Egy kávé kifejezetten nőknek

Imádjuk a kávét, néha talán túlságosan is. Ezért különösen örültünk a hírnek, amikor kiderült, hogy „WMNPWR – Ruanda büszkesége” – néven elindult hazánk első kifejezetten nőket megszólító prémium kávémárkája. A 100%-os arabica kávészemekből álló kávé a kelet-afrikai Ruandából származik, ahol teljes egészében nők felügyelik a kávétermesztést.

„Ez a kávé teljes mértékben a nők ízlésvilágát tükrözi és minden szempontból a mi igényeinkre van szabva” – árulta el Mike Alexandra, a WMNPWR alapítója. A közgazdász végzettséggel rendelkező családanya korábban a szakdolgozatához végzett egy kutatást. Csak ezután döntött úgy, hogy létrehozza a nők ízlésvilágának megfelelő kávékínálatot. A több mint háromezer fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás a nők kávéfogyasztásait vizsgálta. A felmérés tanulságos képet mutatott a magyar hölgyek kávéfogyasztási szokásairól, mivel a válaszadók több mint fele nyilatkozott úgy, hogy naponta többször iszik kávét. Azok száma is jelentős, akik mindennap legalább egy kávét hörpintenek fel. A kutatásban nagyon kevesen válaszoltak úgy, hogy nem fogyasztanak kávét. 

A felmérés egy érdekes trendre is rávilágított, miszerint a magyar nők többsége általában nem „magában” issza a kávét, mert a legnépszerűbb kávéitalnak a hölgyek körében a tejeskávé, illetve capuccino tekinthető a beérkezett válaszok alapján. Ezzel szemben a kérdőívet kitöltők szűk hányada nyilatkozott úgy, hogy a presszókávét, vagy a hosszú kávét részesíti előnyben. A kutatás egy fontos tényre is felhívta a figyelmet, miszerint a magyar nők 91,05%-a fontosnak tartja a kávé ízét és jelentős többségük szívesen kipróbálna új kávékat is. 

Így volt ezzel Mike Alexandra a WMNPWR kávémárka megálmodója is, de ő kifejezetten olyan kávéfajtára bukkant, amelyet kizárólag nők készítenek. A kelet-afrikai Ruandában a kávétermesztés ugyanis az ottani nők kezében van, akik kézzel válogatják szét a kávészemeket, illetve végzik el az összes munkafolyamatot. Éppen ezért a ruandai nők megbecsült tagjai a társadalomnak. A kávészemeket aztán magyar pörökölőüzemben pörkölik, hogy megőrizze a ruandai kávécserjék termésének zamatát.  

„A WMNPWR – Ruanda büszkesége – kávét úgy alkottuk meg, hogy a lehető legtöbb nő megtalálja benne a számítását. Inkább az ízvilágra, mintsem az erejére koncentráltunk, ezért pörköléskor is olyan metodikát alkalmazunk, amellyel az ízek maximálisan megőrizhetőek. Emiatt egy olyan végeredményt kapunk, amely selymesen kényeztet, ugyanakkor a koffein hatása sem marad el”– árulta el Mike Alexandra. 

Az új kávémárka alapítójának azért esett a választása az arabica típusú ruandai kávéra, mert ez a fajta kávé szerte a világon nagy népszerűségnek örvend. Ezek a kávécserjék a tengerszint felett, több mint 1500 méteres magasságban, vulkanikus talajon virágzanak és hoznak terméseket. „A Ruandai arabica aromája közé tartozik a trópusi gyümölcs, banán és az eperdzsem, de ízjegyei között megtalálható a gyümölcsösség, amely leginkább a papayát, ananászt és a csokoládét hordozza magában” – tette hozzá a WMNPWR alapítója. 

A WMNPWR egy olyan kávémárka, amit a közösségi finanszírozás kelthet életre. A különböző kiszerelésű ruandai szemes kávékat egyelőre a Brancson, hazánk első közösségi piacterén lehet megvásárolni. A márka első vásárlói ugyanakkor garantáltan hozzájárulhatnak ahhoz, hogy hazánk első, kifejezetten nők számára kifejlesztett kávéja sikertörténetté váljon és elindulhasson hódító útjára a magyar kávépiacon.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.