Vannak számok, amik valamiért közelebb állnak a szívemhez. Szeretem a 144-et, mert az 12 a négyzeten és nem tudom miért, de az összes hárommal osztható számhoz is jó érzéseket társítok. 2022 ilyen, de mégsem ezért gondolom, hogy 2022 az én évem lesz…
A ruháknál is azt szoktam mondani, hogy lehet egy szett a világ legjobbja egy vállfán, de ha Te nem érzed benne jól magad, akkor az nem lesz a világ legjobb szettje. Tőled lesz az a ruha a legjobb ruha. Csak Te teheted azzá. Ugyanezt gondolom az új évről is.
Nem szeretek fogadalmakat tenni, mert nem gondolom, hogy mert új naptárt kell vennünk, hirtelen minden megváltozna, és szerintem új szokások sem ettől születnek. Viszont minden évben fontosnak tartom, hogy átgondoljam, hogy milyen volt az előző év, miért lehetek hálás és mit szeretnék elérni a jövő évben.
2021 egy olyan év volt, hogy igazán van mit átgondolnunk. Ezekhez nagyon hasznos kis vonalvezetőket találhattok a neten, én biztosan ki fogok tölteni legalább egy ilyet. A jövő év kapcsán pedig tudom, hogy ahhoz, hogy 2022 az én évem legyen, nekem kell tennem saját magamért.
Hányszor teszünk meg olyan dolgokat másoknak, ami ha a szívünkre tesszük a kezünket, nekünk igazából nem fontos? Sőt! Hányszor helyezzük a mi terveink elé, valaki más kérését? Sokszor fakad ez abból, hogy valakit szeretünk, vagy nagyon szépen kér vagy csak borzasztóan erőszakos és ezáltal elhisszük, hogy tényleg életbevágóan fontos a kérése, és csak mi tudjuk azt megoldani csak most. Bármelyikről is van szó, a végeredmény pontosan ugyanaz: arra nem jut sem idő, sem energia, ami nekünk fontos igazán. És ez mindent érint. A szabadidőnket, a saját ötleteink megvalósítását, a vállalkozásunkat, a karrierünket, mindent.
Így az én 2022-es évem egyetlen fogadalma, -hívjuk inkább ezt egy szabálynak- a következő:
Én leszek a prioritás.
Ezt kimondani és leírni is elég furcsa érzés, mert a mi kultúránkban ez nem szokás. Pedig igazából nincsen ezzel semmi baj, hiszen ez egyáltalán nem arról szól, hogy engem ezentúl teljesen hidegen hagy, hogy mások mit csinálnak a környezetemben és kizárólag csak az én boldogságommal fogok törődni. Csak arról szól, hogy megengedem magamnak, hogy mérlegeljek, hogy mi az, ami belefér, és mi az, ami nem, hogy ne boruljon fel az az egyensúly, amitől én jól érzem magam.
Például nem engedem, hogy más céljai felülírják azt, hogy én annyi időt és energiát tudjak a saját álmom megvalósítására fordítani, amennyit szeretnék. Hányszor nyugtatjuk magunkat azzal, hogy ugyan, mindig a suszter cipője az, ami lyukas? A prioritási listának valahogy mindig a saját álmunk csúszik a legvégére. Pedig, ha mi nem tiszteljük magyunkat és nem hiszünk saját magunkban annyira, hogy ez legyen az első, akkor mégis ki fog?
És figyelek arra is, hogy megfelelően vissza tudjak töltődni. Akár úgy, hogy az unokaöcsémnek pizzát sütök, vagy hogy olvasok egy jó könyvet, vagy sétálok egy nagyot a kutyáimmal, vagy megnézünk egy filmet a kanapén összebújva a pasimmal. És persze senki miatt nem mondom le a betervezett edzéseimet sem.
Ez nem önzőség, ez fenntarthatóság, hiszen nem csak a bolygónkkal, de saját magunkkal is hosszú távra tervezünk.
Mindig vannak és lesznek is kivételek, akik akár éjjel 3-kor is számíthatnak rám, de ezen a szűk körön kívül bátrabban és többször fogok nemet mondani, mert szerintem csak ezzel, a saját magunknak szentelt figyelemmel lehet 2022 igazán az én évem, a mi évünk.
