Megbízható segítség nemcsak sportoláshoz

Régóta kerestem egy olyan órát edzéshez, amely nyomon követi a tevékenységemet, és figyelmeztet, ha itt a sportolás ideje, de szerettem volna, ha nem csak nekem, hanem a kislányomnak is jó lenne. A klasszik okosórákat kihúztam a listáról, mert gondolom abban egyetértünk, hogy egy majdnem 12 éves kiskamasznál nem az a legfontosabb  szempont, hogy az óra ne karcolódjon vagy sérüljön, és az ember nem szívesen költ úgy egy kisebb vagyont, hogy borítékolhatóan leamortizálódik a féltett tárgy. Jó hírem van. Találtam megoldást, amit most Nektek is szeretnék bemutatni.

Pár hete egy kedves ismerősömtől hallottam először az XPlora óráiról. Első körben a gyerekeknek kifejlesztett változat keltette fel az érdeklődésem, végül mégis a már felnőtteknek szánt verzió mellett tettem le a voksom. Mivel sokan vannak közülünk, akiknek mindkét megoldás érdekes lehet, ezért mindkét óráról hoztam tudnivalókat.

A mi személyes kedvencünk: az XMOVE

Nekünk ez a rosegold változat lett a befutó, de az óra olajzöld és fekete színben is elérhető. A letisztult dizájn sok hasznos funkciót rejt:

Mozgás-emlékeztető

A beépített érzékelő figyeli az inaktivitást, és emlékeztet, hogy mozogjunk, így segít fenntartani az egészségesebb életmódot.

Alvásfigyelés

Figyeli az aktivitásunkat alvás közben is. Az XMOVE méri az alvás időtartamát és minőségét, amelyet aztán az Xplora alkalmazásban értékelhetünk.

Azonnali üzenetek és értesítések

A mobiltelefonunkról érkező különféle üzeneteket közvetlenül az órán is megnézhetjük (ez nekünk iPhone-nal nem, csak Android készüléken működött).

Ébresztőóra

Egy enyhe rezgésssel jelzi, hogy itt az idő felkelni. Sokkal jobb, mint egy csipogó hangra felriadni. 😉

Pulzusmérő

Sportolás előtt és után is le tudjuk csekkolni a pulzusunkat, ami valljuk be, igencsak hasznos.

Folyadék figyelő

Szuper, hogy beállíthatjuk hány pohár folyadékot szeretnénk meginni egy nap alatt, mert az alkalmazás arra is figyelmeztet, hogy ne feledkezzünk meg róla. Gyerekeknek és rossz ivóknak kifejezetten ajánlott.

Gyerekbarát és gyerekbiztos: X5 Play

Az X5 Play az Xplora prémium kategóriás gyerek okosórája, amely segít kapcsolatban maradni, és megjutalmazza tulajdonosát az aktivitásért cserébe! Az óra nem rendelkezik közösségi médiával, és nem fogadhat kéretlen hívásokat, mivel az összes kontaktot az alkalmazásban kezeli. GPS, helymeghatározás, biztonságos zónák és iskolai mód funkciókkal ellátva, (mely kikapcsolja a jelzéseket, amíg gyermeke órán van,) és további izgalmas funkciókkal!

Goplay aktivitás platform

Ez az Xplora saját játék univerzuma – ahol a gyerekek szupermenő kampányokban vehetnek részt okosóráikkal, ha van kedvük. Az óra lépésszámlálójával a gyerekek lépéseit a Goplay platformon külön pénznemre, nevezetesen az Xplora Coinsra tudják átváltani. Szorosan együttműködnek többek között a Universal Stúdióval és a Warner Bros.-al, olyan kampányokban, mint a Tom & Jerry, a Bébi Úr, a Dóra A Felfedező, a Space Jam és a Nyúl Péter. Minél több megtett lépés, annál több jutalom. A Goplay tehát még több fizikai aktivitásra és kevesebb képernyőidőre ösztönzi a gyerekeket.

Részletesebb információkat ITT találsz!