Letette az esküt az egyetlen magyar téli paralimpikon

A 25 éves Dumity Richárd egyedüli magyarként utazik a pekingi téli paralimpiára. Az ülősíző kedden, a Magyar Parasport Napján tette le az esküt.

A rendezvényen lejátszották a pekingi hősök videóüzenetét is: Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Jászapáti Petra is sok sikert kívánt neki. Az eseményen jelen volt Fábián László, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke is, aki kiemelte annak fontosságát, hogy ma már egyenlőként kezelik az ép és a parasportolókat, és gratulált a paralimpikonoknak példamutatásukért. A téli paralimpia március 4-én kezdődik, 14-ig tart, Dumity Richárd március 10-én (óriás-műlesiklás) és 12-én (szlalom) áll rajthoz.

Fotó: Réti Gerzson

Dumity Richárd mindössze háromévesen, egy baleset következtében kényszerült kerekesszékbe. Derék alatti bénulása ellenére már gyermekként több sportágat kipróbált, így ismerkedett meg a handbike-kal és a monosízéssel. Sportba vetett szeretete és hite az évek alatt sem hagytak alább, sőt a sportolás mindennapjainak jelentős részévé vált.

A 25 éves sportoló idén több nemzetközi versenyen, köztük világbajnokságon is összemérhette tudását a sportág legjobbjaival. Eredeti célkitűzése a 2026-os milánói téli játékokon való szereplés volt, ám magabiztos teljesítményének köszönhetően már Kínában is paralimpiai részvevővé válik.

Forrás: hparalimpia.hu

Nyitókép: richardsitski.com

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.