Lezárult a vizsgálat Szilágyi Liliána ügyében: igazat mondott az úszónő

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nemkívánatos személynek nyilvánította eseményein dr. Szilágyi Zoltán úszóedzőt, Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai bajnok úszónő édesapját. Korábban mi is írtunk arról, hogy az úszónő azzal állt ki a nyilvánosság elé, hogy apja bántalmazta – szexuálisan is – mindez pedig magyarázatot adott korábbi, érzelmekkel teli nyilatkozataira is.

A MÚSZ ezután Eseti Bizottságot hozott létre, hogy vizsgálja ki az esetet, mivel dr. Szilágyi Zoltán több esetben edzőként képviselte az országot nemzetközi sporteseményeken, jelenlétével pedig lánya és más úszók testi és lelki fejlődését, felkészülését is akadályozhatta, arra negatív hatással lehetett. A vizsgálat során megállapították, a szakember valóban tettlegességig elmenő agresszív magatartást tanusított, ezt másodfokú bírói ítélet is megerősíti.
Dr. Szilágyi Zoltán egyébként a vizsgálat során is állított valótlanságot. Például, hogy egy bizonyos időszakban nem működött közre eseményeken edzőként – több akkreditációs kártya is igazolja, hogy ez nem igaz, és Liliána volt edzője is azt mondta el vallomásában, hogy volt, amikor ő maga nem kapott akkreditációt edzőként, az úszónő apja viszont ott lehetett lánya mellett a medence partján. Szilágyi Liliána korábbi válogatott szobatársa pedig arról panaszkodott, hogy Szilágyi Zoltán saját kártyával bármikor beléphetett szobájukba, ami súlyosan sértette az ő saját privátszféráját is. Mindezek miatt döntött úgy a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, hogy nem szeretnék, hogy az úszóedző részt vegyen a rendezvényeiken.

Az Eseti Bizottság jelentése ITT olvasható.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.