A valódi életmódváltás dimenziói

Amikor megemlítésre kerül az életmódváltás kifejezés, sokan rögtön a testmozgásra, az étkezésre és az ezekkel járó megvonásokra, szenvedésekre gondolnak. Nagyon divatos manapság már ez a kifejezés, de a teljes kép ennél azért sokkal árnyaltabb. Hiszen ez a testmozgás-étkezés első gondolat csupán az életmódváltás egyetlen dimenziójának néhány elemét képezi.

Gondoljunk csak bele: az ember maga sem csak a fizikai testéből áll, hanem ennél jóval többről van szó. Márpedig, ha valóban változtatni szeretnénk az életünkön, az életmódunkon, az életünk haladásán, akkor csupán ebből a szemszögből tekinteni önmagunkra, mint egységre, alapvetően nem fog javítani az életünk minőségén. 

Ami számomra egy alapgondolat, hogy az ember a test, a lélek és a szellem egysége. Ha az egyik a háromból nincs rendben, akkor a másik kettő sem lesz igazán rendben. Hát még ha mondjuk a háromból csak egyre koncentrálunk és a másik kettőt figyelmen kívül hagyjuk! Amennyiben pedig az ember valóban e három dimenzió egységeként létezik, akkor mind a három területtel egyformán kell foglalkozni, egyformán kell fejleszteni őket és odafigyelni rájuk. Hiszen, ha ez nem így történik, akkor felborul az egység, felborul az egyensúly.

Amikor pedig nem vagyunk egyensúlyban – akár külön-külön a testi, lelki vagy szellemi téren, illetve magában ebben a hármas egységben -, az könnyedén meg tudja nehezíteni az életünket. 

Ilyenkor alakulhatnak ki fizikai betegségek, mentális problémák, memóriazavarok, lelki megborulások és még nagyon sok minden egyéb. Attól függően, hogy éppen melyik terület az a háromból, amelyikkel nem foglalkozunk elégségesen.

Amikor pedig úgy döntesz, hogy elég volt már ebből az egyensúlytalanságból, a folyamatos problémákból (bármilyen területen is legyenek azok az életedben), akkor kerülhet szóba nálad az életmódváltás. Itt viszont mindenképpen figyelni kell arra, hogy az életmódváltásnak számos dimenziója van. 

Ha valóban más irányt szeretnél venni az életedben, akkor azt testi, lelki és szellemi oldalról is meg kell tenni. Hiszen egyik nem működik a másik nélkül. Vagyis működni éppen működhet, csak nem hosszú és fenntartható, nem valóban egészséges módon és nem teljes egységben önmagaddal. Biztosan te is találkoztál már olyan emberekkel, akik a test-lélek-szellem egységnek csupán egyik dimenziójára koncentráltak. 

Ilyen esetekben valami elcsúszik. Hiszen az adott egyén valahogyan azt gondolja, a szerint éli az életét, hogy a három dimenzió közül csak egyikre-másikra koncentrál, azt helyezi akár szinte kizárólagosan előtérbe. Ilyenkor azonban a másik, vagy többi dimenzió sérül, ami miatt az egyén előbb-utóbb akár komolyabb hátrányokat is szenvedhet az életében.

Nézzük is meg, hogyan nézhet(ne) az ki, amikor valaki – extrém módon – csak egyetlen dimenzióra koncentrál az életében, míg a másik kettőt teljesen figyelmen kívül hagyja.

Aki csak a testi dimenzióra koncentrál az életében

Fotó: Hanna Postova / unsplash.com

 

Az ilyen ember nagy valószínűséggel túlzott jelentőséget (és kizárólagos fontosságot) tulajdonít a fizikai megjelenésnek, a külsőségeknek. 

Ő az, aki túlzásba viheti például a testedzést, könyörtelenül kínozhatja a testét, túlzásba viheti a plasztikai beavatkozásokat. Az egészségre egyébként káros, különböző szereket használhat, amivel ugyan külsőleg jobban nézhet ki, viszont a testét belülről nagyban károsítja. Illetve számtalan extrém módon sanyargathatja a testét, csak azért, hogy elérje a szerinte tökéletes külsőt. Amely külsővel egyébként soha nem lesz elégedett, hiszen a realitásérzéke ezen a téren már nagyon sokat sérült az évek alatt. Minden bizonnyal erre már te is láttál számos példát a túledzett férfiak és túlplasztikázott nők képében. 

