Samantha Jones ma 63 éves!

womagic_kim_cattrall

Kim Cattrall neve akarva, akaratlanul, de összeforrt a Szex és New York botrányos főszereplőjével. Samantha Jones tette őt igazán sikeressé, de “ő” volt az is, aki miatt Kim úgy döntött, lemond a családalapításról. Ez a határozott, céludatos nő, ma ünnepli 63. születésnapját.

A Rendőrakadémia, a Montreáli bankrablás  és a Manöken filmeknek köszönhetően lett ismert világszerte. 1998-ban megkapta Szex és New York című sorozatban Samantha Jones, PR-menedzser szerepét, aki nagykanállal falja a férfiakat, és ez meghozta számára a várva várt, igazi sikert. Háromszor volt férjnél, de sajnos egyik próbálkozása sem zárult sikerrel. Utolsó válása óta (2004) több ismert emberrel is randevúzott, de nem lett belőle tartós kapcsolat. Jelenleg egyedül és New Yorkban egy East Hampton-i házban.

womagic_kim_cattrall

Érdekességek:

– Harmadik férjével 2002-ben kiadtak egy könyvet a Női orgazmus művészete címmel, amit már rtöbb nyelvre is lefordítottak.
– 2003-ban Golden-Globe-díjat nyert a Szex és New Yorkkal.
– A második részért azonban Arany Málna díjra jelölték.
– Az igazi szerelem a színház az életében. Így, amikor épp nem forgat, szívesen lép fel színházakban.
– Azt mondja, az élete sokmindenben hasonlít Samantháéhoz, hiszen az életben sem veti meg az élvezeteket, azonban átlagos szeretőnek tartja magát.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.