Ha sokat böngésszük a közösségi médiát egészen biztosan találkoztunk már azokkal is, akik véres szájjal hirdetik, hogy minden nő gyönyörű, és olyanokkal is, akik a body positivity mozgalmat egy egészségellenes és kifejezetten káros, 21. századi jelenségnek kiáltják ki. És kinek van igaza? – Új szerzőnk, Szabó Dalma gondolatai más megvilágításba helyezik a már ismert fogalmakat.
Neked, kedves olvasó. Mert a body positivity is egy olyan mozgalom, amiről valójában te döntöd el, hogy hogyan szeretnéd interpretálni azt. Hogy mivel tudsz azonosulni belőle, mi a te igazságod, amit a magaddal hozott hiedelmek közé beépítesz.
Szabó Dalma vagyok, stílustanácsadó és a Curvy me, inclusive ruhamárka megálmodója. Én abban a body positivity-ben hiszek és azt is képviselem, hogy szeretni és elfogadni kell a testünket, de sosem szabad feladni azt, hogy a legjobb önmagunk nézzen ránk vissza a tükörből. A kérdés persze rögtön felmerül, hogy milyen a legjobb önmagunk?
Az a jó hírem, hogy valójában ezt is Te döntöd el.
Amikor nálam is IR-t diagnosztizáltak – szerencsére nem voltak nagyon rosszak az értékeim –, elkezdtem megszállottan számolgatni a szénhidrátot. Úgy főztem például bablevest, hogy lemértem mindent előre, megfőztem a levest, majd lemértem a sűrűjét újra, és a lével együtt mindent arányosítottam. És elgondolkoztam azon, hogy talán babszemeket is számolhatnék… Na, ez volt az a pont, amikor rájöttem, hogy talán egy kicsit bekattantam, és én nem akarok így élni. Ha semmi másról nem szól az életem, csak arról, hogy mikor kell ennem következő alkalommal, vagy mit fogok főzni… az engem mentálisan teljesen beszűkít. És hogyan tudnék úgy megoldani egy „problémát”, ha ennyire a „probléma” határoz meg mindent?
Miután egész életemben úgy gondoltam, hogy pufi vagyok, agyatlan és kőkemény diéták hosszú során estem át: egyszer 5 héten át tilápiát ettem zöld színű zöldségekkel… A testemmel való kapcsolatomban a változást mégis az hozta meg, amikor elkezdtem aktívan edzeni. Lenyűgözött a testem, hogy amikor azt gondolom, hogy nem tudok még 3-at megcsinálni valamiből, ő mégis képes rá. Amikor olyan fáradt vagyok, hogy azt érzem, hogy állni sem bírok, a lábam akkor elvisz még A-ból B-be. Láttam a fejlődést, és elkezdtem élvezni a mozgást.
És ezzel párhuzamosan elkezdtem tudatosan a jó dolgokra fókuszálni. Nem a hurkácskákra, hanem olyan dolgokra, amiket tényleg szerethetek magamon, és elkezdtem hozzám hasonló nőket követni az Instán.
Azt már megtanultuk Hollywoodtól, hogy milyen a 90-60-90-es szépség, de úgy éreztem, hogy tágítanom kell azt, hogy a hiedelmeim alapján kit látok gyönyörűnek. Olyan modelleket és influenszereket láttam nap, mint nap, akik hozzám hasonlóak. Hús-vér nők, és amellett, hogy van rajtuk plusz pár kiló, dögösnek, nőiesnek és lehengerlőnek találtam őket.
Valójában erről szól a body positivity, az én body positivity-m. Hogy nem attól vagy jobb vagy rosszabb, hogy 5-tel több vagy 5-tel kevesebb kiló van rajtam. Hogy nem kell mindenkinek ugyanolyannak lennie. Nem kell mindenkinek vékonynak, magasnak, elállófülűnek, vöröshajúnak, akármilyennek lennie. És mindenkinek joga, sőt lehetősége van arra, hogy jól érezze magát a bőrében. Mert bármerre is megy az élet, egész biztos, hogy holnap már erre is eggyel kevesebb napom lesz. Miért tölteném ezt azzal, hogy folyamatosan arra fókuszálok, hogy mi a „baj” a testemmel?!
Ez azt jelenti, hogy akkor dőljünk hátra a kanapén és együnk meg három krémest?
Nem. Azt jelenti, hogy ha arra vágyunk, hogy három krémest együnk meg, akkor elgondolkozunk azon, hogy mi baj van a lelkünkben.
És azt, hogy nem azért mozgunk sokat, mert utáljuk a testünket és kínkeservesen meg akarjuk változtatni azt, hanem mert megtaláltuk azt a sportot, ami örömet okoz és nem mellesleg csodásan oldja a stresszt.
És azt is jelenti, hogy nem skatulyázunk be minden ételt és eszünk csak azért zöldségeket, mert az az egészséges. Azért eszem „jól”, mert hálás vagyok a testemnek, és én alakítom ki a saját rendszerem, nem divatdiétákra alapozom azt, hanem megértem a jelzéseit.
Az én body positivity-met ugyanaz szövi át, mint amit a saját stílusunkról, megjelenésünkről gondolok: a cél minden esetben az, hogy a külső és belső harmóniánkat megtaláljuk.
És ez az egyensúly, valójában maga a szabadság.
