Kávé mellé

Ma 63 éve először közvetítettek képeket a Hold túlsó oldaláról, illetve a mai napon 40 éve először mutatták be a Broadwayn a Macskák című musicalt. Mindig mindenben van egy első alkalom, amelyhez sokszor bátorság, kitartás vagy elhatározás kell. Ajánlónkban egy olyan megújult termékcsaládot mutatunk be, amely akár 100 órán át tartó hidratálást biztosít bőrötöknek. Ha még nem használtatok ilyen jellegű termékeket, akkor ez is lehet egy első alkalom, hogy kipróbáljátok! Boldog pénteket és lazítós hétvégét kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint többfelé fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, viszont néhol kisebb gomolyok is megjelenhetnek az égen, emellett naposabb tájakkal is találkozhatunk. Ugyanakkor csapadék sehol sem várható. Elsősorban északnyugaton fordulhatnak elő élénk délkeleti széllökések. Hajnalra, reggelre főként a Dunántúlon és északon képződhetnek pára- és ködfoltok. Reggel 3-11, délután 21-25 fokra van kilátás.

🆘 Ma sem lesz időjárási front felettünk, azonban a melegfrontra fokozottan érzékenyek körében migrén, alvászavar, dekoncentráltság, tompaság, valamint felerősödő gyulladásos panaszok előfordulhatnak. A hideg, nyirkos reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos erdetű ízületi fájdalmak, délelőtt pedig a gyors melegedés hatására ingadozhat a vérnyomás. Nehéz nap vár a szívbetegekre és az idősekre, körükben szédülés, rosszullét is felléphet, így ők lehetőleg kerüljék a nehéz fizikai megterhelést. A szép őszi idő ugyanakkor kedvezőleg hathat hangulatunkra, közérzetünkre. Könnyen megfázhatunk, ezért ajánlott a réteges öltözet. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Amália

Híres születésnapos

Ma ünnepli 69. születésnapját Tico Torres kubai származású amerikai zenész. Nagyon boldog szülinapot kívánunk neki!

Nagy dzsessz-rajongó volt, és Joe Morellónál tanult zenét. 1969-ben a Six Feet Under nevű együttesben dobolt. Mielőtt 1983-ban csatlakozott volna az alakuló Bon Jovihoz, már indult a karrierje, hiszen különböző előadókkal játszott, például a Silver Condorral, a Franke and the Knockouts-szal, valamint olyan nagy nevekkel is, mint Chuck Berry, Cher, Alice Cooper és Steve Nicks. Összesen 26 albumon dobolt.

1980-ban ő is ott volt a Kiss együttes meghallgatásán, amikor az eredeti dobosuk, Peter Criss otthagyta a bandát. Emellett a T. Roth and Another Pretty Face dobosaként a Face Facts című albumon is játszott. Alec John Such-csal, a Bon Joviból 1994-ben kivált magyar származású basszusgitárossal akkor találkozott, amikor Phantom’s Opera nevű együttesben játszott. Alec hívta őt 1983 márciusában, hogy nézze meg magának az alakuló együttest. Az eddigi összes Bon Jovi albumon dobosként és ütőhangszeresként hallható, de énektudását is megcsillogtatta az 100,000,000 Bon Jovi Fans Can’t Be Wrong kiadványon. Háttérénekesként is hallható volt a banda korai felvételein, például a Born to Be My Baby és a Love for Sale című dalokban.

Szabadidejében fest, 1994 óta láthatóak kiállításai. Az első, rögtön sikert arató kiállítása a New York-i Ambassador Galleries-ben nyílt. Saját maga tanult festeni, témái között szerepelnek a mindennapi élet és az együttessel zajló események. Műveiből rendszeresen ajánl fel képeket különböző jótékonysági árveréseken. Rock Star Baby nevű cége babadivattal, babakocsikkal, játékokkal, ékszerekkel és bababútorral foglalkozik. Szeret golfozni; rendszeresen részt vesz az angliai Alfred Dunhill Links Pro-Am versenyen.

Forrás: starity.hu

100 óra hidratálás: Vagheggi Rehydra termékcsalád

Érdemes kipróbálni új termékeket, amelyek jó eséllyel még szebbé teszik bőrünket. A sok folyadék fogyasztás mellett a bőrünket a megfelelő hidratáló termékek választásával is tartósan fiatalosabbá tehetjük. Ehhez nyújt segítséget a Rehydra termékcsalád.

A 40 éve a bőr természetes ápolása mellett elkötelezett Vagheggi termékinnovációinak egyik alapelve, hogy a tartósan fiatal és szép bőr alapja a megfelelő hidratáció, melyet folyamatosan fenn kell tartani, és a bőr saját önregeneráló képességét kell fejleszteni. A most megújult Rehydra termékcsalád olyan hatóanyagokkal gazdagodott, melyek a hidratációs mechanizmusok stimulálásával fejlesztik a bőr önregenerálódó képességét. A termék emellett új, fenntartható csomagolást is kapott.

A megújult Rehydra egy olyan termékcsalád, mely a genomika (gének kölcsönhatását vizsgáló tudomány, „új genetika”) legfrissebb kutatásaiból született, lehetővé téve, hogy ne csak a külső és belső okait vegyük figyelembe a dehidratációnak, de tudjunk hatást gyakorolni bármilyen típusú bőrre. A Vagheggi arra törekedett, hogy egy személyre szabott kezelést biztosítson, ami képes a speciális bőrigényeket is hatékonyan és láthatóan kezelni.

A Rehydra hatóanyagai hozzájárulnak ahhoz, hogy a víz megtartásával a bőr sima, feszes és rugalmas maradjon. A megújult termékek egyik fő összetevője a Cuateteco, vagyis a mexikói árnika kivonata, mely segít normalizálni a hidratációért felelős összes mechanizmust a bőrben, annak igényei szerint, így teljesen személyre szabott bőrápolást biztosít. A növényből kinyert hatóanyag képes stimulálni a bőr sejtjeinek összetett belső mechanizmusait, így segít normalizálni a hidratációért felelős összes folyamatot a bőrben, ezáltal támogatja a bőr önregenerálódó képességét. Ez a multifunkcionális ökofenntartható hatóanyag egy új mérföldkő a Vagheggi fenntarthatósági projektjében. A megújult  Rehydra család termékei több szinten hatva segítenek fenntartani a bőr funkcióit, egyensúlyba hozni a sejtanyagcserét, visszaállítani a bőr saját védőrétegét és hidratációs szintjét, emellett újra aktiválni a bőr fiziológiás folyamatait és regenerálni a bőrsejteket. Ráadásként akár 100 órán át tartó hidratálást biztosítanak, megoldást nyújtva az extra táplálást és hidratálást igénylő bőrnek.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.