Hallottál már az energiatakarékos tévézésről?

Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel ül le minden nap a tévé elé – derül ki egy friss kutatásból. A fiatal felnőttek közt a legjellemzőbb az internetes tartalomfogyasztás a tévéképernyőn, egyben ők szenderülnek álomba leggyakrabban a bekapcsolt készülék előtt éjszaka. A felmérés eredményei alapján a legfiatalabb korcsoport tölti a legtöbb időt háttértévézéssel, az energiatakarékos televízióhasználat pedig egyértelműen nem szempont itthon.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kimutatása szerint 2010-ben átlagosan 137 színestelevízió jutott 100 háztartásra, számuk pedig 10 év elteltével is csupán 160-ra gyarapodott 2020-ra. A készüléktípusok megoszlása tekintetében viszont már egészen szembetűnő változás figyelhető meg: a korszerű (például LED, LCD, és lézertelevíziók) 10 év alatt közel tízszeres növekedést mutatva szorították ki szinte teljesen a hagyományos készülékeket a háztartásokból. 

Nem csak az újabb készüléktechnológiák kapnak egyre nagyobb figyelmet a fogyasztók részéről, de a felhasználók tévénézési szokásai is folyamatosan változnak. Az LG Magyarország EcoLogic kutatása ezért arra kereste a választ, hogy a televízióval rendelkezők mire használják készüléküket, illetve számít-e nekik az energiatudatos televíziózás.

A magyarok több mint négyötöde minden nap leül a tévéje elé, a tendencia pedig a felmérésben résztvevő legidősebb korcsoport, a 60-69 évesek esetében a leggyakoribb.

A kutatás eredményei alapján ebben egy korcsoport szerinti lépcsőzetesség figyelhető meg, hiszen az 50-59 évesek 87 százaléka, a 40-49 évesek 80, a 30-39 évesek 77, de még a 18-29 éves korosztály 75 százaléka is minden nap tévézik. A lakosság 7 százaléka heti 2-5 alkalommal, 4 százaléka 1-2 alkalommal, ennél ritkábban pedig 7 százaléka kapcsolja be a készüléket. 

A magas tévénézési arány egyben vegyes használati szokásokat is takar, ugyanis már a válaszadók fele sem használja kizárólag kábeles, illetve műholdas adások fogyasztására képernyőjét otthon. A legidősebb korcsoport zömében még csak-csak a hagyományos televíziózás mellett dönt, viszont a legfiatalabbak közül mindössze maroknyi tesz ugyanígy. Minden negyedik megkérdezett többféle tartalomtípust is fogyaszt képernyőjén – arányuk 36 százalékkal a 18-29 évesek körében a legmagasabb –, de körülbelül minden tizedik válaszadó csak az interneten elérhető tartalmakat nézi készülékén, akiknek aránya szintén a legfiatalabb korcsoportban a legkiugróbb.

Ábra: LG

Reggelente és esténként a megkérdezettek körülbelül negyede kapcsolja be néhány órára a képernyőt, közel tizedüknél pedig otthonlét esetén állandóan megy a készülék, amit csak akkor kapcsolnak ki, ha aludni térnek vagy elmennek otthonról. Körülbelül ugyanennyien válaszolták, hogy éjszaka is bekapcsolva marad a tévé, sőt, egyenesen arra alszanak el. Ez a szokás is leginkább a 18-29 éves korosztály körében terjedt el.

Úgyn. háttértévézés – vagyis amikor nem figyelünk a műsorra – a megkérdezettek több mint felénél előfordult már, 14 százalékuknál pedig ez igen gyakori szokás, köztük is a legfiatalabb korcsoport esetében. A legtöbben mégis azt állítják, hogy kikapcsolják a tévét, ha nem figyelnek oda, ebben pedig a legidősebb korcsoport a legkövetkezetesebb.

A felmérés arra is kitért, hogy a magyarok használják-e az energiatakarékos funkciót készülékükön. A válaszadók körülbelül harmadának nincs ilyen mód a tévéjén. Akiknek van, ott 13 százalékuk használja mindig, 7 százalékuk pedig alkalmanként ezt a beállítást. Ezzel szemben a válaszadók 14 százaléka ügyet sem vet rá, 32 százalék pedig nem is tudja, hogy létezik-e ilyen funkció televízióján. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.