Folyton a telóján lóg a gyerek – mit tegyek?

A képernyő a gyerekeinknek lassan olyan, mint az oxigén. El sem tudják képzelni nélküle az életüket. Szinte a részükké vált, amit be és kilélegeznek folyamatosan.

Tegnap felruháztam a folyton mindent kinövő kamasz fiamat, és a nadrág, amit kinézett, nem volt a méretében. Mondtam, hogy a webshopban biztos lesz belőle, majd onnan megvesszük. Gondoltam, milyen menő vagyok, igazán modern anyuka, aki ilyen frappánsan meg tudja oldani ezt a helyzetet. Elkezdtem a telefonomba beírni a nadrág cikkszámát. Néz rám a fiam sajnálkozva. Anyaaaa, fotózd be, az sokkal egyszerűbb! Több másodpercbe telt, amíg leesett (hiába, mozdonyszőke vagyok), hogy nem a nadrágot, hanem a cikkszámot kéne megörökítenem. De egy újabb pofont kapott a maradiságom. Amint megnyitottam a fotó alkalmazást és odatartottam a címke fölé, a telóm beolvasta a QR kódot, és már csak egy kattintás választott el a márka webshopjától. Sőt, maga a keresett nadrág jelent meg az oldalon. Le voltam forrázva, ismét.

Szinte nap mint nap kapom az ívet az élettől – öreg vagyok. Pedig igyekszem. Szinte minden nap tanulok valami újat, képes posztokat gyártok, videót vágok, e-jegyet veszek. De hiába az erőfeszítés, egyszerűen nem tudok lépést tartani.

Ehhez már a digitálisan bennszülött agy kell, akik szinte már az anyatejjel szívták magukba a modern technológiát. Ma már minden gyerek, sőt, a felsőoktatási intézménybe járó fiatal felnőttek is digitális bennszülöttek. Nem fokozatosan kezdték el használni a digitális javakat, hanem szinte az első pillanattól kezdve benne vannak a sűrűjében.

womagic_mobil_petho_orsolya

Rengeteg pozitív oldala van a változásoknak. Én is imádom. Ma a lehetőségek és a szabad választás korát éljük. Az interneten ott az egész világ, a maga változatosságával és végtelen opcióival együtt. Mindent lehet és minden lehetsz. Eljuthatsz a világ másik pontjára, hatévesként egyetemre járhatsz, lehetsz zenész, akit a világ másik végén ismernek. Te választasz, csak fel kell vállalnod a választás felelősségét. És a gyerekeink felvállalják, sőt, kikövetelik magunknak, hogy szabadok lehessenek. Nekünk jó lesz az, ami van. Ugyan, mondja már meg valaki, hogy mit csináljak, mi legyek. Azt gondoljuk ez jutott, vagy nem is érdemeljük meg. Mit is kezdenénk ekkora szabadsággal? A gyerekek kijelölik a maguk tanulási útvonalát is, már nem csak azt tudják, amit mi, szülők, vagy a pedagógus tanított nekik. Természetes, hogy folyton valami újat tanulnak. Ahogy mondtam, látom a csodát, amibe ezek a gyerekek beleszülettek és igyekszem megmártózni a lehetőségeiben én is. Ám mindennek megvan az árnyoldala.

A kutatások, amelyek a képernyő hatásait vizsgálják, (mert ezekhez bizony idő kell) most látnak csak egyre másra napvilágot. Most nőttek fel az első gyerekek, akik már a kutatások alanyai lehettek. És nem megnyugtató, ami látszik.

Itt most muszáj néhány mondat erejéig az ijesztgetéssel foglalkoznom. A fiam digitális iskolába jár,  azaz naponta 6 órát kötelezően bámulja a laptopot. Kemény dózist kap, miután tizenkét éves koráig vissza tudtuk tartani őt a képernyő zabolátlan használatától, nem volt telefonja, nem játszott videójátékokkal, a többit időben korlátoztuk. Nap mint nap azon töröm a fejem, hogyan tudom őt segíteni, hogy ne szaladjanak el a lovak. És néha úgy érzem, szélmalomharcot vívok. Magyarázkodás után jöjjön az ijesztgetés. Látjuk, hogy az agyban milyen strukturális változásokat okoz a képernyő mértéktelen használata.

