Kávé mellé

Ma van az Állatkertek napja, 156 éve nyílt meg a Budapesti Állat,- és Növénykert, amelyet ma is imádunk, minden évszakban, minden napszakban és bármikor szívesen látogatjuk. Ha már az állatoknál tartunk, akkor nézzétek meg ajánlónkban a Pandora Moments kollekcióját, amelyben elbűvölő cicás charm is található. Éljenek az állatok, az állatkertek és a gyönyörű ékszerek! Szépséges keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint napközben főként délen, illetve a Tiszántúlon alakulhatnak ki nagyobb eséllyel záporok, zivatarok. Emellett több-kevesebb időre mindenhol kisüt a nap. Továbbra is élénk, több helyen erős lesz az északi-északkeleti szél. Hajnalban 13-21, napközben 25-32 fok várható.

🆘 Ma kettősfronti jellegű tünetek jelentkezhetnek, legintenzívebben a Dunántúlon és a keleti tájakon. Általános lehet a fejfájás, a rossz közérzet, elsősorban a szív- és keringési rendszer betegségeivel küzdők vérnyomás-ingadozást, szédülést, rosszullétet tapasztalhatnak. A többfelé élénk, erős szél fokozhatja a fejfájásos panaszokat, emellett ingerlékenységet, nyugtalanságot, alvászavarokat idézhet elő az érzékenyek körében, illetve ronthatja a hő- és komfortérzetet.

Záporok, zivatarok környezetében romolhat az asztmások állapota, a csapadékos tájakon és időszakokban pedig felerősödhetnek az ízületi fájdalmak.

Ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra! 10 és 16 óra között a naposabb tájakon és időszakokban erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Névnap: Emőd

Híres születésnapos

Ma ünnepli 46. születésnapját Audrey Tautou francia színésznő. Isten éltesse ezen a jeles napon! Audrey néhány tévébeli szereplése után 1998-ban megnyerte a legjobb fiatal színésznő díjat a 9. Fiatal Filmszínészek Fesztiválján, amit Bezière-ben rendeztek. 1999-ben Tonie Marshall rendező felfigyelt rá, és neki adta az egyik szerepet a Vénusz Szépségszalon című filmjében. Ezért az alakításért Audrey „A legígéretesebb színésznőnek” járó César-díjat vehette át. Az igazi ismertséget azonban a 2001-es Amélie csodálatos élete hozta meg számára. A rendező, Jean-Pierre Jeunet kedvenc színésznője lett, és azóta szerepelt már a Hosszú jegyesség című filmjében is.

2005-ben forgatta első igazi “hollywoodi” filmjét, a Da Vinci Kódban alakította Sophie Neveu szerepét Tom Hanks, Sir Ian McKellen és Jean Reno mellett. 2006-ban a Drágaságom című filmben játszott, 2007-ben az Ensemble, c’est Tout-ban szerepelt Guillaume Canet társaságában. 2008-ban megkezdték a Coco Chanel korai éveit bemutató Coco Avant Chanel forgatását, mely 2009 áprilisában került bemutatásra. Nicole Kidman után ő lett a Chanel No. 5 arca, az ehhez készült reklámfilmet Jean-Pierre Jeunet rendezte. Két év után, 2010-ben leforgatta a Mosás, vágás, ámítás című francia filmet is. 2011-ben a La délicatesse-ben Nathalie Kerrt formálta meg, 2012-ben pedig Des vents contraires és a Casse-tête chinois produkciókban láthatjuk viszont. 2013-ban a L’ecume des jours (Léa Seydoux és Romain Duris oldalán) című moziban láthatjuk ismét, ezt követően pedig a Casse-tête chinoison munkálkodott kollégájával, Kevin Bishoppal New Yorkban. 2015-ben két új filmje, a Microbe et Gasoil és az Eternité kerültek a mozikba, míg 2016-ban érkezett a The Odessey, mely egy életrajzi film a Cousteau családról. 2018-ban első elkészült filmje a Going Places című vígjáték, melynek rendező-főszereplője John Torturro. 2018-ban szerepelt még a Csak a baj van Veled! című filmben, majd egy évvel később a The Jesus rolls című filmben játszott.

Forrás: starity.hu

Pandora Moments kollekció

A Pandora Moments kollekció új darabjai között a mindennapok történeteihez és a különleges alkalmakhoz is megtaláljátok a megfelelő darabokat. Ez a ti történetetek, viseljétek saját stílusotok szerint!

2022-ben a Pandora még több lehetőséget kínál charmjaitok viselésére a sokoldalú Pandora Moments charmhordozók segítségével, amiket úgy terveztek, hogy könnyedén illeszkedjenek a mindennapokban megtervezett szettekhez.

„Azt szeretnénk, hogy az emberek minden nap azt tudják hordani, amit szeretnek, ezért bővítettük ki az olyan témákat, mint a család, a barátok és a házikedvencek, hogy azokra a kapcsolatokra tudjunk fókuszálni, amiket becsben tartunk” – mondta A. Fillippo Ficarelli és Francesco Terzo, a Pandora kreatívigazgatói. – „A személyre szabhatóság és az inkluzivitás a kollekció alapja. Olyan különleges darabokat szeretnénk kínálni az embereknek, amikkel elmesélhetik saját történeteiket, a Pandora nyelvén.”

Ünnepeljétek ikonikus barátságaitokat és viseljétek az ékszereket közösen a legjobb barátotokkal. Akárhogyan állítjátok össze megjelenéseiteket, meséljétek el saját történeteiteket egy új formában, a Pandora legújabb kollekciójával.

Viseld együtt. Viseld örömmel. Viseld újra meg újra.

#MomentsWithPandora #WearItYourWay

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.