A címet úgy is megfogalmazhattam volna, hogy “Mit jelent az utazás nekem a jelenlegi helyzetben”? Az elmúlt hónapok, hetek itthoni és külföldi történései, illetve kormányzati döntései; miszerint egyre több ország zárja be újra kapuit a látogatók elől, hogy így akadályozzák meg a vírus terjedését, arra sarkalltak, hogy őszintén megfogalmazzam, számomra mit is jelent igazából az utazás és miért érzem ennek ellehetetlenítését egyre aggasztóbb világjelenségnek a Covid-19 kitörése óta?
Az utazás évezredek óta az emberiség működésének része, a hajtóereje. Ha nincsenek például a hódító arabok, vagy a kalandvágyó magyarok, ha nincsenek a vikingek, ha nincsen Magellán vagy Kolumbusz Kristóf, ha nincsen az a sok bátor, elszánt, névtelen tengerész és megannyi szárazföldi felfedező, akik sokszor életük árán is menni akartak, megismerni új világokat, meghódítani új földeket, nem is tudom… talán még mindig azt gondolnánk, hogy a Föld lapos…
Az utazás szerintem elidegeníthetetlen része a fejlődésnek.
Természetesen vannak olyan emberek, akik inkább a biztonságot adó otthonukat és a már megismert, kipróbált közeli helyeket szeretik, vagy csak egyszerűen nem vágynak arra, hogy messzi tájakat hódítsanak meg, mert ők így érzik jól magukat a saját környezetükben. Hiszen nem lehet mindenki felfedező, vagy utazó! És ez teljesen rendben is van így! Ám az utóbbi két-három évtizedben a fejlődés magával hozta azt is, hogy az embereknek nemcsak egyre több pénze, lehetősége, hanem egyre nagyobb vágya (igen, szabad akaratukból!) lett ahhoz, hogy utazhassanak.
Mert az utazás soha nemcsak egy utazás. Annál mindig több. Olyan élmények, tapasztalások, amelyeket az ember nem is sejt, amikor útnak indul.
Ilyenkor az ember már induláskor legyőzi saját magát és az ismeretlentől való félelmét. Belevág abba, amit eddig nem tapasztalt, nem élt át. Nem tudja mi vár rá azon a másik helyen, vagy az úton odafelé, de elindul és megteszi az első lépést, hogy fejlődjön, hogy több legyen, hogy jobban megismerje önmagát, az útitársát és a világot.
Az utazás által egyszerűen az ember akkor is több lesz, ha nem érzi magát többnek tőle. Változik, mozgásban van, mérlegel, néha jó, néha akár rossz döntéseket hoz, elfogadja ezek következményeit, és ezekért felelősséget vállal. Mindezt a szabad akaratából teszi. Mert van hite saját magában, hogy képes arra, hogy felelős döntést hozzon, hogy az információkat összegyűjtve és figyelembe véve eldönthesse, hogy útnak indul, vagy itthon marad.
Az utazás fejleszt, inspirál, lendületet ad, kitágítja a gondolkodást, asszociációkra sarkall, kreativitást szül, elgondolkodtat, kérdőre von, vagy akár vitára késztet,
vagy arra, hogy szembenézz a valósággal és megkérdőjelezz olyan dolgokat, híreket, (ál)igazságokat, amikben eddig hittél vagy a média közvetített. Az utazás felszabadít, életre késztet, énekeltet, megtáncoltat, ismerkedésre és a másik elfogadására, vele való szolidaritásra buzdít. És ha valaki nem szeretne útnak indulni, azzal sincsen baj, szabad akaratából dönt így.
Azonban most, jelen helyzetben, úgy érzem, pont ezt a szabadságot van veszélyben. Mint egy álomban, ahol madárként pont annyira vagdosták meg a szárnyaimat, hogy ha nagyon összeszedem magam, talán még fel tudok szállni, de közben annyi energiámat emészti fel az egész művelet, hogy borítékolható a zuhanás és elvész az igazi cél: élvezni az utat magát.
Ha elvész ez a szabadság és az a hit, hogy az ember saját maga szabadon rendelkezhet az életével illetve döntéseivel és értelmes, gondolkodó emberként tud a saját és mások (!) egészségének, jóllétének, biztonságának figyelembevételével racionális és felelős döntéseket hozni, akkor mi marad? Milyen világban fogunk élni? Láthattuk, tapasztalhattuk, hogy ez a vírus nem áll meg az országhatárokon, ez a vírus ugyanúgy ott lehet egy budapesti villamos kapaszkodóján, mint egy vidéki szállodai dolgozó tüsszentésében vagy a balatoni hekk sütöde bármely evőeszközén, mint a Bécs felé tartó vonaton vagy egy ázsiai ország tengerpartján.
Ez a vírus MINDENHOL ott van, mert nem ismer sem fizikai, sem földrajzi-, de legkevésbé államhatárokat.
Az utazásaimból elsődlegesen azt tanultam meg, hogy a világ színes. Mindenhol ugyanúgy működnek az emberek és mégsem. Hogy lehet ez? Ugyanaz a keret, az alap, de azt millióféle tartalommal töltik meg a különböző kultúrával, szokásokkal, hagyományokkal rendelkező népek, nemzetek. Lehet egymástól ezeket a dolgokat ellesni, tanulni, vagy épp egymásnak megtanítani, megmutatni, és együtt fejleszteni, s ezáltal közösen fejlődni.
Viszont, ha ez a kapcsolat megszűnik, ellehetetlenül az emberek között, mert bezárkóznak az országok, akkor ez a viselkedés az élettől teljesen idegen és ellentétes lesz. Ha ez az állapot tartós marad, akkor az adott ország emberei egy idő után elfelejtik, milyen a kinti világ, nem lesznek rá kíváncsiak, rosszabb esetben veszélyesnek kezdik érezni, félni fognak tőle és később sem akarják megismerni, felfedezni.
Éppen ezért kell a fekete-fehér gondolkodás helyett újra színesben gondolkodni!
Megkeresni, megnézni, mik azok a lehetőségek, eszközök, amelyek segítenek abban, hogy újra viszonylag normális keretek között élhessünk, de közben féken tartsuk a vírus terjedését. Hadd mutassam be ezt egy példán keresztül! Az augusztusi hosszú hétvégét Bécsben töltöttem, ahol filmnapokat tartottak a Városháza előtti szabadtéren az embereknek. Olyan vasszerkezeteket, úgynevezett boxokat szereltek össze a téren, hogy egyszerre csak négy ember férhetett el bennük. Ezeket egymástól 2 m távolságra helyezték el, ahogy ez a képen is jól látható.
Tömegrendezvény – igazából tömeges érintkezés nélkül. Megmarad a kultúra, szórakozás, a gondolkodás, de közben a vírus terjedését is próbálják ezzel megakadályozni. Nem kellett messzire utaznom, hogy ezt az ötletet láthassam. Azonban el kellett hagynom az országomat ahhoz, hogy más emberek más megoldását, gondolkodásmódját felfedezhessem és ezt a tudást itthon megoszthassam a saját honfitársaimmal és együtt lehessünk többek, okosabbak.
Az élet nem fekete-fehér, hanem nagyon is színes – minden értelemben. Az utazás pedig abban segít szerintem, hogy mindenki szabadon megtalálhassa a saját színeit, illetve más országokban szerzett tapasztalataival hozzásegítse saját mikrokörnyezetét ahhoz, hogy összességében a világ mindenki számára élhetőbb, és ami a legfontosabb: biztonságosabb legyen.