A kizárólag testi dimenzióban élő ember nem (sokat) törődik a szellemi fejlődésével, a tanulással, az agyának „tornáztatásával”, így a „világi” dolgokkal kapcsolatban túlságosan is mások segítségére lehet utalva. Ezen kívül pedig valószínűleg nem sok valódi kapcsolódása van a saját és mások mély érzelmi világához sem, hiszen a saját lelki világával sem foglalkozik. E miatt pedig folyamatos konfliktusban állhat másokkal és végső soron saját magával is. Hiszen nem érti a saját érzelmi, lelki működését, így pedig másokét sem.

Aki csak a szellemi dimenzióra koncentrál az életében

Fotó: Mo Nkhckz / unsplash.com

Ő az, aki – ahogy mondani szokás – fejben él. Nála a logika, a tudás és az ész a minden.

E mellett pedig a test, a lélek, az érzelmek huszadrangú fontossággal bírnak. Az ilyen ember imádja gyűjtögetni a végzettségeket, a papírokat, a vizsgaeredményeket, a titulusokat – hiszen ő ettől érzi magát valakinek. Mindemellett pedig lehet, hogy (szinte) semmit nem foglalkozik a lénye többi dimenziójával. Nagyon alacsony lehet az érzelmi intelligenciája, cserébe a magas IQ-ért. De nála úgyis az IQ az, ami az életben az emberek (és a saját) értékét jelenti számára. Sarkos példával élve, az ő világában az értékes ember ott kezdődik, aki könnyedén ki tudja rakni a Rubik kockát. 

A kizárólag szellemi dimenzióban élő ember nem tud érzelmileg egészségesen kapcsolódni sem önmagához, sem pedig a környezetében lévő emberekhez. Ha pedig a lényének a fizikai oldalával sem foglalkozik egyáltalán, akkor előbb-utóbb az megmutatkozik a testi adottságain is, akár gyakori és súlyos betegségek formájában is. 

Aki csak a lelki dimenzióra koncentrál az életében

Fotó: Fa Barboz / unsplash.com

Ez az ember az, aki folyamatosan analizálja a saját és mások lelki világát. Életének mozgatórugója a valamilyen terápiára járás, élete minden apró mozzanatát azonnal lelki szempontból kezdi el kielemezni. 

Magas érzelmi intelligenciával bír, amely sokszor maga alá is temeti. Hiszen fárasztó dolog lehet folyamatosan érezni mindent önmagában és ö magán kívül, másokban. Ezért rendszeresen érezheti magát depresszív állapotban, vagy akár többnek gondolhatja magát másoknál, hiszen ő „érti az emberek lelkét”. Sokszor pedig fel is veheti az áldozat szerepét, aki mindig mindenkin segít – csak esetleg pont saját magát hagyja figyelmen kívül. 

Aki kizárólag a lelki dimenzióban él, az könnyen el tud távolodni a saját testi szükségleteitől, ami könnyen meg is figyelhető a fizikai megjelenésén. Illetve mivel a lelke mellett esetleg a saját szellemi oldalával sem foglalkozik, elveszítheti a kapcsolódását az élet logikus oldalához – ezért pedig ezekben a hétköznapi dolgokban kifejezetten elesett módon viselkedhet.

***

Ezen fenti példák természetesen erősen sarkítottak. A való életben leginkább az fordul elő jellemzően, hogy ezeknek valamilyen – még mindig nem egészséges – kombinációja jelenik meg egyes embereknél. Amikor valaki a három dimenzióból mondjuk kettővel úgy-ahogy foglalkozik, viszont a harmadik szinte teljesen kimarad. Az pedig szinte teljesen természetes, hogy az életünk során hol egyik, hol másik dimenzió kerül előtérbe. Hiszen így próbálgatjuk tudat alatt is elérni azt, hogy valahogyan végül beálljon az egyensúly – vagyis, hogy mind a három dimenzióval tudjunk foglalkozni egészséges mértékben egyszerre. 

Az egyensúlyt megtalálni pedig sokszor nem könnyű feladat. Hiszen attól függően, hogy mit hozunk magunkkal a múltunkból, számos blokkoló tényező akadályozhatja azt, hogy valamelyik dimenzióra koncentrálni tudjunk.

Ezért fordulhat elő az, hogy nehezen tudsz életmódot változtatni – még akkor is, ha már a döntés megszületett benned. Hiszen tudod, hogy mit kellene/akarnál tenni, mégsem tudod azt valóban megtenni. Vagy legalábbis nem hosszú távon, kitartással. 

