Divattermékké vált a védőeszköz – Mit üzen a maszkod a külvilágnak?

A koronavírus-járvány kezdete óta alapkellékké váltak a maszkok, az arcot és az orrot eltakaró viselet pedig az elmúlt hónapokban divatcikké nőtte ki magát. Tavasszal sok olyan cég is maszkokat kezdett gyártani, akik korábban mással foglalkoztak – így tett az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem is. Míg az általuk készített zászlók eddig királyi paloták díszei voltak, ma maszkjaik segítik a vírus elleni védekezést több tízezer ember arcán. Tapasztalataik szerint egyre nagyobb az igény a mintázott, egyedi maszkokra is, mert ez is legalább annyit elárulhat rólunk, mint bármely más ruhadarabunk.

Egy évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a közterületeken mindenki maszkban közlekedjen Magyarországon, de az egykor még utópisztikusnak hitt világ mára valósággá vált. A koronavírus-járvány terjedésének lelassítása érdekében az élet legtöbb területén kötelező a maszk viselete,

az egyik legfontosabb védőeszköz pedig az idő előrehaladtával divatcikk is lett egyben.

A Poliform zászlógyártó a járvány kezdetén magától értetődőnek vette, hogy az akkor még hiánycikknek számító maszkok készítéséhez csatlakozzon, erre ugyanis a békeidőben megszokott megrendelésszámok mellett is volt kapacitásuk, gépekben és emberi erőforrásban mérve egyaránt. Papp János, az egyik legnagyobb múltú magyar zászlóüzem ügyvezető tulajdonosa arról beszélt, hogy elsőként a Pest megyei Kóka önkormányzatának, óvodájának és körzeti orvosainak gyártottak le többszázas nagyságrendben maszkokat jótékony céllal, majd nem sokkal később egy partnerük megkeresésére kezdték el nagyobb volumenben a gyártást. „A járványhelyzetre senki nem volt felkészülve, ezért a maszk is hiánycikké vált. Kötelességünknek éreztük, hogy lehetőségeinkhez képest próbáljunk javítani a helyzeten, ezért egy ügyfelünkkel együttműködve azonnal meg is kezdtük a munkát. Azóta több tízezer maszkot juttattunk már el az emberekhez” – mondta a zászlószakértő.

Feliratos, mintás, smiley-s maszkok

Mint fogalmazott, képzett szakembereik, varrónőik és korszerű gépeik lehetőséget teremtettek arra, hogy zökkenőmentesen átálljanak a maszkok gyártására is. A nehézséget inkább az okozta, hogy közben a zászlókra vonatkozó megrendeléseiket is teljesíteniük kellett, de megfelelő munkaszervezéssel ehhez is sikerült alkalmazkodniuk. Tavaszhoz képest jelentős változás, hogy hatalmas a keresletnövekedés az egyedi, saját készítésű maszkokra. „A piaci igényeket figyelembe véve zajlik a gyártás. Rengeteg megkeresést kapunk cégektől, akik a logójukkal ellátott maszkokat szeretnének, de a digitális textilnyomó gépeink segítségével akár a grafikusunk által kitalált figurákat, akár a megrendelők elképzelését is rá tudjuk nyomtatni a klasszikus téglalap alakú és a középen varrott, közismerten csőrös  maszkokra is” – értékelt Papp János. Emellett arról is beszélt, hogy

a kicsik körében nagyon népszerűek a különböző gyerekmintás, színes maszkok, míg a felnőttek is inkább azokat a fazonokat keresik már, melyek kifejezik a stílusukat,

legyen az egy terepmintás, egy feliratos, egy smiley-s vagy egy humoros jelképpel ellátott maszk.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.