Mi áll Vin Diesel és a Szikla összeveszése mögött?

Hat éve marketingfogásnak tűnt, amikor a Halálos iramban sorozat két legnagyobb sztárja, Vin Diesel és Dwayne Johnson, azaz a Szikla elkezdett üzengetni egymásnak a közösségi médiában. Pontosan nem lehetett tudni, min vesztek össze, ezért is gondolhatták sokan, hogy így akarnak még nagyobb hírverést csapni a szériának, ami egyébként nem szorult volna rá effajta publicitásra.

A későbbi pengeváltásokból aztán olyasmi bontakozott ki, ami szintén kézenfekvő volt. Úgy tűnt, a két akciósztár azért feszült egymásnak, hogy eldöntsék, ki a nagyobb legény a gáton, és ebben nem tudtak dűlőre jutni. A Szikla aztán eldöntötte a dolgot: nem szerepelt a Halálos iramban 9-ben, tavaly pedig gunyorosan elköszönt mindenkitől a The Hollywood Reporterben, sok sikert kívánva az összes további folytatáshoz. Tehette is, hiszen neki megvolt a maga saját, különjáratú „iramos” filmje a Halálos iramban: Hobbs és Shaw-val, és ezzel lezárta a dolgot.

Most viszont a FandomWire idéz egy közelebbről meg nem nevezett forrást, aki szerint az egész kakaskodás mögött Vin Diesel lelki problémája áll. A bennfentes szerint Dieselnek törékeny az egója, ezért nem tudta elviselni, hogy a Szikla fölé magasodik a sorozatban, Johnson pedig azt nem bírta, hogy emiatt állandóan idegesek mind a ketten.

A Halálos iramban 10 két egész estés mozi formájában búcsúztatja majd a sorozatot a mozikban, s ha minden igaz, ez minden idők legdrágább akciófilmje.

Fast X / Halálos iramban 10 – hazai bemutató: 2023. május 18.

Forrás: UIP
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.