Na ez az a mondat, amit szinte biztosan nem fog mondani egy elsős. Az iskola már önmagában hatalmas változást jelent, és sokféle érzés kavaroghat ezekkel a változásokkal kapcsolatban egy gyerek szívében. A kíváncsiság és a büszkeség mellett sokszor ott az aggodalom, a szorongás, a félelem is. Minden más és minden új. Lesz e barátom? Szeretni fog e a tanítónéni? Fogadjátok szerettel új szerzőnk, Pethő Orsolya, pszichológus első írását.
Egy elsős félig még óvodás, s még abban a korban van, amikor az érzéseit nem szavakban mondja el, hanem viselkedésben. Ráadásul többnyire olyan módon, ami nekünk, szülőknek nem tetszik. Pedig épp most kell meghallgatnunk és figyelmet, empátiát adnunk ahhoz, hogy később is hajlandó legyen megnyílni és beszélni arról, ami benne zajlik.
Egyszerűbb lenne, ha gyermeked egy reggelen azt mondaná: “Anya, ülj le, beszélgessünk kicsit a suliról! Figyelj, nem tudom, hányadán álljak vele? Persze várom is, meg minden, de tartok tőle, hogy túl nagy falat lesz nekem. Fogalmam sincs, hogy milyen lesz, tele vagyok bizonytalansággal…”
De lássuk be, a gyerekek többsége nem ezt mondja.
A szorongás jelei így hát álcázva érkeznek.
Van gyerek, aki ilyenkor ragaszkodóbbá válik, és nem tágít a szoknyád mellől.
Van gyerek, aki extra nyafogóssá válik.
Van, aki síróssá, esetleg hisztissé és látszólagos apróságokon, teljesen lényegtelen dolgokon akad ki.
Van, gyerek, aki csakazértse csinálja meg, amit kérsz tőle. Ellenáll, ellenáll és ellenáll.
..és van, aki agresszív lesz.
Hogyan reagál ilyenkor az egyszeri szülő? Valljuk be, az újra belédcsimpaszkodó gyerek idegesítő. Nem kevésbé a nyafogós. A rengeteg hisztitől sem olvad el a szíved, az agresszió pedig egyenesen ijesztő és éktelen haragunkat vonja maga után. Ám, ha mögélátunk ezeknek a jeleknek, bizony kincsre bukkanhatunk.
Az idegesítő jelekkel ugyanis gyermekünk a kapcsolódást keresi, mégha úgy tűnik is, mintha az ellenkezőjét akarná elérni. Ahelyett, hogy fellőnéd magad a Holdra, vagy elhúznál Brazíliába, lépj hozzá közelebb és hallgasd meg!
Mindannyian arra vágyunk, hogy érzéseinket meghallgassák, ítélkezés nélkül. Ebben keveseknek volt része gyerekkorában, így honnan is tudnánk, hogy hogyan kell azt csinálni? Szülőnek lenni márpedig ilyen, azt kell továbbadnunk, amit magunk sosem kaptunk meg. Én pofont, esetleg hidegzuhanyt kaptam, ha hisztiztem, vagy ellenkeztem. Így hamar rájöttem, hogy senki sem kíváncsi az érzéseimre. Arra sem, ha épp örülök, vagy félek valamitől.
A klienseim bocsánatot kérnek tőlem, ha elsírják magukat. Hahó, pszichológusnál vagy, hol sírnál, ha nem itt?
Szomorú világ ez, ahol nem lehet dühöngeni, félni, szomorúnak lenni anélkül, hogy valaki meg akarna nyugtatni, lebeszélni, felvidítani. Érzéseink energiatermészetűek, s ha szabadon tudnak távozni, békén is hagynak minket. Ha egyszerűen csak megéljük ezeket az érzéseket valaki fontos személy támogató, elfogadó társaságában, máris helyet csináltunk a konstruktív megoldásnak. Ha a gyerek fél a sulitól, nem az a dolgunk, hogy lebeszéljük erről, vagy rávegyük, hogy szedje össze a bátorságát. Hagynunk kell, hogy “kifélje” magát, megmutassa, elmondja, mit érez. Így már készen állhat arra, hogy megküzdjön az elébe kerülő ijesztő kihívással.
Hogyan?
Hallgasd meg!
Minden kapcsolódás keresési kísérletet komolyan kell vennünk. Az idegesítőeket is, és megtanulva saját felmerülő érzelmi reakcióinkat menedzselni, odafigyelni a gyerekre. Akkor is, ha látszólag lényegtelen dolog miatt hisztizik. Akkor is, ha agresszív.
Honnan tudja a gyerek, hogy figyelünk rá? Pontosan onnan, ahonnan mi felnőttek. Szemkontaktus, érintés, türközés: “Látom, nagyon mérges vagy.” “A piros bögrét szeretnéd nagyon, értem, de sajnos az a mosogatógépben van.” “Nagyon feszült lehetsz, ha megütöttél engem.” “Nem érzed magad jól drágám, hogy ennyi mindenen sírsz, nehéz lehet.”
Nincs más dolgunk, mint együttérzéssel visszamondani a szavait, vagy kimondani, amit látunk. Ezzel mintegy érvényesítjük, elfogadjuk azt. És ezzel egyidőben kinyitjuk a kaput, ahol szabadon, és ítélkezés mentesen nekilódulhat az érzések árja.
Gondolj bele, ha izgulsz az új munkahelyed miatt, mi segít a legtöbbet? “Ne izgulj, majd belejössz!” “Te olyan ügyes vagy, mindent megoldasz!” Ezek azok a mondatok, amelyek valójában azt jelentik: nem vagyok kiváncsi a valódi érzéseidre. Ehelyett megértésről és figyelemről tanúskodik, ha azt hallod: “Izgulsz az új munkahelyed miatt.. pontosan mi jár a fejedben?” “Aggódsz, az új főnököd miatt. Megértem, nem lehet könnyű a munkahelyváltás.”
Ajánld fel az idődet!
Akár minden nap szánjál arra 10-15 percet, hogy csak gyermekedre figyelj. Kapcsold ki a telefonodat, mondd el, hogy most teljesen az övé vagy, és kérdezd meg, mivel szeretné tölteni ezt az időt. Olyan ez, mint a bónusz a fizetéshez képest. Váratlan nyeremény a gyerek számára, ami magas hatóanyagtartalma szeretet kapszulaként hat. A kapcsolódás sérülékeny állapot, nem tart ki egész nap. Újra és újra kell építeni. S a gyerek nyelve akkor ered meg, ha érzi a összhangot. Hidegen nem indul a motor.
Játsszatok együtt!
A meghallgatás gyereknyelven sokszor közös játékot jelent. Most legyen ő a főnök. Próbáld magad teljesen alárendelni az akaratának. Egy gyerek napjai folyamatosan a felnőttek keretei között telnek, a játékban óriási megkönnyebbülés, ha végre szabad lehet.
És végül íme egy kis ízelítő a Kölyök Szerviz suli utáni játékaiból, amely segít levezetni a napközben felgyülemlő stresszt:
Pethő Orsolya, pszichológust és a játékokat, a https://kolyokszerviz.hu oldalon tudod elérni!
