Könyvklub: Mikor feltámad a szél

Sokféle gyász van. Gyászolunk szülőt, testvért, házastársat, barátot. Partner elvesztésekor özvegyek, míg a szülő elvesztésekor elárvultak, árvák leszünk. De hogy hívjuk a szülőt, aki elvesztette a gyermekét? Még a nyelv sincs felkészülve erre az élethelyzetre, hát még az ember.

Angela Murinai szavakba önti azt, amit dermedt hallgatás övez többnyire: feltámadt a szél, örvényt kavart a tengerben, ami elnyelte az alig 18 éves Bencét, Angela fiát. A könyv célja nem más, minthogy megmutassa, hogy egy ekkora tragédia után is tovább lehet élni, és valahogy kisajtolni az életből, hogy a trauma fejlődés, mások segítése, jó dolgok forrásává váljon.

Drámai veszteségek

A történet azonban nem csak egyéni gyászterápia, bár ez képezi az alapját, flashbackekkel tarkítottan végigkísérjük a szerzőt a „szél feltámadásától”-tól (vagyis a tragédia napjától) 2020-ig. Látjuk a külvilág reakcióit, a belső gondolatok kavargását, a lehetséges kapaszkodókat. Engem meglepett, hogy a gyász mellett a könyv további súlyos és aktuális témákat is körbejár, mítoszokat rombol. Egyik témája a családi tűzhely melege. Angela kívülről harmonikusnak tűnő származási családja – ahol pedig a dolgok úgy vannak, ahogy államilag is elvárt, vagyis: apa férfi, anya nő – belülről teljesen diszfunkcionális. Szeretetlen, függőségektől és agressziótól terhelt.

Mégis azt gondolnánk, egy ekkora tragédia után nincs az a nagyszülő-pár, aki ne támogatná a lányát, a gyászoló anyát. De igen, sajnos van, a szerzőé is ilyen.

Idővel az is kiderül, hogy a fia halála után két éven belül a férjét is elvesztette, őt a rák vitte el. Fájdalmas olvasni, hogy ez a szépen induló, sok évig jól működő kapcsolat is elvékonyodott az idők során. A férj külföldön dolgozott, Angela többnyire egyedül volt a gyerekekkel. Egy ismerőse élete, házassága kapcsán írja kicsit irigykedve: „Abban amiben ő él, nincs elvágyódás.(…) tudja kihez tartozik, tudja mi felé tartanak”.

A másik húsbavágó, többször visszatérő kérdéskör az anyaságé. Bár imádja a gyerekeit – mind a hármat – megfogalmaz olyan kérdéseket, amiket nálunk még mindig nem szokás nyíltan. Mitől fosztott meg az anyaság? Ha tudtam volna, hogy mivel jár, akkor is belevágok-e? Az lett-e a gyerekemből, akit elképzeltem?

Építkezni a fájdalomból

Bár a fiuk elvesztése újra közelebb hozta őket a férjével egymáshoz, de kevés idejük maradt, a család immár csak három fős. Lenyűgöző, hogy ezt követően sem fürdőzött passzívan a fájdalomban, hanem felnyalábolta a családot, és jobb életet, több lehetőséget keresve kiköltöztek Németországba és úgy tűnik, sínen vannak. A zárógondolatok megszívlelendőek mindenkinek, aki elmerülne az önsajnálat posványában, bármilyen probléma kapcsán.

„Én még itt vagyok. Belehalhatok a bánatba, sírhatok a nehézségeken, átkozhatom a szerencsétlen sorsomat. Csinálhatok magamnak poklot itt, a Földön. Vagy felállhatok, építkezhetek a fájdalomból, kereshetek vigaszt, örömöt. Én döntöm el mit teszek. Úgy akarok élni, hogy a fiam büszke legyen rám.”

Kalap-sapka le a szerző előtt, a könyvét pedig nagyon ajánlom mindenkinek. Igazi katartikus életlecke, elgondolkodtató embermese – szélcsend idején is.

Szerző: Angela Murinai

Kiadó: Libri

Ára: 3.999 Ft

ITT tudjátok megvenni.

Avatar photo
Sárkány Viki

Idegenvezető

Kíváncsiság: ezt tartom a legfontosabb értéknek az életben, ez mozgat a mindennapokban. Utána menni embernek, háznak, kapukba bemenni, beleszagolni, elképzelni-meghallgatni egy ember, egy ház, egy ország történeteit. Történetek. Hiszem, hogy ezek mozgatják az életünket, saját magunknak mondott történeteinkből építkezik az identitásunk, épp ezért érdemes ezeket időnként felülvizsgálni. Az írással lenyomata marad a kíváncsiságnak és az épp megtalált történeteknek – a megosztás pedig segíthet valakinek, aki épp ilyen történetre volt éhes. Talán épp Neked.