Keanu Reeves újra szerelmes. Nézd meg kibe!

keanu-reeves-ujra-szerelmes

Úgy tűnik a férfi, akit az egész világ szeret végre nem magányos többé. Keanu Reeves már nyíltan mutatkozik barátnőjével, az alkotóművész Alexa Grant-el. A színésznek egyáltalán nem volt felhőtlen a magánélete, ám úgy tűnik most újra boldog.

Nehéz gyerekkor

Hollywood kedvencének már a gyerekkora is zaklatott volt. Hároméves volt, mikor apja elhagyta őt és édesanyját és nem is tartotta velük a kapcsolatot. Ennek köszönhetően már az iskolában is problémák voltak vele, mindig bajba került, egyedülálló édesanyja nem nagyon tudta kezelni őt. Keanu 13 évesen találkozott életében utoljára apjával, de egyáltalán nem tudták rendbe hozni megtépázott kapcsolatukat. Húsz évesen került közelebb a színház világához, pár évre rá beindult filmes karrierje is. A sikerek sem voltak rá túl jó hatással, két végén égette a gyertyát és ebben partnere volt legjobb barátja River Phoenix is. Phoenix 1993-ban bekövetkezett halála aztán megint a padlóra küldte őt, miközben a mozikban olyan legendás filmekkel tarolt mint a Holtpont, a Féktelenül vagy a Gary Oldman főszereplésével készült Drakula című film. A tragédia után visszautasította a Féktelenül folytatásának eljátszását, a producerek pedig őt okolták a mozi bukásáért. Így filmes berkekben, bár mindenki elismerte tehetségét ám, ennek ellenére sokan zűrösnek tartották Keanut, volt olyan stúdió, aki egyenesen tiltólistára tette őt.

Sandra Bullock oldalán a Féktelenülben

Tragikus sors

Karrierjében sikerült visszatornáznia magát a csúcsra és úgy tűnt a szerelem is rátalált. Vagyis végre minden sínen volt életében, aztán hirtelen újabb óriási pofont kapott az élettől. Méghozzá nem is egyet! Reeves a kilencvenes években jött össze Jennifer Syme-el, egy lemezkiadó partiján, ahová Keanu a zenekarával érkezett, Jennifer pedig a cégnek dolgozott. A pár nagyon boldog volt, Jennifer állapotos lett, és állítólag esküvőt is terveztek. Ám ehelyett újabb tragédia következett: 1999-ben lányuk, Ava halva született. Keanu ekkor ért pályája csúcsára a Mátrixszal, de hidegen hagyták a sikerek. Mindketten összeomlottak, Jennifert súlyos depresszióval kezdték kezelni és viszonyuk is megromlott. Bár kapcsolatuk csaknem ráment a megrázkódtatásra, végül mégis kitartottak egymás mellett, és egy pár maradtak. Jennifer azonban alig két évvel a tragédiát követően egy Los Angeles-i partiról tartott hazafelé, amikor nekihajtott három parkoló autónak, dzsipje felborult. Jennifer mindössze huszonkilenc évesen azonnal meghalt a helyszínen. Soha nem került nyilvánosságra a hivatalos boncolási jegyzőkönyv, melyből kiderülhetett volna, hogy Syme fogyasztott-e alkoholt vagy drogot az antidepresszánsok mellé.

A tragikus sorsú Jennifer Syme-el

Boldogság a láthatáron

Nem tudni miért kap valaki ennyi nehézséget, de tény, hogy Keanu-nak a sikerek mellett megpróbáltatásokból is kijutott bőven. Fájdalmában visszahúzódó lett, a munkába menekült. Csak tetézte baját, mikor kiderült, hogy húga leukémiában szenved. Ám mindezek ellenére és persze az idő múlásának köszönhetően Keanu nem maradt örök pesszimista. Budhista tanokat tanulmányozott, belemerült a meditáció művészetébe, és mindenki nagy csodálatára képes volt elfogadni, majd elengedni a történteket. Nem rég egy interjúban már arról is beszélt, hogy el tudja képzelni, hogy újra szerelmes legyen, sőt vágyik is társra. Úgy tűnik elhozta neki ezt a sors. Májusban már egyre többet mutatkozott Alexnadra Grant társaságában. A 46 éves művésznő a szobrászat, a festészet, a rajz és a videó képeinek forrásaként a nyelvet és az írókkal folytatott információcserét használja fel alkotásaiban. Érdekesség, hogy 2011-ben már ismerte egymást a pár, a közös munkájuknak köszönhetően megjelent művészeti könyv kapcsán. Az utóbbi időkben pedig egyre többet látni őket nyíltan felvállalva kapcsolatukat. Keanut régóta nem tűnt ilyen boldognak, és választása sem okozott csalódást, hiszen korban hozzáillő hölgy mellett tette le a voksát, aki egy erős, önálló, magabiztos nő hírében áll, és még az ősz tincseit sem szégyelli.

Keanu Reeves és kedvese Alexandra Grant
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.