Kávé mellé

Ha szerda, akkor szürkeség. Szinte már szokás lett, hogy a hét közepén kicsit leül a hangulat. De ne álljunk meg itt, hanem haladjunk szépen tovább a hétvége és a karácsony felé. Nem is szólva az év végéről. Szóval, törekedjünk ma is emberségesnek lenni, szerezzünk egymásnak kellemes pillanatokat. Stresszmentes szerdát!

Időjárás

A mai nap borongósnak és szürkének ígérkezik, helyenként tartós köddel. Ez bizony nem az ideális szerda, de néhol a szerencséseknek jöhet némi napsütés. Ónos szitálás, eső nem kizárt, zúzmaralerakódás szinte biztos, hogy előfordulhat országszerte. A legmagasabb nappali hőmérséklet mindössze -1 és +7 fok között lesz. Sapka, sál, nagykabát kell majd, ahogy az esernyő is hasznos lehet.

Névnap: Valér

Latin eredetű férfi keresztnév, jelentése: erős, egészséges.

Híres születésnapos

1949-ben ezen a napon született a 80-as és 90-es évek divatikonja, szexszimbóluma és szívtiprója, aki bizony, lássuk be, elég sármosan öregszik: Don Johnson. Levakarhatatlanul rajta maradt a jóképű zsaru szerepe a Miami Vice-ból, pedig tudott többet is, mint Sonny Crockett. Például Nash Bridgesként is kiváló volt, de mi imádtuk az egészen zseniális Watchmen sorozatban, ahogy a Tőrbe ejtve (nekünk jobban bejön az angol cím: Knives out) című krimiben is. Mielőtt a Miami Vice kapcsán Golden Globe jelölt, majd díjazott lett, ő is játszott több tucat zsé kategóriás filmben, de zenélt is. Sosem ment ki igazán a divatból, mi sem bizonyítja jobban, hogy öltöztette Gianni Versace és Tartantino (Django elszabaul), valamint Robert Rodrigez (Machete) is adott neki szerepet kultikus filmjeikben.
Ötször nősült, öt gyermeke született. Leghíresebb felesége – akit kétszer is elvett -, Melanie Griffith volt, közös gyermekük, Dakota Jonhson szintén színész. Don Jonhson nem csak filmjeiben játszik laza figurákat, mi sem bizonyítja ezt jobban minthogy, amikor találkozott Ronald Reagen elnökkel, nem viselt zoknit. Amikor ezt szóvá tették, akkor közölte, hogy ő bizony Miamiban lakik és nincs zoknija.

Amire érdemes készülni

Érkezik John Legend és június 30-án fellép a Papp László Budapest Sportarénában. A korábban a legszexisebb élő férfinak is megválasztott énekest már kicsiként is csodagyerekként tartották számon, akit nagymamája tanított meg zongorázni, és templomi kórusban énekelve nőtt fel, majd a Pennsylvaniai Egyetemre járt, ahol egy acappella csoport társszerzője volt. Hamarosan megismerkedett az akkor még feltörekvő Kanye West-tel és elkezdtek egymás zenéiben közreműködni.

Olyan előadókkal dolgozott később együtt, mint Alicia Keys vagy Janet Jackson. Oscart, Golden Globe-ot és Grammyt kapott a Common-al a 2014-es Selma-ban felcsendülő Glory című dalért. Később Emmy-díjat kapott a 2018-as Jesus Christ Superstar Live in Concert című produkcióban nyújtott teljesítményéért.

A magyar koncert szervezője a Green Stage Production, melynek mottója:
“Földünk védelme tudatos célunk, ezért minden általunk megrendezésre kerülő koncert, előadás megvalósításához szükséges energiafelhasználás adataiból kiszámítjuk az adott események ökológiai lábnyomát, hogy ezen számítások eredményeként annyi fát ültessünk hazánkban, amely a keletkezett ökológiai lábnyomot ellensúlyozni képes”.

A jegyek már kaphatóak a TEX irodáiban és online: www.eventim.hu.

 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.