Nincs kikacsintás a Dungeons & Dragons-moziban

Bevett szokás az asztali szerepjátékokból készült filmekben, hogy a történet hömpölygése közben ki-kikacsintanak a nézőkre, megmutatva a játékosokat, akik a fiktív hősöknek drukkolnak a való életben, ez azonban nem mindig sül el jól.

A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület alkotói ezért nem alkalmazták ezt a fogást. „Egy ponton felmerült, hogy mi is átmegyünk metába, de aztán elvetettük az ötletet – mondta az IGN-nek John Francis Daley, a film egyik forgatókönyvíró-rendezője. – Nem akartuk megbontani azzal a D&D egységes világát meg a film ritmusát, hogy hirtelen átrántjuk a nézőt a valóságba, és megmutatjuk a srácokat, amint játszanak. Ez nem a Jumanji.”

„Hatalmas léptékű alternatív univerzumot alkottunk, és szűkítette volna a perspektívát, ha kikacsintunk, hogy hohó, ez csak játék ám. Ha már egyszer átköltözünk egy másik világba, úgy korrekt, hogy ott is maradunk, amíg pereg a film” – tette hozzá Jonathan Goldstein, a másik forgatókönyvíró-rendező.

Az alkotók elmondták, hogy hűségesen leképezték a Dungeons & Dragons világát, nehogy csalódást okozzanak a rajongóknak, de a látványos akciókat illetően kicsit azért eleresztették a képzelőerejüket, hogy a fantasymozik követelményeinek is megfeleljenek.

A Dungeons & Dragons: Betyárbecsületben Chris Pine és Michelle Rodriguez viszik a prímet a tolvajok és kalandorok élén, akik egy elveszett ereklye nyomába erednek, és persze gonosz ellenfelekbe futnak bele. A főgonoszt Hugh Grant alakítja.

Dungeons & Dragons: Betyárbecsület – hazai bemutató: 2023. március 30.

Forrás: UIP
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.