Jó lenne így tapasztaltabban is megélni a fiatalságot

womagic_kolyokszerviz_anyaszerviz_petho_orsolya

Bemutatjuk Sikersztori rovatunk legújabb szereplőjét, Pethő Orsolyát. Orsi pszichológusként dolgozik és elmondása szerint így, 48 évesen néha azon az igazságtalanságon bosszankodik, hogy miközben egyre bölcsebb lesz, a porhüvelye ezzel párhuzamosan elhasználódik. Azt hiszem értjük, mire gondol. 🙂

A fentiekhez szeretnél még valamit hozzáfűzni? 🙂

Talán csak annyit, hogy, amikor még feszes volt a bőröm és azt sem tudtam mi az az arckrém, így visszagondolva belül teljesen üres voltam. Jó lenne így tapasztaltabban is megélni a fiatalságot. Hát nem igazságtalan az élet? 🙂

A munkád során kikkel, a pszichológia mely területével foglalkozol elsősorban?

Anyákkal és gyerekeikkel. A Kölyök Szerviz és Anya Szerviz keretein belül dolgozom, Magyarországon egyedülálló módon a gyerekeket a saját otthonukban, családjuk körében, annak dinamikájában figyelem meg, de a szülőkkel dolgozom tovább. Gyereknevelési problémákkal, önismereti kérdésekkel keresnek meg. Pszichológus vagyok, s bár ez az egyik végzettségem is, de az identitásom nem a diplomámnak köszönhető.

Tényleg a lélek, a psziché érdekel a legjobban.

Dolgozom játékgyűjteményeken, amelyekkel otthon is meg lehet oldani a nevelési problémákat, például evészavarokat, hisztit, szorongást. És írtam egy könyvet, Hiszti címmel. Az első kiadás elfogyott mind egy szálig, még nekem sincs egy példányom se, augusztus végén megjelenik elektronikus formában.

womagic_kolyokszerviz_anyaszerviz_petho_orsolyaMindig erre a pályára készültél?
Állítólag igen, de nem tudtam róla. Egy általános iskolai osztálytársam mesélte nemrég, hogy akkoriban azt mondtam, gyerekpszichológus leszek, de én erre nem emlékszem. Amikor az egyetemre jelentkeztem, még nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy mire fogom használni a diplomámat. Az órákon és a tanulás során az volt az érzésem, hogy nagyságrendileg több kérdést teszünk fel, mint amennyire válaszolni tudunk. Én szeretem a válaszokat, ezért gyakorlatiasabb irányba nyitottam. Párhuzamosan elvégeztem a marketing kommunikáció szakot a Közgázon, és egy Kultúrális Manager képzést. A három félévig tanult fejlődéslélektan – így hívják a gyermeki lélekkel foglalkozó tárgyat, szerintem szörnyű név – nem érdekelt különösebben. De, amikor a csodálatos Popper tanár úr tartott egy műsoron kívüli előadást és annyian voltunk, hogy egy ceruzát nem lehetett volna leejteni a teremben, az nagyon megérintett. Helyére került a sok száraz tananyag, az ő interpretációjától hús vér gyerekekké, családokká alakult mindez.  Mégis egy piackutató cégnél, aztán egy reklámügynökségnél helyezkedtem el.  S bár nyomokban mindkettő tartalmazott pszichológiát, de csak érintőlegesen. Mint a cápa közelítettem az emberhez egyre kisebb körökben, de ez még mindig nagyon messze volt tőle.

Azt hiszem féltem a saját érzékenységemtől és kellett ennyi idő, hogy megtanuljam használni az empátiámat anélkül, hogy tönkremennék lelkileg.

Egy személyzeti tanácsadó cég következett, de még ott is inkább okoskodtam és ítéletet mondtam az emberekről, hiszen tesztek alapján megmondtam, ki milyen munkakörre alkalmas. Közben elvégeztem egy coach képzést, és elmélyültem az NLP-ben több kurzus során. Mindkettő nagyon gyakorlatias, megoldásközpontú megközelítést alkalmaz, távol áll a klasszikus pszichológia elemezgetős— “lassúvízpartotmos” módszertanától. Már nem hittem a tesztekben, egyre inkább az ember fejlődése, potenciáljának kihasználása, a változás érdekelt. Egyre több egyéni coachingot tartottam, a klienseim hogyhogy nem főként nőkből álltak. S ahogy én is anyává váltam, szép lassan bekúszott a magánélet, az anyaság is a coaching témák közé.

