Regenerálódás a nyaralás után – hogy frissítsük fel a bőrünket?

womagic_new_beauty_orvosesztétika

Bár mi kipihentnek érezhetjük magunkat a nyár után, a bőrünkről ezt sajnos korántsem mondható el. A nap káros sugarai, a klóros medencevíz, a sós tenger, a rendszertelenebb étkezés, a megnövekedett alkoholfogyasztás nyomai szemmel láthatóak, koraősszel ezért fáradtabbnak, megviseltebbnek tűnhetünk. Ilyenkor előbukkannak a kisebb ráncok, felerősödnek a pigmentfoltok, a bőr pedig szárazabb tapintású is válhat – hogy mit tehetünk a bőrünk frissességéért ebben az időszakban, arról Dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista, a Budai New Beauty Orvos-Esztétikai Központ vezetője mesél.

A megfelelő mennyiségű folyadék

Bőrünk egyfajta védelmi vonalként funkcionál: testünk nagyjából 70%-a vizet tartalmaz, a környezet viszont ennél jóval szárazabb, így elsődleges és fontos feladata, hogy védjen minket a kiszáradástól. Ez a nyári időszakban jóval nehezebb, mivel a napsütés, a sós, illetve a magas klórtartalmú víz és a légkondicionálók miatt a bőr kevesebb víz tárolására képes. Ennek nyomai egyértelműen meg is látszanak,

így a nyár elteltével a víztartalékokat fel kell tölteni, fokozottan figyelni kell a napi 2,5-3 liter folyadék elfogyasztására.

Napvédő termékek használata

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a nap káros sugarai ellen csak a nyári időszakban kell védeni a bőrt, pedig nem csak a strandon a kánikulában, de a városban, egy séta során is károsak. „Az UVB sugarak, amelyek a bőr leégést okozzák, gyengülnek ősszel és télen, de az UVA épp annyira károsítja a bőrt az év többi időszakában, mint nyáron. A bőr öregedését elősegítő UVA sugárzás ellen használjunk rendszeresen, akár naponta többször magas faktorszámú napfényvédő krémet és hidratáló készítményeket. A napi arcápolási rutin mellett érdemes rendszeres kozmetikai kezelést is igénybe venni, a már kialakult bőrelváltozások kezelésére pedig sokféle professzionális megoldás létezik” – mondja Dr. Széchenyi Kornél, orvos-esztétikai specialista.

A hámlasztás fontossága

A hámlasztókat ősszel érdemes használni, mikor a napsugarak már nem annyira erősek, ugyanis az új bőrréteg nem elég ellenálló, és foltosodhat az UV-sugarak hatására. „A hámlasztással eltávolítjuk az elhalt és károsodott hámsejteket a bőr felszínéről, ezzel pedig javul a keringés és beindulnak a regenerációs folyamatok.  A hámlasztás lehet kémiai, amikor valamilyen savat használunk, a másik módszer pedig a frakcionált lézeres rejuvenáció, amely a bőrmegújításon kívül képes a pigmentfoltokat is elhalványítani és csökkenteni a ráncok számát” – mondja a szakember.

Hámlasztókkal otthon is lehet kísérletezni a magfelelő tájékozódás után, de ha valaki biztonságos, igazán hatékony kezelést szeretne, akkor mindenképpen erre specializálódott orvoshoz kell fordulnia.

Hialuronsavas arcfiatalítás és ránctalanítás

Az őszi időszakban jóval gyorsabban válnak láthatóvá a ráncok, de az ellenük való küzdelemben remek fegyver a hialuronsavas töltőanyaggal történő arcfiatalítás. „A hialuronsav az emberi bőr egyik alapvető alkotóeleme, egy 100%-ban felszívódó, természetes anyag.  Injekciós tűvel az arcba fecskendezve vizet köt meg, így megduzzadva képes kitölteni a volumenhiányos területeket, megemelni a megereszkedett arcot, feltölteni a ráncokat” – árulja el az orvos-esztétikai specialista, majd hozzáteszi, hogy a beavatkozás után azonnal visszanyerjük bőrünk hidratáltságát, rugalmasságát és puhaságát is.

A pigmentfoltok csökkentése

Míg korábban főként az idősebb korosztály tapasztalt pigmentációs zavarokat, manapság egyre több fiatalnál, főként a nőknél is megjelennek a zavaró foltok. Ezek az elszíneződések nyáron sötétebbé válhatnak, így a késő nyári és kora őszi időszakban sokan gyorsan meg akarnak szabadulni tőlük. Többféle hatékony kezelés létezik manapság, melyekkel halványíthatóak, vagy akár el is tüntethetőek ezek a bőrtünetek:

a nap által okozott pigmentfoltokat nemcsak lézerrel és hámlasztással lehet halványítani, léteznek kifejezetten erre a célra kifejlesztett fehérítő krémek.

„Ezek a speciális termékek a szalicilsav, a C-vitamin, az arbutin mellett növényi anyagokat is tartalmaznak, mint például az olívalevél kivonata,  de megtalálhatók bennük a cink PCA is, ami remek gyulladáscsökkentő. Fontos, hogy a fehérítő krémet legalább három hónapig használjuk, mellette pedig kerüljük a napfényt. Csak így érhetjük el, hogy a bőr regenerálódni tudjon, és a hiperpigmentációt okozó felesleges melanin kiürüljön” – javasolja Dr. Széchenyi Kornél.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.