Kávé mellé

Ma is hőség lesz, igyatok nagyon sok folyadékot, hűsöljetek ha megtehetitek és vigyázzatok magatokra nagyon! Rohamosan közeledik a hétvége, lepjétek meg magatokat egy finom illattal, amelynek dizájnja a valaha volt egyik legegyedibb kreáció, bővebbet a heti illatajánlónkban olvashattok. Csodás csütörtököt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből legfeljebb néhol délnyugaton alakulhat ki egy-egy rövid ideig tartó futó zápor a délutáni, kora esti órákban. Az északkeleti országrészt leszámítva többfelé megélénkül, helyenként esetleg megerősödik a nyugati-délnyugati szél. Hajnalban 15 és 22, délután 33 és 40 fok között alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma sem érkezik időjárási front, de sokan a fokozódó kánikula miatt migrént, illetve koncentrálási problémákat, tompaságot és vérnyomás-problémákat is tapasztalhatnak. A szívbetegek és keringési rendellenességgel küzdők könnyen kimerülhetnek. Ismét egyre többeknél jelentkezhet alvászavar, ennek következtében napközben kialvatlanság, fáradtság. A hőségben különösen ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozásra, érdemes könnyű ételeket fogyasztani.

11 és 16 óra között a napos tájakon és időszakokban erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Névnap: Ilona

Híres születésnapos

Ma ünnepli 86. születésnapját Robert Redford amerikai színész, rendező, producer. Boldog szülinapot kívánunk!

Édesanyja 1955-ben halt meg, még ebben az évben Robert sportösztöndíjat nyert a Colorado Egyetemre. Miután egyre kiábrándultabb lett az akkori kommersz amerikai életstílustól, hogy életébe színt vigyen, először Amerikát, majd Európát vette a nyakába. Végig egyedül, alkalmi munkákat vállalva járt városról városra. Európai tartózkodása alatt bevett szokásává vált, hogy a tél közeledtével Olaszország felé vette az irányt, majd mikor újra nyár lett, visszatért Franciaországba. Húszévesen Párizsban, majd Firenzében tanult festészetet, de mivel nem ért el jelentősebb sikereket, hazatért New Yorkba, ahol az Amerikai Színművészeti Akadémia hallgatója lett.

A Broadwayn először a Sunday in New York című darabban láthatta a közönség, majd következett a Mezítláb a parkban, melynek későbbi filmváltozatában Jane Fonda volt a partnere. Első filmje, a War Hunt 1962-ben készült, s ebben Sydney Pollackkal játszott, akivel összebarátkozott, és 7 közös filmet készítettek, melyben Pollack már a rendezői feladatokat látta el. A Mezítláb a parkban (1967) hatalmas kritikai és közönségsikert könyvelt el, rendezője Gene Saks. A Butch Cassidy és a Sundance kölyök című western (1969) tovább növelte a népszerűségét. Partnere Paul Newman, akivel felejthetetlen alakítást nyújtott A nagy balhé (1973) című filmben is. Redfordot játékáért Oscarra jelölték. Mindkét filmet George Roy Hill rendezte.

1980-ban sikeresen debütált rendezőként és producerként. Átlagemberek című családi drámája három Oscar-díjat is kiérdemelt: legjobb film, legjobb rendezés, valamint a legjobb mellékszereplő (Timothy Hutton). A 1980-as évektől filmográfiájában előtérbe kerültek a romantikus történetek. 4 év kihagyás után vállalt újabb szerepet az Őstehetség című filmben. Az igazi visszatérés azonban egy év múlva következett Meryl Streep oldalán: a Távol Afrikától című filmben máig emlékezeteset alakított. A művet 11 kategóriában jelölték Oscarra, s ebből 7-et meg is nyert, köztük a legjobb filmnek járó díjat. Az 1994-es Kvíz-show című film rendezéséért szintén jelölték a díjra. A suttogó (1998) volt az első olyan filmje, amelynek egyszerre volt főszereplője és rendezője.

