Lecsap a kalapács Freddie Mercury zongorájára

A Queen 1984-es The Works című albumán jelent meg az együttes Hammer to Fall című slágere is, amelynek címe magyarul azt jelenti: lecsap a kalapács. A kalapács most tényleg lecsap az album borítóján is látható elektronikus zongorára, amely Freddie Mercury kedvenc hangszere volt, ugyanis a jelenlegi tulajdonos, a Mike Peters Recording Studio úgy döntött, elárverezi azt.

A várakozások szerint nagyjából 20.000 fontért, vagyis 8,5 millió forintért találhat gazdára az ikonikus hangszer. A zongora az 1984-es Montreux Pop Festival után egy évvel cserélt gazdát: Freddie Mercury egy kocsmában magához kérette Mike Peterst, a The Alarm nevű zenekar egyik tagját és elmondta neki, mennyire kedveli a zenéjüket. Ezután megadta a számát zenészkollégájának, jelezve, hogy ha bármilyen segítségre van szüksége, bátran fordulhat hozzá. Egy évvel később a The Alarm turnét szervezett, és szükségük volt egy zongorára, Peters pedig, emlékezve Mercury felajánlott segítségére felkereste a Queen énekesét, aki 3000 fontért eladta neki a hangszert. Az aukciós ház vezetője szerint, ha lenne bárhol egy kép, amelyen Mercury épp játszik rajta, akár 100.000 fontot is érhetne a rocktörténeti szempontból ikonikus darab.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.