Egy krém már nem elég… – Az érett bőr ápolása

Míg huszonéves koromban egy átmúlatott éjszaka után teljes sminkben feküdtem le, normál hétköznapokon csapvízzel mostam le az arcomat és a kék, kerek dobozos NIVEA krémmel kentem be néha a bőrömet, ma a fürdőszobámban kozmetikumok egész arzenálja sorakozik a polcokon bevetésre várva.

Szerencsére még időben kapcsoltam és néhány évvel a harmincadik születésnapom előtt már rájöttem arra: sokkal jobb megelőzni a ráncokat, mint később, amikor már markánssá váltak, drasztikus eszközökkel megpróbálni eltüntetni őket. 

Az arcápolási rituálém az idő múlásával folyamatosan átalakult követve a bőröm igényeinek változását. Harmincas éveim elején tudatosult bennem, hogy más krémet kell éjszaka és mást nappal az arcunkra kenni, mivel mindegyiknek más a funkciója. Míg nappal a védelem a fontos, éjszaka a regenerálódásé a főszerep. Ekkortájt ismerkedtem meg a szemránckrémmel is, amikor felfedeztem az első szarkalábakat a szemem sarkában. Kozmetikus ismerősöm magyarázta el, hogy a szemránckrém összetétele és hatásmechanizmusa mennyiben más, mint az ápoló arckrémé. Meggyőzött, azóta a nappali és az éjszaki krémem kistestvéreként a szemránckrém is a mindennapos arcápolási programom része.

A szérum, a pakolás, a hámlasztó készítmények 

Ezen arcápolók felfedezése a negyvenes éveimhez kötődnek, ők már nagypályás játékosok, az érett, ragyogásából veszített bőr ápolási kellékei. Sokat kísérleteztem velük, beleszerettem egy-egy márkába, majd lecseréltem őket újabbakra. Mert hogy a tudomány fejlődése a kozmetika iparban sem áll le, folyamatosan dobják piacra az egyre hatékonyabb, egyre szofisztikáltabb készítményeket. Miért is ne élnénk velük?

Fotó: Karolina Grabowska / pexels.com

Kozmetikai kezelések

Amiben azonban következetes maradtam, azok a rendszeres kozmetikai kezelések. Ezt anyukámtól tanultam el, aki minden életkorában nagyon dekoratív, szép asszony volt. Havonta egyszer felkereste a kozmetikusát, órákat töltött nála és mindig kipihenten érkezett haza tőle. Három gyerek és a felelősségteljes munkája mellett neki ez jelentette az én időt. Ezt a hagyományt én is viszem tovább, meggyőződésem, hogy a bőr egészséges, fiatalos állapotának megőrzésében szükség van professzionális rásegítésre. 

Mindig lehet újdonságokat felfedezni, új dolgokat megtanulni, ha elég nyitott rá az ember. Nemrégiben az AVON jóvoltából egy nagyon hasznos beszélgetésen vettem részt, ahol bőrápolási szakértőjükkel, Királyfi Edittel az érett bőr arcápolási rituáléját vettük végig.  Én is meséltem magamról, Edit is adott néhány megszívlelendő jótanácsot.

Avatar photo
László Krisztina

Újságíró

László Krisztina újságíró vagyok, a Marie Claire magazin egykori főszerkesztője. 20 éves nemzetközi magazinos múlttal a hátam mögött most saját oldalamon, az antiagingshow.hu-n osztom meg személyes tapasztalataimat. Arra vállalkozom, hogy megfejtsem a kortalanság titkát és bebizonyítsam: bizonyos kor felett is lehetünk sugárzóak, szépek és kreatívok. Szerintem a kortalanság munka, és nem csak kívül, hanem belül is, de lehet ezt jókedvvel csinálni.