Számos filmben szerepelt még, többek között: Ilyenek voltunk (1973), A nagy Gatsby (1974), Az elnök emberei (1976), Törvényszéki héják (1986), Az ígéret földje (1986), Havanna (1990), Komputer kémek (1992), A hírek szerelmesei (1996), A suttogó (1998), Kémjátszma (2001), Az emberrablás (2004), Befejezetlen élet (2005), A hallgatás szabálya (2015), Minden odavan (2013), Amerika kapitány – A tél katonája (2014), Igazság (2015), Milyen hosszú az éjszaka (2017), Úriember revolverrel (2018), Bosszúállók: Végjáték (2019), Natalie Wood: mi marad hátra (2020).

Robert Redford az Oscar-díj mellett az Arany Glóbusz-díj, az Audubon-érem, a BAFTA-díj és a Dartmouth Filmtársaság díjának a tulajdonosa. 1980-ban megalapította a Sundance Filmintézetet a független filmesek támogatásáért. A Sundance Filmfesztivált, a kezdő filmesek seregszemléjét minden évben megrendezik az Utah állambeli Park Cityben.

Robertnek Lola Van Wagennentől 3 gyermeke van.

Forrás: starity.hu

Vagányság kimaxolva:  Carolina Herrera – Az új 212 Heroes

2021 nyarán a Carolina Herrera bemutatta a 212 Men Heroes-t, az új koncepciót, amely kibővíti a szabadság fogalmát, vakmerőségét és a kendőzetlen eredetiséget. Most az illatcsalád bővül a 212 Heroes-zal, ezzel az új sztárral abban az univerzumban, amely a fiatalságra úgy tekint, mint lelkiállapotra. A formája pedig a 212 Men Heroes gördeszkás üvegét idézi nőies színben.

Carolina Herrera 212 Heroes for Her EdP – 31.790Ft (50 ml) Megvásárolható: a Marionnaud, a Douglas és a Müller parfümériákban, illetve webshopjaikban.

A 212 Heroes vezérmotívuma, vagyis az “Örökké fiatalon” gondolata új jelentést kap egy olyan környezetben, ahol a nő kezében van a társadalmi formálódás és megmutatja, hogy a fiatalság kortalan annál fogva, hogy ez egy lelkiállapot, ami mindenki számára lehetővé teszi, hogy megváltoztassa a világot.

Az új 212 eau de toilette nőknek egy innovatív új illat vegán formulával és forradalmian új üveggel, amelyet egy gördeszka alakja inspirált. “A 212 Men Heroes lelkesedő reakciókat váltott ki férfiakban világszerte, ugyanakkor a nőkből is, akik azonosulni tudtak az alapkoncepcióval, ami nemtől független elképzelés.” – magyarázza A. Herrera, a Carolina Herrera illatok kreatív igazgatója. “A 212 univerzum bővül és kiemeli azokat a csodálatos nőket, akik személyiségüknél, tehetségüknél és összetartó erejüknél fogva megváltoztatják a világot.”

A fejjegyekben a citrusos és gyümölcsös jegyek pezsgést idéznek elő. A legkiemelkedőbb összetevő a málna, amely intenzív és bohókás, biotechnológiával előállítva, hogy megőrizzék játékos mivoltát. A mandarin annak kesernyés édességével nem a legmegszokottabb citrusos összetevő, azonban a megszokás ennél a parfümnél kimarad a játékból. A szívjegyek a virággal keverednek: kihangsúlyozzák a fiatal romantikát. Narancsvirág finom kis mediterrán beütéssel, illetve jázmin és arab jázmin a Carolina Herrera univerzum szimbolikus virágai. Mindezek krémes puhasága nyitja meg az utat az alapjegyeknek, amelyek fújás után a bőrön maradva is hosszantartóvá és emlékezetessé teszik az illatot. A 212 Heroes esetében a fő összetevők a cédrus-és szantálfa. Két fontos fás jegy, amelyek játszanak a nemekre irányuló hagyományokkal és mélységet és melegséget adnak az illatnak.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.