Ha jól tudom, ez idő tájt volt egy törés az életedben. Ha van erőd, mesélsz róla nekünk?
Igen, az életem egyik napról a másikra megváltozott, mert az akkor négyéves fiam beteg lett. Kórházba kerültünk, szerencsére ott lehettem mellette. Fél éven keresztül kemoterápiát kapott, s ha épp otthon is voltunk, nem tudhattuk, mikor kell megint befeküdni. Egy táska végig össze volt készítve, ha menni kell, minél hamarabb jussunk orvosi segítséghez. Egy évig szinte másról sem szólt az életem, mint a fiamról, természetesen minden munkát a kollégáimra hagytam.

Ez az élmény reset-elte az agyamat, a lelkemet.

Sokáig úgy éreztem, hogy többé nem tudok másoknak segíteni, valami kétkezi munkát kerestem. Saját tervezésű, kavics alakú párnákat kezdtem el varrni. Azt hiszem, ez terápiás hatással volt rám, és egyáltalán nem bánom, hogy nem lett belőle komolyabb biznisz, mert szép lassan újra felébredt bennem a segítő. És innentől nehéz beszámolnom arról, hogy mi történt, mert nem tudatos választásokról van szó.

womagic_kolyokszerviz_anyaszerviz_petho_orsolyaVegyük akkor sorra, hol találkozhatnak veled az olvasók, páciensek?
A Kölyök Szerviz inkább történt velem, minthogy kitaláltam. Azt tudom, hogy Popper Péteren kívül még egy tévé műsor is elementáris hatással volt rám. Ebben a problémás családok egy házba költöztek össze néhány napra, a pszichológus pedig kamerákon keresztül figyelte ahogyan mindennapi életüket élik. Amikor megmutatta a szülőknek a felvételeket, és elmondta, hogyan hozták létre ők a gyerek tüneteit, úgy éreztem megtaláltam a Szent Grált. A bennem érlelődő igazság, mely szerint a gyereknek nem lehet segíteni a szülőtől függetlenül szárba szökött. A sorozatot még jóval korábban néztem, és valamilyen csodával határos módon ez a két dolog összeért bennem a saját belső változásaimmal és megszületett a Kölyök Szerviz, később pedig az Anya Szerviz.

Mindig vannak terveim, és eddig mindent elértem, amit szerettem volna. Azt hiszem ez azért van, mert rátaláltam a saját utamra.

A magánéletedet mennyire bolygatta fel a váltás?
A betegség egyszerűen belekényszerített egy helyzetbe, ami már érlelődött, de nem mertem meglépni. Így nem váltásról, hanem változásról beszélhetünk. A magánéletemet rendkívül megbolygatta, mindhárman óriási változáson mentünk át. És bár nagyon nehéz volt, utólag nem bánom. Magamban és anya sorstársaimban is megtapasztalhattam azt a semmihez sem fogható erőt, ami a gyerek komoly betegségekor felébred.

A történetedet hallgatva biztos vagyok benne, hogy a családod különösen összetartó, stabil egységként működik. Jól érzem?
A páromnak nagyon sokat köszönhetek. Ő volt az, aki amellett, hogy a megélhetésünket végig biztosította, lelkileg is ott volt támaszként, ha kellett.

Időnként ő aludt bent a kórházban, hogy hazamehessek kipihenni és kibőgni magamat.

