Lezárult a botrány az úszóknál

Kiadta jelentését Turi György bántalmazási ügyéről a Magyar Úszó Szövetség, miután a vizsgálóbizottság lezárta az ügyet. Az edző lemondását a szervezetben betöltött pozícióiról a MÚSZ elnöksége elfogadta. 

A bizottság arra jutott, hogy szexuális bántalmazás és rendszeres és tudatos vagy élvezetből történő testi bántalmazás nem bizonyítható. Azonban a 80-as, 90-es években gyakori volt, később, a 2000-es években elszórtan került alkalmazásra testi fenyítés és verbális bántalmazás is. A 80-as években versenyző sportolók a mai napig lelki tehernek érzik a korábbi bántalmazásokat és még mindig nem dolgozták fel teljes mértékben azokat. Különösen sértő volt a női versenyzőkkel, akikre súlyuk, menstruációs ciklusuk kapcsán tett megjegyzéseket – ez bulimiás tünetekhez is vezetett. A 2000-es évektől fokozatosan eltűntek a fenti módszerek Turi György eszköztárából, illetőleg jelentősen finomodtak, de továbbra is megmaradtak a súlyra vonatkozó sértő megjegyzések és a megalázó beszédstílus.

Az, hogy dolgozhat-e a továbbiakban is úszóedzőként, a MÚSZ elnökségének véleménye szerint klubja, a Kőbánya SC vezetőségének kezében van. Az elnökség továbbá úgy döntött, szigorítani fogja a gyermekvédelmi programját, fegyelmi szabályzatát és az edzői licenchez jutás feltételeit is.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.