Nem menekül meg a modernizálási hullámtól az öttusa

Nemrég az borzolta fel a kedélyeket az öttusa világában, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) végrehajtó bizottságának javaslatára más sportágra akarják cserélni a lovaglást a 2028-as olimpiától. Az új sportág még nincs meg, azonban azt rebesgetik, esetleg a kerékpár jöhet szóba.

Ezután rengeteg sportoló és több nemzeti szövetség nyílt levélben, petícióban kérte az UIPM-et, hogy a lovaglás maradjon a sportág része. Több jelenlegi és egykori magyar világbajnok, olimpiai bajnok is kinyilvánította: az öttusa a lovaglás nélkül gyakorlatilag halott. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke felé 46 öttusázó aláírásával juttattak el levelet, hogy álljon ki a lovaglás mellett. Úgy tűnik azonban, hogy a sportolók akarata nem egyezik a sportági tisztségviselők akaratával. Ugyanis az UIPM tegnapi – a koronavírus miatt online megrendezett – tisztújító közgyűlésén a tagság 81 érvényes szavazat mellett 66 támogató és 15 ellenszavazat mellett elfogadta a módosítást. Ráadásul az elnök megválasztásának napirendi pontjánál 84 szavazatból 72 igen és 12 nem szavazattal nyolcadszor is újraválasztották a szövetség ellenjelölt nélkül induló a 75 esztendős német Klaus Schormannt, aki így újabb mandátuma lejártakor 32 éve lesz hivatalban. Két magyar tisztségviselőt is megválasztottak: a technikai bizottságba Kulcsár Ágnes elsőként és a legmagasabb szavazati aránnyal került be ismét, míg tiszteletbeli auditori pozícióban – gyakorlatilag felügyelőbizottsági feladatokat ellátva – tevékenykedhet a világbajnok Simóka Bea.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.