Kávé mellé

A hét közepével megérkezett a Pizza világnapja is. Mi rajongunk az olasz konyháért, valahogy úgy, mint Gombóc Artúr a csokoládéért. A pizza különösen nagy kedvencünk, őszintén hiszünk benne, hogy a nápolyi pizza A Pizza és mélységesen egyetértünk azzal is, hogy ez a csodálatos étel a világörökség részét képzi. A lepénykenyérként elhíresült pizza eredetileg csak feltétek sokasága volt egy tisztességes tészta alapon, a 17. század körül lett olyan, amilyennek ma ismerjük. Nektek melyik a kedvenc pizzátok? Buon giorno, szerda!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint napközben egyre többfelé kisüt a nap, de eleinte helyenként északkeleten még kisebb eső előfordulhat, és itt néhol párásan is indulhat a nap. Kezdetben többfelé, délután már csak az ország középső harmadában lehet élénk, olykor esetleg erős a nyugati-északnyugati szél. Hajnalban -1 és +8 fok közötti értékeket mérhetünk, majd kora délután hazánk nagy részén 10 és 15 fok között alakul a csúcshőmérséklet, de északkeleten pár fokkal hűvösebb várható, ott 6-9 fok valószínű.

🆘 Front nem lesz felettünk, de a magasban melegedés kezdődik, emiatt a melegfrontra érzékenyek körében fejfájás, migrén, tompaság, dekoncentráltság, alvászavar, vérnyomás-ingadozás, keringési- és gyulladásos jellegű panaszok jelentkezhetnek. A szelesebb tájakon élők körében tovább erősödhet a fejfájás. Reggel a nyirkosabb, ködös tájakon élők kopásos jellegű ízületi panaszokat is tapasztalhatnak. Sokfelé azonban a napos idő jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre, javul hő- és komfortérzetünk.

Névnap: Abigél, Alex

Híres születésnapos

Thomas William “Tom” Hiddleston London, 1981. február 9-én született. A ma már Golden Globe-díjas angol színész, producer és zenész két lánytestvérévek nőtt fel Londonban, valamint Oxfordban. 13 éves volt, amikor szülei elváltak. Remek iskolákba járt, többek között az Eton Collegba, illetve a Cambridge-i Egyetemre. Középiskolai évei alatt fordult a színészet fel, szülei ekkor váltak, az otthoni hangulat ellen így keresett ellenszert. 18 évesen már fellépett az Edinburgh-i fesztiválon. Diploma után a Royal Academy of Dramatic Art-ra járt, amit 2005-ben végzett el.

A színpadi szerepek mellett ő is televíziós filmekben és sorozatokban kezdte bontogatni a szárnyait, míg nem 2011-ben megkapta azt a lehetőséget, ami valóban meghozta számára az áttörést. Sir Kenneth Branagh, aki a Wallanderben és az Ivanovban figyelt fel a tehetségére és meghívta a Thor meghallgatására. Érdekesség, hogy Tom eredetileg a főszerepre castingolt, Loki szerepére is esélyes volt. Végül Branagh, aki a filmet rendezte is, úgy döntött, hogy Loki-ként jobb lesz. Nem kapta meg olcsón a szerepet, fogynia kellett, hiszen a rendező utasításai nyomán a balhés és önző istenség vékony és éhes. Az alakításáért BAFTA-díjra jelölték. Még ebben az évben szerepelt az Éjfélkor Párizsban című filmben, ahol F. Scott Fitzgeraldot személyesítette meg, az Örvényben Rachel Weisz partnere volt. Legendás lett a 2016-os az Éjszakai szolgálatban nyújtott alakítása ezért  Golden Globe-díjjal és Primetime Emmy-jelölésekkel díjazták. Loki szerepe máig elkíséri, azt alakította a 2012-es Bosszúállókban, amiért elnyerte a legjobb főgonosznak járó díjat az MTV Movie Awardson, 2021-ben pedig saját sorozatot kapott.

Magánéletét óvja. Korábban kapcsolatban élt Susannah Fielding színésznővel, majd volt egy rövid románca 2016-ban Taylor Swifttel. Az UNICEF egyik brit nagykövete.

Ha kimozdulnál

Valami népi – Grecsó Krisztián új kötetének bemutatója

Grecsó Krisztián történeteiben a párhuzamosok a végtelenben sem mindig találkoznak, de a találkozások mégis elmesélhetők. Néha az események egy időben, de más helyen zajlanak (Erdélyben, a fővárosban vagy falun), máskor egyazon helyen, de különböző időkben: harmincas vagy ötvenes években, és közben nagyon is a mában. Ahogy mindannyian ismerjük az érzést, amikor nem vagyunk a helyünkön. A Valami népi történetei ezekről az otthontalan helyzetekről szólnak, és az olvasó így válik nyomolvasóvá.

Az új novelláskötet bemutatója február 9-én, 19 órakor lesz a Radnóti Színházban, ahol Schneider Zoltán olvas fel majd részleteket. Az est vendége Szabó Balázs zenész, népzenész, bábos, mesélő, a Valami népi világának alanyi ismerője, tetétleni születésű budapesti lakos, örökös úton lévő jóbarát lesz. A beszélgetést Szilágyi Zsófia vezeti.

Hol: Radnóti Színház – 1065 Budapest, Nagymező utca 11.

Mikor: 2022. február 9., szerda 19:00

Jegyek ITT.

Avatar photo
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.