Kávé mellé

Sajnos úgy tűnik teljesen beköszöntött a szürke, esős téli időjárás, így mindig jó valamivel feldobni a napunkat. Mivel csütörtök van, így ajánlónkban ma egy keleties, gyümölcsös és virágos illatot mutatunk be. Parfümből sosem elég, dobjuk fel a szürke hangulatot egy finom új illattal! Csodás csütörtököt kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint sokfelé indul felhősen, borongósan a nap, valamint párás, ködös tájakkal is találkozhatunk. Több tájegységünkön szitálásra, esőre is számítani kell. Délután a keleti és északkeleti országrészben, valamint elszórtan a Dunántúlon eshet még az eső, néhol egy-egy zápor is kialakulhat, viszont már nagyobb területen süthet ki a nap rövidebb-hosszabb időszakokra. Átmeneti havazás csak a Bükk és a Zemplén legmagasabb részein valószínű, de megmaradó hótakaróra nem számíthatunk. Az északnyugati szelet többfelé élénk, erős lökések kísérhetik. Hajnalban -2 és +6, kora délután 3 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma napközben folyamatosan gyengül a kettősfronti hatás, de még mind a hideg-, mind a melegfrontra érzékenyek kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak, így migrénes, majd egyre inkább görcsös eredetű fejfájás, rossz közérzet, keringési panaszok és szédülés is jelentkezhet. Előfordulhat alvászavar, valamint felerősödhetnek a kopásos erdetű ízületi panaszok. A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk. Nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk friss gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!

Névnap: Emma

Híres születésnapos

Ma ünnepli 32. születésnapját Sarah Hyland amerikai színésznő. Nagyon boldog szülinapot kívánunk neki!

Első szerepét 1997-ben kapta az Intim részek című filmben, amiben Howard Stern lányát alakította. Szintén ebben az évben még látható volt A Tall Winter’s Tale című rövidfilmben is, mint Elizabeth. Az elkövetkezendő években több kisebb szerepet kapott. 1998-ban szerepelt a Vágyaim netovábbja című romantikus vígjátékban, majd pár hónappal később egy epizód erejéig látható volt a Trinity – Érzelmek viharában című sorozatban. Első nagyobb szerepét 1999-ben kapta, mikor lehetőséget kapott, hogy Mollyt alakítsa az Annie című animációs kalandfilmben. Ebben az évben még szerepelt az Advice from a Caterpillar című romantikus drámában, mint Lizbeth. 2000-ben 2 televíziós filmben kapott szerepet. Látható volt a Joe Gould titka és Az angyali Audrey Hepburn című filmbekben. A filmszerepek mellett 2 sorozatban is vendégeskedett. Megkapta Jessica Pistone Egan szerepét a Falcone című sorozatban, illetve láthattuk 2 epizód erejéig az All My Childrenben, mint Karen. Az elkövetkezendő években továbbra is csak kisebb szerepekben láthattuk. 2002-ben egy epizód erejéig vendégeskedett az Angyali érintés című sorozatban. 2004-ben szintén egy rész erejéig ő alakította Kristine McLean-t az Esküdt ellenségek krimi sorozatban. 2004-ben szerepet kapott a Spangol – Magamat sem értem című filmben. 2005-ben láthattuk az Esküdt ellenségek – Az utolsó szó jogán című sorozatban, mint Brianne Colby. 2007-ben ismételten egy nagyobb szerepet kapott, ugyanis megkapta Heather szerepét a One Life to Live című romantikus drámasorozatban. 2008-ban láthattuk az NBC sorozatában, a Rúzs és New Yorkban, mint Sarah Wendy lánya, Maddie Healyt. A sorozat adaptációaként Candace Brushnell Szex és New York című könyve szolgált. 

2009 az áttörés éve volt számára, ugyanis szerepet kapott az ABC sorozatában, a Modern családban, mint Haley Dunphy. Szintén ebben az évben még egy rész erejéig láthattuk a Különleges ügyosztály című sorozatban Jennifer Banks szerepében. 2010-ben három kisebb szerepet kapott. Szerepelt a Cubed című sorozatban, a Monster Heroes című filmben és az I Owe My Life to Corbin Bleu című rövidfilmben. 2011-ben látható volt a Conception című filmben, mint Tracey, illetve a Randiügynökségben, mint Courtney. Szintén ebben az évben megkapta Dylan Schoenfield szerepét a Disney Channel legújabb filmjében, a Bájos törtetőben. 2012-ben látható volt a Villámcsapás című drámában. 2013-ben megkapta Mia szerepét a Horrorva akadva című filmsorozat ötödik részében. Ebben az évben még láthattuk a Bonnie & Clyde című mini televíziós sorozatban, mint Blanche Barrow. 2014-ben megkapta Natalie szerepét a Vámpírakadémia című filmadaptációban. A film Richelle Mead könyvsorozatán alapszik. Szintén ebben az évben még látható volt a Szex és haverok című filmben, mint Ava, illetve a Vérmes négyes sorozatban, mint Ivy. 2015-ben megkapta Johana Burwood szerepét a See You in Valhalla című filmben. Hangját kölcsönözte Theresa Fowler-nek a Randy Cunningham, kilencedikes ninja című televíziós animációs sorozatban. 2016-ban szerepet kapott a Satanic című horrorfilmben. Ez év júliusában hangját kölcsönözte a denevérlánynak, a Lego DC Comics Superheroes című animációs filmben. 4 epizód erejéig szinkronhangja volt Tiifu-nak Az oroszlán őrség című animációs televíziós sorozatban. 2017-ben egy epizód erejéig láthattuk A 404-es dimenzió sorozatban, mint Chloe. 2017-ben megkapta Lisa szerepét az 1987-es Dirty Dancing remake-jében, amelyben a Scream Queens sztárja, Abigail Breslin oldalán láthatjuk. Júniusban jelentette be Twitter oldalán, hogy csatlakozik a Shadowhunters stábjához, Seelie Queen-t alakította a sorozat második évadában. 2019-ben látható volt a NászszezON című filmben Mara szerepében. Jelenleg a My Fake Boyfriend című filmje van készülőben.

Forrás: starity.hu

A hét illata: Bourjois – Mon Bourjois La Magnétique EDP

Ára: 6.990 Ft (50 ml) notino.hu

A Bourjois Paris francia sminkmárka illata biztosan a kedvenceitek között lesz ha szeretitek a gyümölcsöt, amely zamatos tónusának nehéz ellenállni, így garantáltan feldobja a napotokat. Ez a tiszta, friss illat ideális a szabadgondolkodású nőknek, akik kedvelik a citrusos, virágos illatokat. A fejillat a mandarin, a szívillat a rózsa és a jázmin, az alapillat pedig a vanília.

Viseljétek minden nap a Bourjois Mon Bourjois La Magnétique-t, valamint ajándékként is garantáltan örömet szerezhettek vele!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.