Minden idők legnagyobb Bitcoin-lopását leplezték le az Egyesült Államokban

Még 2016-ban törték fel hackerek a Bitinfex nevű kriptovaluta-tőzsdét, ahonnan 120 000 bitcoint loptak el, amelynek akkor értéke 71 millió dollár volt, mai árfolyamon viszont már nagyjából 5 milliárd dollárt, vagyis 1 billió 545 milliárd forintot ér.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma most lefoglalta az eltulajdonított összeget, és két embert, Ilya Liechtensteint és feleségét, Heather Morgant pénzmosás vádjával le is tartóztattak. A minisztérium illetékesei szerint a platform feltörésekor több, mint 2000 jogosulatlan tranzakciót hajtottak végre, majd a pénzt egy digitális alapba juttatták, amelyet állítólag a 34 éves New York-i Ilya Lichtenstein vezetett.

A büntetőfeljelentés szerint Lichtenstein és felesége az elmúlt öt évben különféle számlákon keresztül mostak át körülbelül 25 000 Bitcoint, a nyomokat többek között hamis személyazonossággal, illetve a Bitcoin más digitális valutákra való átváltásával fedezték. A hosszú és bonyolult nyomozást nemzetközi csapat segítette: Washington DC-ből, New Yorkból, Chicagóból és Ansbachból (Németország) érkeztek a szakemberek, akik felderítették a csalást. Amennyiben bűnösnek találják a házaspárt, fejenként 25 évet tölthetnek börtönben.

Forrás: bbc.com

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.