Színtípusok – Lágy Nyár

A színtípus elemző sorozatom utolsó, 12. részéhez érkeztünk. Előző cikkemben is említettem, hogy a színtípusokat 4 fő csoportra tagoljuk, ezek a Tavasz, Nyár, Ősz és Tél, amiket további 3-3 altípusra osztunk. Így összesen 12 színtípust különböztetünk meg.

A Nyár színtípusok közül, a Lágy Nyár, a nevéhez híven valóban a leglágyabb. Legszebb színei finomak, sokszor kifejezetten fakók vagy sötétek.

Forrás: Empatik Stílus

Amikor a színtanácsadáson kiderül egy hölgyről, hogy Lágy Nyár, elő szokott fordulni, hogy első látásra nem örül az eredménynek, hiszen a palettája tele van olyan színekkel, amit nem ért, eddig nem vett számításba, sőt az általános iskolában sem találkozott velük rajzórán, hacsak az összes temperát össze nem keverte. (Ezt a színt hívtuk koszos szürkének.) Illetve a festékes víznek volt még hasonló színe, amikor festés közben belemostuk az ecsetet. Azt kell, hogy mondjam, innen szép nyerni. Pedig ez a színtípus – ha jól élnek vele – egyszerűen gyönyörű. Tehát, lássuk a lenyűgözően finom, hihetetlenül izgalmas Lágy Nyarat!

A Carrie Bradshaw kultusz

A Lágy Nyár színeinek erejét mi sem bizonyítja jobban, mint Sarah Jessica Parker esete. Bizonyára nem kell bemutatnom a Szex és New York-ban főszerepet játszó színésznőt, aki véleményem szerint se nem igazán szép, se nem kifejezetten jó színésznő, mégis üstökösként robbant be a köztudatba, mint stílusikon. Hiába, Carrie Bradshaw, vagy legalábbis a stylistja, nem félt használni legszebb színeit.

Sarah Jessica Parker fiatalon és stílusikonként
Forrás: elle.com, pinterest.com

A Lágy Nyár színtípusba tartozó hölgyek természetes színei tompák, ezért sokszor színtelenek érzik magukat. Hajuk leggyakrabban hamvasszőke, hamvas barna. Szemük szürkéskék, szürkészöld vagy barna.

Lágy Nyár színek a természetben
Forrás: pinterest.com

A Lágy Nyár ideális ruháira kifejezetten finom, lágy kontrasztok jellemzők. A Hideg Nyár színeihez képest a meleg árnyalatok felé tolódik az összhatás.

Lágy Nyár színek az öltözködésben
Forrás: pinterest.com

Híres Lágy Nyarak

Bár hivatalosan a Lágy Nyár hölgyeknek a természetadta hajszínük a legszebb, a sztárcsináló gépezet ezt a szabályt úgy tűnik nem ismeri. Általában a hamvas szőke mellír, illetve a hideg barna irány lehet opció hajfestés terén. Ha a hajfestés mellé smink is társul, akkor egy kontrasztosabb összhatás is kialakítható az öltözködésben, ugyanakkor a smink általában úgy előnyös, ha lágy marad.

Jennifer Aniston, Fergie, Jessica Biel, Katie Holmes
Forrás: pinterest.com

A fáradt színek csapdája

Lágy Nyár hölgyek esetén az a tapasztalatom, hogy egy darabig küzdenek a jól ismert alapszínekkel, majd feladják, és hideg szürkében járnak vagy más tompa színeket választanak, például bézst, esetleg teve színt, ami nem épp ideális, hiszen mindkettő meleg árnyalatú. Az ő esetükben különösen fontos, hogy tisztában legyenek a legszebb színeikkel és ismerjék a bennük rejlő lehetőségeket.

Izgalmas szettek

A lágy színeket különleges textúrák, finom anyagok, extra díszítések, statement (nagyméretű) ékszerek tehetik igazán izgalmassá.

