Kávé mellé

Mindjárt itt a hétvége, amely egyben agusztus utolsó hétvégéje is lesz. Ugye, milyen hihetetlen, hogy rohamosan közeledik a szeptember? Ha pedig a hétvégét említjük, akkor a csütörtök azt jelenti, hogy egy újabb illatot mutatunk be, amely ezúttal egy izgalmas férfi illat! Boldog csütörtököt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint az ország nagy részén sok napsütés várható, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből átmenetileg egy-egy futó zápor, esetleg zivatar csak elszórtan fordulhat elő. A Tiszántúlon élénk lehet a légmozgás, de záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Hajnalra többfelé pára, köd képződhet. Reggel 14 és 20, délután 28 és 35 fok között alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma időjárási front nem lesz térségünkben, viszont a fokozottan érzékenyek körében a melegedés hatására migrén, dekoncentráltság, fáradtság és vérnyomás-problémák is jelentkezhetnek. Sokfelé fülledt lesz az idő, emiatt nehézlégzés, légszomj is előfordulhat. Megterhelő nap vár a szívbetegekre, a keringési panaszokkal élőkre és az idősekre, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést! Az elszórtan kialakuló záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok. A párásabb tájakon élők körében a reggeli órákban felerősödhetnek az ízületi fájdalmak.

11 és 15 óra között a napos tájakon és időszakokban erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban tartózkodóknak ajánlott gondoskodni bőrük megfelelő védelméről.

Névnap: Lajos, Patrícia

Híres születésnapos

Ma ünnepli 35. születésnapját Blake Lively amerikai színésznő. Boldog szülinapot kívánunk neki! Lively tizenegy éves korában kezdett színészkedni, 1998-ban, amikor is egy pillanat erejéig feltűnt a Sandman című filmben, ahol Trixie-t, a fogtündért alakította, amelyet édesapja, Ernie rendezett. Mivel Blake-t egyáltalán nem vonzotta a színészet, így egy jó darabig távol maradt mind a filmektől, mind a sorozatoktól. 2005-ben szerepet kapott a Négyen egy gatyában című filmben, ahol a négy barátnő közül, Bridget karakterét formálhatta meg. A filmben olyan híres színészekkel játszott együtt, mint Alexis Bledel, Amber Tamblyn és America Ferrera. 2006-ban feltűnt Justin Long oldalán a Felvéve című amerikai vígjátékban filmben, ahol Monica Morelandet alakította. Még ugyanebben az évben szerepet kapott a Simon mondja című amerikai horrorfilmben, ahol Jennyt személyesítette meg. A filmben még szerepet kapott féltestvére, Lori is, aki Lonnie-t alakította.

2007-ben szerepet kapott az Elvis és Annabelle című filmben, ahol Annabelle Leigh-et alakította, aki bulimiás volt. Ebben az évben fordulópont következett be az életében: megkapta a Gossip Girl – Pletykafészek című híres amerikai drámasorozatban, Serena van der Woodsen szerepét. Blake számára Serena van der Woodsen szerepe adta meg a kezdőlökést élete során. Szinte mindent ennek a szerepnek köszönhet. A sorozat számolatlan jelölést kapott, és összesen tizennyolc Teen Choice Awardsot zsebelt be. 2008-ban szerepet kapott a Négyen egy gatyában 2. című filmben, ahol Bridgetet alakította. Még ugyanebben az évben feltűnt a Saturday Night Live-ben, ahol három részben szerepelt, különféle szerepeket alakítva: volt barátnő, önmaga és transzexuális.

2009-ben szerepet kapott a New York, I love you című francia-amerikai romantikus filmben, ahol az ex-barátnő szerepét ruházták rá. Még ugyanebben az évben feltűnt a Pipa Lee négy élete című filmben, ahol a fiatal Pipát alakította. 2010-ben szerepet kapott a Tolvajok városa című filmben, ahol Ben Affleck és Jeremy Renner oldalán tűnt fel. A film, Chuck Hogan: Tolvajok városa című krimi könyv alapján készült, amely nagy siker lett. 2011-ben játszott a Zöld lámpás című filmben, Ryan Reynolds mellett, ahol Carol Ferrist alakította. Carol a Ferris Aircraft elnöke, aki pilótaként dolgozik. Még ugyanebben az évben feltűnt a Hick című filmben, ahol Glendát alakította.

2012-ben megkapta a Vadállatok című filmben, Ophelia „O” Sage szerepét. 2013-ban az Adaline varázslatos élete című filmben szerepet kapott, amely egy 29 éves nő életet dolgozza fel, aki éppen egy majdnem halálosnak bizonyult balesetet élt túl. 2015-re szerepet kapott az All I see is you című amerikai pszichológiai drámafilmben, ahol Gina, a vak nő szerepét kapta meg. A filmben olyan színészek kaptak még szerepet, mint Yvonne Strahovski, Jason Clarke és Ahna O’Reilly. 2016-re leszerződtették Kristen Stewart, Jessie Eisenberg oldalán a Café Society amerikai vígjátékra, ahol Kat szerepét kapta meg. Még ebben az évben szerepet kapott a The Shallows/A zátony című amerikai filmben. A filmben Nancyt alakítja, akit 200 méter választ el a parttól, a sziklán ragadt nő küzdelmét mutatja be egy cápával szemben. Még ebben az évben szerepet vállalt Anna Kendrick mellett A Simple Favor/Egy kis szívesség című amerikai thriller filmben. Még ebben az évben szerepet vállalt a The Rhythm Section című filmben, ahol Stephanie Patrick szerepét kapta meg. 2019-re bejelentették, hogy Blake szerepet vállalt a Husband’s Secret című sorozatban, ahol Cecilia Fitzpatrick szerepét kapta meg. 2020-ban a Ritmusszekció című filmben szerepelt.

Blake férje Ryan Reynolds amerikai színész, akivel 3 gyermekük van.

Forrás: starity.hu

Illat, amit szeretünk a férfiakon: Calvin Klein Defy EdT

Calvin Klein Defy EdT

A bátorság kockázattal jár. Törj ki az elvárásokból! Győzd le a határaidat! És bármit, ami az utadban áll. Merj dacolni! Az új DEFY család elsőként egy férfi illat bevezetésével lép a nagyközönség elé, melyet a Golden Globe-díjas skót színész, Richard Madden képvisel a kampány során. Lepd meg párodat ezzel a fantasztikus illattal!

A Defy az élénkítő frissesség és erőteljes fás jegyek kontrasztja: egy Eau de Toilette azoknak férfiaknak, akik úgy feszegetik a saját határaikat, hogy közben felfedezik a bennük rejlő igazságokat és ellentéteket. Az illat az addiktív citrus, bergamot, és friss levendula abszolútum keveredésével nyit. Az illat szívjegyében található sztár összetevő, a vetiver olaj, – amit Haiti-ről felelősen szereznek be-, vibráló nyersséget és ellenállhatatlan textúrát biztosít az illatnak, amit gazdag, csábító ámbrás jegyek zárnak.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.