Hogyan legyek új Nő?

Tavasszal feléledünk, elkezdünk kinyílni, megnyílni, keressük a helyünket. Téli álmunkból kiébredve hajt minket a vágy: „most aztán másképp csinálom, mint eddig.” Lendülettel vágunk bele akár egy lakás átalakításba, akár saját testünk-lelkünk átalakításába. Nem véletlenül, hiszen a természet is inspirál ebben. Minden virágzik, növekszik, megújul.

Hoztam Nektek pár tippet, hogy nőiségünket hogyan tudjuk megújítani, felfrissíteni, újra lendületbe hozni.

1. Teremtsd újra önmagad

Talán túl sokat aggódsz, túl sokat agyalsz, és nem tudsz kijönni a fejedben lévő zűrzavarból.

Fogj egy papírt, és írd le, hogy milyen Nő szeretnél lenni. Ne csak gondolatban fogalmazd meg, mert elillan, mintha sosem lett volna. Írd le, hogy pontosan ki szeretnél lenni. Hogyan nézel ki, milyen a környezeted, hol élsz, milyen barátok vesznek körbe, milyen párkapcsolatban élsz, mit dolgozol, hová mész ebédelni, nyaralni. Úgy írd, mintha semmi sem számítana. Hagyd végre egy kicsit az aggódást, és játssz. Játssz el a gondolattal, hogy ki lennél, ha igazán úgy élnél, ahogy Te szeretnéd?

Meglátod, friss energiákat hoz, új lendületet ad. Képzeletben nyiss ajtót az új önmagadnak. Lásd magad újként, más szemmel.

2. Kezdj el úgy élni, aki lenni szeretnél

Törd meg a mintádat. Járj új helyekre, ahol még sosem voltál. Próbálj ki új útvonalakat, amerre még sosem jártál, menj el új kávézókba, bárokba, éttermekbe – akár mini akciótervet készítve – hogy melyik hónapban mit próbálsz ki. 

Ami fontos, hogy ne a régi lelkületed üljön az új helyen, mert akkor semmit nem ér az egész. Éld bele magad az új énedbe, éld át az érzéseidet. Ha nehezen megy, játékosítsd, és tegyél úgy, mintha az lennél már most, aki lenni szeretnél. Mintha el kéne játszanod. Könnyedén, lazán légy jelen, ne a megfelelés hajtson, hanem a felfedezés. 

3. Vegyél egy szexi ruhadarabot vagy cipőt, amit otthon fogsz hordani

Lehet tűsarkúban sütni-főzni? Lehet szexi ruhában, fehérneműben otthon csak úgy flangálni? Hát miért ne? Megengeded magadnak egy sima hétköznapon is, hogy szexinek érezd magad? Tudnál főzni a párodnak – ha nincs, akkor magadnak! – egy finom vacsorát egy ultra szexi ruhában? Ha még nem tetted, mindenképp próbáld ki! Óriási élmény, figyeld közben magad, hogy mit ad.

Fotó: Ferdinand Studio / pexels.com

4. Legyen egy rövidtávú titkos projekted

Mi az, amit nőként még nem éltél meg, de szeretnéd? Akár egy glamour fotózás, akár egy tantra randi, vagy egy szexi táncóra, netán színtanácsadás, vagy egy merész smink?

Ne tartogasd magad! Ha tíz év múlva kezded el, ha kihelyezed a vágyadat a távoli jövőbe, sosem fogod megcsinálni. 

Egy előadáson egyszer egy elég erős mondat ütötte meg a fülemet. Azt mondta az előadó, aki férfi volt, hogy „a nők leginkább az öregedéstől félnek. És mindig ott lebeg előttük, hogy ma jobban néznek ki, mint holnap.” 

Hát, ha így van, akkor vegyél erőt magadon, és tűzz ki egy dátumot 1 hónapon belülre. És valósítsd meg a vágyadat! Add meg magadnak a lehetőséget MOST. Ne később bánkódj azon, hogy sosem éltél. És ne mondd el senkinek, majd csak akkor, mikor megvalósítottad. 

5. Self randi

Vidd el magad egy randira. Kényeztesd magad, engedd meg azt a luxust, hogy önmagaddal töltesz időt. Bárhová is menj, fókuszálj befelé. A mobilodat erre a pár órára kapcsold ki. Legyen egy valós élményed. Nem kell mindent megörökíteni, lefotózni, megírni, közölni másokkal. Legyen intim énidőd.  Neked mit jelent az intimitás, ha énidőről van szó?

6. Figyeld meg az uralkodó gondolatodat

Mit gondolsz egész nap magadról? Tánc és önismeret óráimon gyakran felteszem ezt a kérdést. Az esetek kilencven százalékában ilyen válaszok érkeznek: „ronda vagyok”, „dagadt vagyok”, „hagyjuk”, „nem is merek a tükörbe nézni”, „na jó, erre inkább nem válaszolok”, „engem senki ne nézzen”.

Vajon hogyan tud az a Nő csábítani, varázsolni, érinteni, szeretni, aki azt gondolja, hogy ronda, dagadt, nem néz a tükörbe, és őt senki ne nézze? Hát leginkább sehogy. Miközben mindannyiunk vágya az, hogy mások megadják nekünk azt, amit magunknak sem adunk meg? Hogy szépnek lássanak, csodálatosnak, szerethetőnek?

Cseréld pozitív megerősítésre az uralkodó negatív gondolatodat: „szeretem magam”, „elfogadom magam”. Legyél kíméletes magaddal, ne használj durva szavakat, mert nem reális az, amit gondolsz magadról. Fordulj olyan szeretettel önmagad felé is, mint mások felé. 

Fotó: Binti Malu / pexels.com

7. Törődj a testeddel

Az egyik legnagyobb önbizalomnövelő, ha tetszik a tested, és jól érzed magad a bőrödben. Mert akkor bántani sem bántod magad annyira, és bűntudatod sem lesz. Ehhez hatalmas önkontroll szükséges. Tanuld meg irányítani a vágyaidat, az ösztöneidet, és törődj a testeddel. Sétálj, kocogj, válts étrendet, ha úgy látod jónak. Legyen célod, és tegyél érte. Valósítsd meg. Amikor halogatunk, akkor az egy dologra jó, kényelemben tart. Hátránya, hogy mozdulatlanná tesz, ezáltal pedig jön utána a bűntudat. Ez pedig csökkenti az önbizalmat. Tegyél magadért, meglátod, meghálálja a lelked is. Ezzel a pár teendővel csodákat érhetsz el. Teljesen megváltoztathatod az eddigi életedet, kisugárzásodat, nőiességedet, vonzerődet! Próbáld ki!

Ha pedig jól jön egy kis motiváció, szeretettel várlak Tánc és Önismeret óráimon!

Avatar photo
Farkas Renáta

Művészeti Terapeuta, Táncoktató

A legszebb táncot Életnek hívják, és Önmagaddal táncolod. A tánc, a zene, és rajzolás segítségével azon dolgozom, hogy a szabadságát vesztett léleknek utat mutassak. Megmutatom, hogyan tudod magadat az öröm állapotába táncolni, rajzolni, és felszabadítani lelked madarát, mely arra vár, hogy Téged szolgáljon.