Utasok és kihívások: gyakorló alkoholistáktól a terápiás gyakorlatokig

Minden nap egy ajándék. Meggyőződésünk, hogy igen. Na, jó maradjunk az egyezményes “kiknek-kinek ízlése szerint”-nél. Hogy egy folyami hajón esetleg? Vagy javítsuk inkább úgy, hogy minden nap egy újabb lehetőség egy addig nem volt esettanulmányra? Egészen biztosan. Sorozatunk aktuális darabjában szerzőnk betekintést enged saját „best of utasemlékek” összeállításába. Lássuk csak, kiket is visz az a hajó…

Ami az utasok múltját és jelenét, illetve érdeklődését illeti, ez is nagyon változó volt. Akadtak igazán intelligens utasok, értelmiségi karrierekkel, akiktől személyesen is sokat tanultam. Ott volt például Pat, a hetvenes pszichológus, akivel rengeteg érdekes beszélgetésben volt részem. Korábban szakpszichológusként alkoholistákat kezelt, köztük több amerikai elnök családját is. Egy szaud-arábiai herceg pácienséről azt mondta: „minden alkalommal legszívesebben megfojtottam volna, annyira arrogáns volt”.

Fotó: Ann H / pexels

Az amerikai álom nem titok

Több utasom az igazi amerikai álom, a vállalkozó „self-made man” megtestesüléseként üzleti hozzáállásból adott leckéket. Tőlük kaptam olyan, néha kicsit coelhós, de azért érvényes gondolatokat, mint például „Bármiben sikeres lehetsz, amit megpróbálsz. A titok, hogy próbáld meg.”

Illetve, hogy „Egyetlen cég sem lesz lojális hozzád soha, neked kell magadhoz lojálisnak lenned. Mindig akkor érdemes előre/továbblépni, mikor ezt még nem a szükség diktálja, hanem a vágy, a szabad választás”.

Fotó: Sebastian Mittermeier / unsplash

Az atya és a hegyek

Voltak természetesen kevésbé csillogó képességű utasok is. Emlékszem egy hatvanas papra, aki a nyolcvanas szüleivel utazva lemaradt egy elindulásról, mert annyira szemlélte a salzburgi hegyeket, hogy nem vette észre, hogy a körülötte lévő 158 ember, a szüleivel egyetemben egyszer csak elindult. Ő ottmaradt és nézte a hegyeket.

20 perc múlva a buszon, létszámellenőrzéskor vettem észre, hogy hiányzik, ami a szülőknek is csak ekkor tűnt fel. Visszagaloppoztam érte az indulási ponthoz, ahol teljes nyugalomban állt, továbbra is a hegyeket szemlélve.

Kissé kifulladva kérdeztem tőle, hogy „Atyám, fél órája elindultunk, nem vette észre??” Mire ő: „Igeeen, gondolkodtam is hogy hová tűnt mindenki, de aztán legjobbnak tűnt, ha maradok, és nézem tovább a hegyeket, olyan szépek”. Az atya egyébként tökéltes vasárnapi misét celebrált a fedélzeten, csak a mindennapi életben volt kissé… hogy is mondjam… lassú.

Fotó: Chitokan / pexels

Akinek jelenése volt – avagy Madonna a csészében

Vagy ott volt egy másik utas, nevezzük Mrs Blackwellnek, aki egyedül utazott, és már az út előtt üzenetekkel bombázta a kollégámat. Valószínűleg rendszeresen bekapcsolva hagyva az automata szövegjavítót, így előfordult, hogy az „I’m on a Polish train” (Egy lengyel vonaton vagyok) helyett „I’m on a Polish girl” (Egy lengyel lányon vagyok) üzenet jelent meg a döbbent kolléga mobilján. Idővel egyértelműen kiderült, hogy Mrs Blackwell a hajón mindenhol elérhető teásbögrékből whiskeyt szopogat jobbára egész nap, így már nem ért senkit nagy meglepetésként, mikor nagy bizonyossággal állította a częstochowai Fekete Madonna meglátogatását követő reggelen, hogy a Szűz megjelent a kávéscsészéjében.

Fotó: Cristian Dina / pexels

Már megint itt van a szerelem…

Sok mindenre felkészült voltam már közel két év, és 15 út után, de még így is értek meglepetések. Szerelmi drámára például nem számítanék ennél a korosztálynál, de mégis előfordult. Volt egy kezdetben turbékoló pár, ahol a hollywoodi lakberendező Sean Connery hasonmás és végtelenül bájos stewardess párja az út közepén úgy összevesztek, hogy jópár napig nem álltak szóba egymással. A drámáról én úgy értesültem, hogy a nő teljes felindultsággal jött oda hozzám egyik nap, hogy beszélhetünk-e, és könnyek között mesélte a fedélzeten, hogy amíg párja a pozsonyi várban járt, ő belenézett a mobiljába, és egyértelmű bizonyítékot talált rá, hogy a férfi más nőkkel flörtölget. A szerelmi dráma nagy baj, hiszen céges érdek, hogy az utas jókedvűen távozzon az útról. Nem mindegy ugyanis, hogy az út értékelését milyen hangulatban, hogyan tölti ki. Így összekaptam minden addigi Popper Péteren nevelkedett lélekbúvár-tudásom és próbáltam elsimítani a feszültséget – sikerrel. Magamban pedig konstatáltam, hogy program directorként nemcsak idegenvezető, bohóc, szociális munkás, de pszichológus is kell, hogy legyek, vagyis egy igazi jolly joker!

Folytatás 08. 16-án!

Avatar photo
Sárkány Viki

Idegenvezető

Kíváncsiság: ezt tartom a legfontosabb értéknek az életben, ez mozgat a mindennapokban. Utána menni embernek, háznak, kapukba bemenni, beleszagolni, elképzelni-meghallgatni egy ember, egy ház, egy ország történeteit. Történetek. Hiszem, hogy ezek mozgatják az életünket, saját magunknak mondott történeteinkből építkezik az identitásunk, épp ezért érdemes ezeket időnként felülvizsgálni. Az írással lenyomata marad a kíváncsiságnak és az épp megtalált történeteknek – a megosztás pedig segíthet valakinek, aki épp ilyen történetre volt éhes. Talán épp Neked.