Ahogy mondani szoktam, akarod te, csak nem szeretnéd. 

Ilyenkor jöhet el az a pont, ahol egyszer csak abbahagyod – az edzésre járást, a tanulást, a lelki/érzelmi dolgaiddal való szembenézést és azok megoldását. Ilyenkor nyernek teret a benned lévő blokkok. Ilyenkor ők győznek, nem pedig a változás. Ha tehát bármikor úgy döntesz az életed során, hogy szeretnél változtatni, először azt érdemes végig gondolni, hogy e három dimenzió – a test, lélek és szellem – mentén, melyik hányadik helyen szerepel nálad éppen most? 

Fotó: Florain Schmetz / unsplash.com

Ami az első helyen van, amivel a legtöbbet foglalkozol, ott valószínűleg többségében rendben lehetnek a dolgok, egyelőre elég lehet csak fenntartani ezt az állapotot és majd esetleg később szintet lépni ebben a dimenzióban.

Amely dimenzió a második helyen van: mikor foglalkoztál ezzel a területtel az életedben legutóbb úgy igazán? Mi motivált akkor téged? Hogyan tudnád újra kicsit jobban előtérbe hozni ezt a területet, hogy jobban tudj rá koncentrálni?

Az utolsó helyen lévő dimenzióval kapcsolatban érdemes lehet végig gondolni, hogy mi miatt szerepel ez a legutolsó helyen most (és esetleg mindig is) az életedben? Van valami, amivel ezen a területen nem mersz/akarsz szembenézni? Van valami olyan hozott mintád ebben a dimenzióban, ami azt mondatja veled, hogy akár a testi, lelki vagy szellemi területen neked csak ennyi jutott, jobb nem járhat ezért ne is foglalkozz vele? Mert esetleg neked ez úgysem menne?

Bármely dimenziók is legyenek nálad személy szerint az egyes helyeken, ha valóban változtatni szeretnél az életeden, ha valóban életmódot szeretnél változtatni, akkor előbb-utóbb szükséges lesz elkezdened foglalkozni mindhárommal. 

De persze itt is – mint mindig, mindenhol – nagyon fontos a fokozatosság elve. 

Ne akarj máról holnapra mindhárom dimenzióval az első helyen foglalkozni. Azt valószínűleg nem is bírná el az egységed, ami pedig előbb-utóbb csak arra sarkallna téged, hogy feladd a dolgokat és visszatérj az addig jól megszokott egyensúlytalanságba. A testnek, a léleknek és a szellemnek is hozzá kell szoknia az új megmérettetésekhez, az új működésmódokhoz. Hagyj nekik időt erre. És persze közben arra is figyelj, hogy amit teszel az ne csak alibizés legyen. Vagyis ne ess bele abba a csapdába, hogy az az ici-pici dolog, amit megteszel, az majd mennyire sokat fog jelenteni azon az adott területen. 

A fejlődés és változás során is meg kell találni folyamatosan az egyensúlyt abban az értelemben, hogy amit teszel, az legyen elég sok, de ne túl sok. Elég sok ahhoz, hogy változást idézzen elő (folyamatosan), de ne túl sok ahhoz, hogy sokkolódjon tőle bármelyik dimenziód is. 

Idővel ez pedig egy olyan természetes folyamattá tud válni az életedben, amit gond nélkül, könnyedén tudsz finomhangolni, mindig a megfelelő irányba és mértékben.

Merj változtatni az életeden, hiszen ennek a kulcsa a saját kezedben van!

Avatar photo
Padla Dóri

Coach és Készségfejlesztő Tréner, a HCT - Holistic Coaching Therapy alapítója

Coachként missziómnak tartom azt, hogy a hozzám érkező ügyfelek témaköreiben mély, valós és tartós pozitív változást érjünk el. Ezt a célt szolgálja a saját komplex coaching módszerem, a HCT - Holistic Coaching Therapy is. Hiszem azt, hogy ha valaki valóban akar változtatni, ha befekteti a szükséges energiákat az önismerete fejlesztésébe és a helyzetek mélyebb átlátásába, akkor nagyon jó eséllyel tudja a számára megfelelő irányba mozdítani az életét. Számos témakörben írok cikkeket, mint péládul: randizás, párkapcsolat, önfejlesztés, önbizalom, érzelmek, karrierút - mind a Womagic oldalán, mind pedig a saját blogjaimon.