Ajándékozz könyvet férjednek, apukádnak, bátyádnak…

Ha már a rokonság nőtagjainak, a pici és a nagyobb gyerekeknek is ajánlottunk már klassz olvasnivalót az ünnepekre, nehogy a férfiakat felejtsük ki a sorból. Íme pár izgalmas kötet, az erősebbik nemnek.

Az éhes város

Molnár Ferenc első, 1901-ben megjelent kisregénye rögtön elismerést és hírnevet hozott szerzőjének. A szatirikus, komoly társadalomkritikát megfogalmazó könyv főhőse Orsovai Pál – született Holländer Izidor – banktisztviselő, aki egy abbáziai egészségügyi kúra során úgy dönt, megszabadul erkölcsi gátlásaitól, és karriert csinál. Némi erőfeszítés árán eljegyzi Elly Hutkinsont, egy chicagói milliárdos naiv lányát, aki szintén a tengerparton nyaral. Orsovai szerencséjének hamar híre szalad. Embertömegek várják a házasokat a budapesti pályaudvaron, s innentől kezdve az erkölcstelen, buta, valójában semmihez sem értő – férjnek is csapnivaló – Orsovai lakásának kilincse ki sem hűl: egymás kezébe adják pénz- és hataloméhes miniszterek, helyi érdekű és országos politikusok, újságszerkesztők. A regényben felvonul a korabeli magyar közélet színe-java, és világos képet kapunk a korabeli társadalom működéséről, amelyben a korrupció megszokottnak számít.

Szerző: Molnár Ferenc

Kiadó: Móra Plusz Kiadó

Ára: 2499 Ft

ITT tudod megrendelni!

A magyar futball aranykora

A virágzó magyar futballkultúra története, amely a II. világháború előtt forradalmasította a modern labdarúgást és egy új korszakot indított el a sportágban. Az 1950-es évek elején a magyar válogatott verhetetlennek számított: az Aranycsapat megnyerte az olimpiát, az Évszázad Mérkőzésén pedig leiskolázta Angliát. Az együttes legendás kapitánya, Puskás Ferenc a sportág egyik első nemzetközi szupersztárjává vált. De Jonathan Wilson könyvéből kiderül, hogy ez a sikerkorszak valójában a magyar labdarúgás legfényesebb korszakának csak az utolsó szakasza volt. Az 1920-as, ’30-as évek Budapestjén új futballiskola született, amely igen jelentős hatást gyakorolt a sportág történetére. A megannyi zseniális játékos és edző nevével fémjelzett időszakban a magyarok egyedülálló módon ötvözték a szigort a szárnyaló fantáziával. De a II. világháború kezdetén, a fasizmus és az antiszemitizmus térnyerésével sokan hazájuk elhagyására kényszerültek. Örökségük azonban tovább élt. A két világháború közti gazdasági és politikai válság idején az egész világot magyarok tanították meg futballozni.

Szerző: Jonathan Wilson

Kiadó: Gabo Kiadó

Ára: 4990 Ft

ITT tudod megrendelni!

A világ hülyéi

A modern ember hatalmas eredményeket ért el a legutóbbi hetvenezer évben, amióta a Földön él. Művészet, tudomány, kultúra, kereskedelem – az evolúciós tápláléklánc igazi győztesei vagyunk. Ám nem mindig volt könnyű a menet, és néha – tényleg csak párszor – sikerült úgy istenigazából elcsesznünk.
Történelmet, tudományt, politikát és popkultúrát egybegyúrva izgalmas eszmefuttatásokat olvashatunk az emberiség legdicsőbb és legsötétebb pillanatairól. Például Lucyről, legelső ősünkről, aki egy fáról lezuhanva halhatott meg. Vagy Ming Cseng-tö császárról, aki a lámpásfesztivál idején a palotában raktározta a puskaporkészletét. Vagy éppen egy bizonyos osztrák hadseregről, amelyik egy részeges éjjelen önmagát bírta megtámadni. A világ hülyéi atyaian emlékeztet bennünket arra, hogy a legapróbb hiba is képes változtatni a civilizáció menetén.

Szerő: Tom Phillips

Kiadó: Athenaum Kiadó

Ára: 3999 Ft

ITT tudod megrendelni!

Az utolsó tárgyalás

Egy utolsó ügy, amely mindent kockára tesz. A nyolcvanöt éves, híres védőügyvéd, Alejandro “Sandy” Stern egészsége megrendült, szelleme azonban még mindig ugyanolyan eleven, mint karrierje csúcsán. Nyugdíjba készül, ám amikor egy régi barátját, dr. Kiril Pafkót, a Nobel-díjas orvost bennfentes kereskedelemmel, csalással és gyilkossággal vádolják, Stern elhatározza, hogy elvállal még egy utolsó tárgyalást.
Stern a kiváló rákkutató életének csillogó felszíne alá hatol, olyan mélyre ás, hogy lassan mindent megkérdőjelez, amit addig tudott a barátjáról.
Az ügyvéd kötelességtudata, hogy védelmezze az ügyfelét. Az igazságszolgáltatás erejébe vetett hite még egyszer utoljára kemény próba elé kerül a tárgyalóteremben, ahol a bizonyítékokat és a valóságot néha egy világ választja el.
Pafko számos hibája ellenére vajon ártatlan az ellene felhozott, szörnyű vádakban? Meddig megy el Stern, hogy megmentse őt és – bármi lesz is a tárgyalás végkimenetele – megtudja vajon az igazságot?

Szerző: Scott Turow

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Ára: 4199 Ft

ITT tudod megrendelni!

Egyserpenyős receptek

Mi kell ahhoz, hogy jóízű ételeket készítsünk egy serpenyőben? Elsősorban nyilván egy jó serpenyő, vágódeszka, kés, no meg ötven ínycsiklandó recept, mindez Bereznay Tamás séf, a BOOOK Kiadó gasztronómiai tanácsadójának, a METRO Gasztroakadémia szakmai vezetőjének, a Hentesek című főzőműsor házigazdájának, és számos, hazánkban, de külföldön is ismert szakácskönyv szerzőjének tálalásában.
A séf megint biztosra megy, nem számít, hogy tétova kezdők, netán szuperhaladók vagyunk a konyhában, a hagyományos vagy a különleges étkekre esküszünk. Legújabb kötetében éppúgy megtalálhatók a férfiak ízlelőbimbóit kényeztető vagány, könnyen elkészíthető fogások, mint a vendégváró háziasszonyok visszautasíthatatlan finomságai – mindezek étvágygerjesztő fotókkal fűszerezve.

Szerző: Bereznay Tamás

Kiadó: Boook Kiadó

Ára: 4990 Ft

ITT tudod megrendelni

Életem piros-fehérben

Arsene Wenger, az Arsenal korábbi edzője és menedzsere önéletrajzi könyvében először meséli el személyes történetét. A titokzatos, komoly tiszteletnek örvendő szakembert egyedi játékfilozófiája, sajátos értékei és a futballban alkalmazott újításai a nemzetközi sportvilág legkülönlegesebb személyiségei közé emelték. Önéletrajzából megtudhatjuk, hogyan lett a Duttlenheimből származó, elzászi kisfiú a világ egyik legsikeresebb vezetőedzője, hogyan építette fel az Arsenal legendás Invincibles csapatát, azaz a Legyőzhetetleneket, amely a 2003-2004-as szezonban veretlenül nyerte meg az angol bajnokságot, a Premier League-et; illetve hogyan formálta át a régimódi alapokon nyugvó, hetven fős labdarúgóklubot a világ élvonalához tartozó, több mint hétszáz embert foglalkoztató intézménnyé.
Wenger részletesen beszámol minden olyan mérkőzésről, amely fordulópontot jelentett a karrierjében, és mesél azokról a klubokról, amelyeknél edzősködött – az AS Cannes-tól az Arsenalig feleleveníti a Nancynál, a Monacónál és a japán Nagoyánál eltöltött időket. Könyvében egyedi rálátást kapunk játékos- és edzői karrierjének legfontosabb pillanataira, emlékezetes győzelmeire, fájdalmas vereségeire, és számos olyan játékosról olvashatunk, akiket ő fedezett fel és kísért végig útjuk során: George Weah, Lilian Thuram, Emmanuel Petit, Thierry Henry, Nicolas Anelka vagy Robert Pires csak néhány név a sorból.

Szerző: Arsene Wenger

Kiadó: Partvonal Kiadó

Ára: 4699 Ft

ITT tudod megrendelni!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.