Kávé mellé

122 éve született Walt Disney amerikai rajzfilmes, producer és filmrendező, Miki egér és Donald kacsa figurájának megalkotója. Ezek a kis mesehősök még mindig mosolyt csalnak arcunkra. A mosolygás megszépít és boldoggá tesz, de érdemes azért néhány kiegészítő terméket is használni  arcunk ápolására. Ehhez hoztunk egy új termékcsaládot, nézzétek meg lentebb! Szépséges keddet kívánunk!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint a fővárosban, az agglomerációban és az északkeleti részeken havazhat. Napközben már több lesz a felhő fölöttünk, inkább csak a Dunántúlon lehetnek naposabb időszakok. Délutántól nyugaton csapadékhullás kezdődik, eleinte eső, majd vegyes halmazállapot, később egyre több helyen hó lesz a jellemző. A déli-délkeleti szél délkeleten és a Dunántúl északi részén helyenként élénk lehet. Kora reggel -8, -1, napközben -1, +7 fokot mérhetünk, délnyugat felé haladva lesz enyhébb az idő.

🆘 Ma ugyan nem lesz front fölöttünk, de a magasban melegedés kezdődik, emiatt pedig a melegfrontra érzékenyek körében fejfájás, vérnyomásingadozás jelentkezhet, csökkenhet a teljesítő-képesség. A hideg, fagyos időben a kopásos eredetű ízületi fájdalmak is felerősödhetnek, valamint magas lesz a megfázás kockázata. Sokfelé viszont több órára kisüt a nap, ami jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre, de alacsony lesz a hő- és komfortérzet. Öltözzünk melegen, téliesen! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Névnap: Vilma

Híres születésnapos

Boldog 47. születésnapot kívánunk Amy Acker amerikai színésznőnek! Első televíziós szerepét 1999-ben a Rosszcsont kalandjai című népszerű gyerekeknek szóló sorozatban kapta meg. Egy aprócska szerepben felbukkant a nagysikerű Kapj el ha tudszban. 2001-ben kapta meg Fred Burkle szerepét az Angel című sorozatban, 2003-ban Saturn Award-dal is díjazták ezért a szerepért. 2005-ben csatlakozott az Alias utolsó évadát kezdő színészgárdájához Kelly Peytonként, majd 2007-ben feltűnt a Drive-ban Kathryn Tully szerepében. Legközelebbi nagyobb televíziós szerepét a Dollhouse – A felejtés árában kapta 2009-ben, ahol többek között Dr. Claire Saunderst formálta meg. Ezzel párhuzamosan főszerepet kapott az induló Happy Town-ban Rachel Conroyként. Feltűnt például a Kereszt-út (2006), az Üzenet a túlvilágról, A tűzsárkány birodalma (2008), a 21 and a Wake-Up (2009), valamint a Sironia (2011) című filmekben. Sorozatokban is láthattuk: például az Odaát, az Így jártam anyátokkal, az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék, a Szellemekkel suttogó, a Doktor Addison, a Tökéletes célpont, A férjem védelmében, a Grimm, az Egyszer volt hol nem volt és a 13-as raktár egy-egy epizódjában, emellett ő adta a hangját Helena Bertinelli karakterének az Igazság ligája animációs sorozatban. 2012-ben A ház az erdő mélyén horrorban, illetve Shakespeare klasszikusának, a Sok hűhó semmiért főszerepében is láthattuk Beatriceként. Ezt követő filmes szerepei közé tartozik még a Let’s Kill Ward’s Wife és az A Novel Romance, vendégszereplőként láthattuk, a Helyszínelők, a SHIELD ügynökei és a Husbands sorozatokban. 2012-ben bemutatkozott A célszemély című sorozatban Root szerepében, a harmadik évadra pedig már az állandó szereplőgárda része lett. 2015-ben feltűnt a Brilliáns elmék című sorozatban Estherként, valamint a Con Man-ben is szerepelt. 2016-ban a MacGyver egy epizódjában volt látható, emellett az A Nutcracker Christmas című TV filmben játszott. 2017-ben a Marvel sorozatában a The Gifted-ben láthattuk, ahol Kate Stewart karakterét játszotta. 2023-ban pedig az Ordinary Angels-ben szerepelt.

Forrás: starity.hu

Egy nem mindennapi termékcsalád a hatékony mindennapos arcápoláshoz

A Dr. Krisztina Phillips Cosmetics márka mögött álló bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos – a szépségápolás és bőrgyógyászat elhivatott szakembere – megalkotta első saját fejlesztésű termékcsaládját. A jelenlegi kollekció egy arclemosóból, egy antioxidáns arckrémből és egy szérumból áll, ezek együttesen pedig egy alap arcápolási rutint is alkotnak.

A különleges és innovatív hatóanyagoknak köszönhetően a termékek minden bőrtípusra és minden korosztály számára használhatóak.

”Mindig is volt bennem egy olyan érzés, hogy én is képes lennék olyan termékeket készíteni, amiket bőrgyógyászként és nőként is hiánypótlónak érzek és amiket a legnagyobb szeretettel és biztonsággal tudnék ajánlani a barátaimnak és a pácienseimnek. Ezzel a márkával teljesedik ki mindaz, amit tudok és amit eddig a pácienseimnek adtam. Jó érzés, hogy van egy saját termékcsaládom, amit a tapasztalataim és legjobb tudásom alapján fejlesztettem ki” – emelte ki Dr. Krisztina Phillips, bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos, a márka megálmodója.

The Facial Cleanser

A modern arclemosó már a leöblítéskor hidratál, az összetevői közt található almakivonat pedig öregedésgátló és bőrkisimító hatású. A magas antioxidáns tartalmának köszönhetően véd a szabad gyököktől és hosszabb ideig megőrzi a bőr fiatalos rugalmasságát.

Kiemelt hatóanyagok: Pyrus Malus gyümölcskivonat (almakivonat), Glycerid, triglyceride, Glicolipids, Allantoin

The Antiaging Serum

A termék egy professzionális öregedésgátló szérum olyan modern aktív hatóanyagokkal, mint például a bakuchiol és niacinamid. A szérum kiváló kiegészítése lehet az antioxidáns krémnek, hiszen minden bőrtípusra alkalmazható az arc egészén, de akár a szemkörnyéken, a nyak és a dekoltázs területein is.

A termék jótékony hatóanyagai serkentik a bőr kollagéntermelődését, illetve gyulladásgátló hatásának köszönhetően aknés bőrre is felvihető. Minden évszakban alkalmazható és akár más aktív hatóanyagtartalmú szérummal is rétegezhető. A termék minimális mennyiségű retinolt tartalmaz, így eredményesebben és kevesebb irritációval használható.

Kiemelt hatóanyagok:  Bakuchiol, Niacinamide, Hyaluronsav, Chlorella Vulgaris

The Antioxidant Cream

A termékcsalád alapját képező antioxidáns krém egy valódi öregedésgátló hatású, különleges formula. A hiánypótló hatóanyagkombinációt tartalmazó krémet valamennyi bőrtípus biztonsággal használhatja – az érzékeny, dehidratált, öregedő és pattanásra hajlamos bőrűek egyaránt.

Kiemelt hatóanyagok: Pyrus Malus gyümölcskivonat, Shea vaj, Bakuchiol, Niacinamide

A Dr. Krisztina Phillips Cosmetics termékei elérhetőek a www.drkphillips.com weboldalon.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.