Amikor végre túl voltunk ezen, az sem két perc volt, míg a Kölyök Szerviz termőre fordult, ő tartotta a frontot. Most jött el az ő ideje, hogy merjen azon is gondolkodni, mi az, ami örömet okoz a számára, nem csak pénzt hoz. Nagyon jó kapcsolatuk van a fiunkkal, imádom nézni, mennyire szeretik egymást. Aki persze azóta már kamasz lett, most megy nyolcadikba. Lenyűgöz, ahogyan kibontakozik. Azt látom, hogy sikerült megvalósítanunk, amiben hiszek: hagytuk, hogy önmaga legyen. Szereti magát, fürdik az életében. Az egyik terület, amiben elmerült, az a zene. Sosem mondtuk meg, hogyan tanulja, nem voltak elvárásaink, de támogattuk, ha erre szükség volt. Hétévesen közölte velünk, hogy most már szeretne egy gitártanárt, és vasárnap délutánonként ér rá. Összecsaptuk a bokánkat, szalutáltunk és szereztünk egyet. Volt, hogy hónapokig hozzá sem nyúlt a gitárjához, de sosem mondtuk, hogy tessék gyakorolni, ha már megvettük és fizetjük az órákat. Szeptemberben megvásárolható lesz az online zenefórumokon az együttese első single lemeze. És még csak tizenhárom éves, jesszusom, mi lesz még ebből? Abba is hagyom a dicsérgetését, hiszen elfogult vagyok.

Az elmúlt hónapok mindenkire más hatással voltak. Ti, hogy éltétek meg a karantén időszakot?
Én személy szerint rosszul. Nagyon rosszul. Borzalmasan. Nem nekem valóak a szabályok, a bezártság, és most nem volt kit megmentenem, kiért harcolnom. Túl egyszerű volt az élet, dolgoztam, ebédet főztem, takarítottam. Én jobban szeretek válság idején a frontvonalban lenni, mint a kanapén ülni.

Hát ebbe most kishíjám beleőrültem, de mint minden, ez is komoly önismereti utat indított el,

azóta is dolgozom ezen egy pszichológussal. Kiderült, mennyire fontos nekem a női, társaság és az életem, mely területeit hanyagoltam el. No lám, kiderül, hogy még én sem vagyok tökéletes! 🙂 A család többi tagja egész jól kibírta. A fiam reggeltől estig a szobájában ült a gép előtt, mert órái voltak, aztán kezdődött a szociális élete, szintén online. Kevesebbet láttam őt, mint amikor valódi suli van. A harmadik hét körül volt egy mélypontja, akkor találta ki, hogy nyáron filmet akar forgatni az osztálytársaival. Minden úgy volt, ahogy eltervezte, már az utómunkák zajlanak, közeledik a premier napja. A párom is sok mindenre rájött, mi az, amit élvez, mi az, amitől már el kéne köszönnie. Tanulságos időszak volt, de azért remélem nem lesz ilyen mégegyszer. 🙂

womagic_kolyokszerviz_anyaszerviz_petho_orsolyaMit vársz a közeljövőtől akár szakmai, akár emberi oldalról?
Szeretném sokáig csinálni és szeretni a munkámat. Ezért mindent meg is teszek. Kifigyeltem, mennyi kliens órát bírok – ez meglepően nem sok – és ennél többet nem vállalok. Nem akarok kiégni, vagy ásítozni a klienseim arcába. Emellett üdítő változatosságot ad az írás, akár cikkről, akár könyvről van szó. Nagyon várom az új játékgyűjteményem fogadtatását, amelyek már online letölthetőek lesznek a weboldalamról, és könnyen bővíthetőek újakkal. Az az igazság, hogy szakmailag nincsenek nagy céljaim, ha minden így marad, ahogy most van, az már jó nekem. Bár úgyis mindig kitalálok valami újdonságot. A magánéletem az, ami kevesebb energiát kap. Annyira szeretem a munkámat, hogy hajlamos vagyok megfeledkezni a magán vágyaimról. És mint a legtöbb anya, nekem is figyelnem kell, hogy ne adjam fel magamat mások kívánságai, jólléte érdekében.

A mártírsággal véglegesen szeretnék leszámolni. Egész jól haladok.

Több baráti összejövetelre, nagyobb társasági életre vágyom. Nemrég rájöttem, hogy néhány év múlva szeretnék egy saját lovat. Most is lovagolok, de még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy felelősséggel bevállaljak egy sajátot. Idén sajnos nem tudtunk elmenni búvárkodni, remélem jövőre erre is lesz alkalom.

Pethő Orsolyát és írásait elérheted a https://kolyokszerviz.hu vagy a www.anyaszerviz.hu oldalon.