Forrás: pinterest.com

Jellemző színek

A Lágy Nyár színpaletta a közepesen világos hideg színektől a közepesen sötét hideg színekig terjed. A 3-féle nyár típus palettája közül ez a leglágyabb, legfinomabb. A paletta kék színei kissé eltolódnak a türkizek felé. Jellemző a finom orgonalila, halvány rózsaszín, mályva, tenger kék, melegebb szürkék.

Forrás: Empatik Stílus

A színes Lágy Nyár

Hogyan legyen hát színes egy Lágy Nyár, ha a legszebb színei különösen visszafogottak? Mivel a főszabály, hogy saját kontrasztosságunknak kell visszaköszönni az öltözékünkben, egy alacsony kontraszttal rendelkező hölgyön a lágy színek kavalkádja is színesnek hat. Érdemes 1-1 mintás ruhadarabot is beválasztani a szettekbe. Esetleg a paletta legintenzívebb színei közül választani egyet a tipikusan lágy színű ruhadarabok közé. Ha erős színre vágyunk, inkább a sötétebb árnyalatok közül válogassunk!

Forrás: pinterest.com

Mintaorgia Bradshaw módra

Színes hatást kelthetünk mintahalmozással is. Természetesen a színek ezesetben is maradjanak a lágy tartományban. Ugyanakkor az arcunktól távolabb eső minták akár állhatnak intenzívebb színekből is.

Forrás: pinterest.com

Elegáns világos összeállítások

A Lágy Nyár eszköztárába beletartoznak a világos színek; tört fehérek, világos szürkék, halvány sárgák, halvány világoskékek, melyek elegáns megjelenést kölcsönöznek viselőjüknek.

Forrás: pinterest.com

Outsider színek

Ezek azok a színek, melyek nem tartoznak bele a palettánkba, mégis szeretnénk beilleszteni a ruhatárunkba, mert szeretjük, csak ez van, stb. Lényeg, hogy ha lehet az arcunktól távol elhelyezkedő kiegészítőről, ruhadarabról legyen szó.

Forrás: pinterest.com

Ékszerek

Ismét hazai alkotóktól válogattam kiegészítőket. Különösen kedvelem a természetes alapanyagokból készült ékszereket. Legyen szó ezüstről, üveggyöngyről, vagy ásványokról, egytől-egyig elegáns hatást keltenek. A Napmátka Műhely gyapjúsálai között több Lágy Nyár színű darab is található, a képen látható mályva színű mellett, azúrkék és szépia színben. Czok Ildi kolléganőm izgalmas felületű sapkái kis extrát jelenthetnek például egy letisztult vonalú szettben. Szarka Flóra (Flora in silk) selyemkendő virágai nyári színekben is virágoznak egész évben. A turmalin, pedig örök favoritom az ásványok palettáján. Finom színei tökéletes kiegészítői lehetnek egy Lágy Nyár hölgynek.

Forrás:  www.meska.hu – WeigelKatlan, www.meska.hu – NapmatkaM, mariiko.com-Czok Ildi, Flora in silk selyemkendő, www.meska.hu – viksid

A Lágy Nyár visszafogott színei tehát valódi eleganciát kölcsönöznek viselőjüknek. Ütőkártyájuk a különlegesség, ők a lehetetlen színek virtuózai. A fentiekből talán kibontakozott különösen gyönyörű, sejtelmes színviláguk.

Bármilyen színtípusba tartozzunk is, érdemes ismerni legszebb színeinket és legütősebb színkombinációinkat. Bízom benne, hogy a 12 részes sorozat,- melynek ez a befejező része – sokaknak nyújt majd segítséget a színek világában való tájékozódáshoz. Különösen ajánlom azoknak a hölgyeknek a figyelmébe, akik egy színtanácsadást követően még picit bizonytalanul teszik meg az első lépéseket az új tudás birtokában.

…és ahogy mondani szoktam a színtanácsadások során; Hallgass az ösztöneidre! Haladj apró lépésenként! Kísérletezz! Ér tévedni! Ha kell, segítek!

Avatar photo
Szemán-Fülöp Edina

Stílustanácsadó

Empatikus stílustanácsadás sok praktikummal és némi humorral. Egyénre szabott megoldások hölgyeknek dizájner stílustanácsadótól. Ez vagyok Én.