A kisgyerekkorban ért hatások visszafordíthatatlanok!  Komoly mértékben rontja a pszichés állapotot (te nem érzed, hogy milyen zombi vagy több óra képernyő bámulás után? Dehogynem!) Megzavarja a figyelem összpontosítását, így a tanulást is negatívan befolyásolja. Depressziót, szorongást okoz, vagy felerősíti azt.

Óriási befolyással van a viselkedésszabályozásra. Ez az a funkciónk, ami emberré tesz minket. Mérlegel, és eldönti, hogy egy adott helyzetben mi helyes, elfogadható és nem csak a pillanatnyi impulzus alapján lépünk. Például ez a részünk az, ami nem hagyja, hogy haragunkat spontán kifejezzük és tömeggyilkossá váljunk. A digitális világban eltöltött idő bizony indulat és impulzivitás kontroll zavarokat okozhat.  Sőt, a képernyő kevésbé kitartóvá tesz. És még a sor végére hagytam a fizikai síkot, alvászavarokat és evési problémákat is eredményez gyakran a sok idő, amit gyerekeink a digitális térben töltenek.

Szóval muszáj felkötni a gatyánkat és egészséges képernyőhasználatra tanítanunk a gyerekeinket!

Nade hogyan, ha mi sem tudjuk letenni a telefont? Mintha a karunkat vágták volna le, ha nem találjuk, vagy valami miatt nem működik. Hogyan fogjuk leszedni a gyerekeket  a képernyőről? Hogyan fogjuk megtanítani nekik, hogyan kell egészségesen használni ezeket az eszközöket, hogy csak az előnyeit élvezzék?

Az általunk mutatatott példa nagyon fontos, ezért mint mindig, magunkon kell kezdeni a változást. Bizony.

A leghatékonyabb módszer mindenesetre a megelőzés. Két éves kor alatt szinte semennyi képernyővel nem szabadna, hogy találkozzon egy gyerek, óvodás korban is maximum 15 percre, és azt sem rendszeresen. Ugye,  hogy rég túl vagyunk ezen? Mert ott a nagyobb tesó, hova rakjam a kicsit addig, amíg ő a rajzfilmet nézi? Hja, hogy a kicsi is túl kicsi még?

womagic_mobil_petho_orsolya

Nem könnyű, de ér szembe menni az autópályán. Sok szülő és család megmutatta, hogy lehetséges megcsinálni, annak ellenére, hogy igen, minden osztálytársának már van okostelefonja és milyen ciki, hogy neki csak egy butácska van. Igen, néha nagyon nehéz elviselni a gyereket és akkor legalább csöndben van, ha a telefont nyomkodja. Hja, így előbb utóbb megtanulja lefoglalni magát, és nem nekem kell mindig szórakoztatnom?

Adnál e drogokat, gyógyszereket a gyerekednek kontroll nélkül? Hagynád e, hogy száguldozzon a motorral? Nem!

Ha a gyereked nem tudja már lefoglalni magát mással, csak a digitális eszközökkel. Ha ok nélkül irritábilis, hisztis, dühkitörései vannak, pláne wifi vagy eszközök nélkül. Ha gyűlöli azokat a dolgokat, amelyek nem a képernyőhöz kapcsolódnak, akkor bizony nagy a baj, ideje lépni. Ideje előhúzni a szülő kártyát és megmutatni, hogy te többet tudsz a világról, mert hamarabb születtél, ezért vagy te a szülő.

Nem büntetésből kell korlátoznod a képernyőidőt, hanem azért, mert szeretnéd megóvni gyermekedet a káros hatásoktól. Mindeközben nem lehetsz rendőr. Tanítanod kell a gyermekedet valamiről, amit még te is épphogy hallottál, vagy épphogy megtanultál. Nem könnyű. Közösen korlátozó szabályokat hozni, majd azokat betartatni. Majd újra tanítani. Szeretetből. Kimenni a természetbe, megmutatni a valódi világot, ahol valódi dolgokat lehet csinálni. Nem hiszem, hogy maradi vagyok, ha azt gondolom, hogy fa, kő, erdő, állatok, szeretet, ölelés, simogatás, jó kaják, mindig lesznek. Legalábbis remélem.

Szöveg: Pethő Orsolya, pszichológus – https://kolyokszerviz.hu