
Saját személyes megélésem, hogy a vendéglátás egy nagyon más műfaj ahhoz képest, ahol én eddig bármikor dolgoztam. Meglepő volt, hogy azt éreztem, nagyon sokat kell még tanulnom ezen a területen. Azt gondoltam, hogy hát én már csináltam ezt-azt, vezettem csapatot, megy majd ez nekem.
De ilyen érdeklődés mellett, mint ami már a nyitásnál is volt, minden nap ugyanolyan magas minőségben teljesíteni, az valami elképesztő kihívás.
Ezt pedig soha nem gondoltam volna. Azóta nagyon más szemmel nézem az ilyen helyeket és az éttermeket, mert nagyon kemény, amit egy ilyen szezonban letesznek az asztalra.
Ti is ilyen megerőltető időszakon vagytok túl?
Igen, és végül ezért döntöttünk egy januári 1 hónapos bezárás mellett. Andris augusztus 20. óta heti 7 napot, napi 20 órában dolgozott, pihenőnap nélkül. Amikor nem dolgozott, akkor maximum aludni tudott. Most januárban legalább sikerült visszanyerni az energiáinkat. Közben pedig okosan készültünk az újranyitásra, stratégiát írtunk – ami lehet furán hangzik, hogy egy pékségnek komoly stratégiája van. De mi úgy voltunk vele, hogy ez azért kell, hogy tudjuk merre megyünk, mire mondunk nemet és összeszedettebbek legyünk, mint az első félévünkben voltunk.
Nekem személy szerint életem legnagyobb kihívása volt az elmúlt 6 hónapban a 2 éves kisfiam mellett egy ilyen intenzitású projekten dolgozni.
London-Barcelona-Budapest után hiányzik valami a nagyvárosból most neked Kővágóörsön?
Igen, jogos kérdés, hogy ezen nagyvárosok után mit csinálok én Kővágóőrsön. ☺ Azt mondanám most a jelen pillanatban, hogy inkább azt szeretném majd elérni, hogy lehetőségem legyen felmenni Budapestre, ha hiányzik valami. De a mindennapokban nem hiányzik egyébként semmi. Persze most ez egy kifordított helyzet, mivel a Covid miatt nem is igazán jó a nagyvárosban lenni. Valamiért pedig így is hozta nekünk az élet, hogy örüljünk annak, hogy itt tudunk lenni és ne azon siránkozzak, hogy mi van Budapesten. A barátok azért nagyon hiányoznak. Hosszú távon vágyálmunk, hogy Budapesten is legyen majd egy kis bázisunk és ha ott akarunk eltölteni egy kis időt, akkor azt is meg tudjuk tenni. De nagyon szeretünk itt lenni és pici gyerekkel azt gondolom, hogy ez most jobb nekünk.
Az Andriska Pékbisztrót itt tudod elérni:
