Egy 11 éves fiú fogadást nyert az Oscar-díjas Judi Dench ellen

A fogadás tárgya az volt, hogy hányszor kell majd felvenni az egyik jelenetet a Belfast című filmhez. A 11 éves főszereplő, Jude Hill kettőre tippelt, a nagymamáját játszó Judi Dench háromra, a kisfiú nyert – írja a Newsweek.

Két font ütötte a markát, amiről azt mondja, örökre megtartja, hiszen a világ egyik legnagyob színésznőjltől kapta. Jude Hillt egyébként Oscar-esélyesként említik, olyan fantasztikusan játssza a kamasz Kenneth Branagh-t a rendező-színész jórészt önéletrajzi ihletésű filmjében. (Korábban ITT írtunk róla. ) A nosztalgikus, szomorkás-vicces történet a hatvanas évek északír fővárosába kalauzol, ahol éppen eszkalálódik a konfliktus a katolikus és a protestáns lakók között, ezért a kisfiú családja a távozás mellett dönt.
Mivel a hatvanas évekbeli Bajok (The Troubles), azaz kvázi polgárháborús események jóval a főszereplő születése előtt zajlottak, Hill rengeteg dokumentumfilmet és filmet megnézett erről a YouTube-on családja körében, így igazán bele tudta élni magát a korszak kissé fenyegető hangulatába.
A film további szerepeiben Jamie Dornan, Caitriona Balfe és Ciaran Hinds látható.

Belfast – hazai bemutató: 2022. február 24.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.