Tapasztalatok a karantén időszakából

A kijárási korlátozás végéhez közeledve, május 15-én Orvos-Tóth Noémi elismert klinikai szakpszichológus a facebook oldalán megkérdezte az embereket; milyen érzések, gondolatok azok, amiket magukkal vinnének egy képzeletbeli bőröndben a karantén időszakából és megpróbálnák beépíteni a mindennapjaikba?

Megfigyelés

Elgondolkozva ezen a kérdésen és visszatekintve az elmúlt két hónapra, talán az egyik gondolat, amit én magammal vinnék a megfigyelés képessége. A bezártságnak köszönhetően napról napra figyelhettem a természet ébredését, részese lehettem a tavasznak. Láttam, ahogy az erkélyem előtt álló fa kirügyezik, majd magára ölti zöld lombját és kiszínesedik a természet. A karantén alatt figyeltem fel a madarak folyamatos dalolászására is. Mintha csak egy erdő közeli kisházban laknék, madárcsicsergésre ébredtem és onnan tudtam, hogy lement a Nap és esteledik, hogy elhallgatott az énekük. Korábban csak rácsodálkoztam, hogy „hirtelen” megint tavasz lett, most viszont mintha én is részese lettem volna ennek a folyamatnak.

Jó lenne a természettel való kapcsolódást és ezt az odafigyelést megtartani a későbbiekben is. Figyelni a részletekre, nem csak készen várni a csodát.

Barátság

Amit biztosan tudok, hogy magammal viszem azokat az igaz barátságokat, amelyek a karantén alatt csak még erősebbé váltak. Ebben a két hónapban egyértelművé vált, hogy kik azok, akikkel törődünk egymással, illetve számíthatok rájuk.

Bízom benne, hogy ezek a kapcsolatok a mindennapok között sem fognak elveszni és együtt lesz időnk ápolni, gondozni őket.

Nyugalom és jelenlét

A bezártság egy új felismerést is hozott magával: megértettem, mit jelent a jelenben lenni. Régen állandóan a jövőt tervezgettem vagy amiatt aggódtam, illetve a múltbéli eseményeket, helyzeteket elemeztem újra és újra. Csak a jelennel nem törődtem. A vírus okozta helyzet azonban egy bizonytalan világot teremtett. Az elmúlt két hónap rávezetett arra, hogy felesleges agyalni a jövőn és a „mi lett volna ha” kérdéseken, hiszen a múlton már nem tudunk változtatni, a jövő pedig, kijelenthetjük, hogy tényleg kiszámíthatatlan. Így maradt az, hogy a jelenre koncentráljak; elkezdjem élvezni az adott napot, és azt úgy alakítani, hogy ha visszanézek, azt érezzem; igen, jól voltam akkor, és a magam módján az adott körülmények között így is boldog voltam. E kapcsán villant be az a felismerés is, hogy az angol nyelv milyen találóan nevezi a jelen időt: present, azaz ajándék… Végre nem az események alakították és szervezték a napjaimat, hanem én határoztam meg, hogy mivel töltöm el azokat. És igen, ez lehetett az a döntés is, hogy aznap nem csinálok semmit, de ettől nem éreztem kevesebbnek magam.

Jó lenne ezt a tudatosságot és tudatos jelenlétet beépíteni a későbbi mindennapokba.

Összefogás

Végül titkon remélem, hogy mindenki magával vinné azt a pozitív energiát és szeretetet, amely számomra annyira érezhető volt ebben a két hónapban kis országunkban. Az emberek összefogtak; ismeretlenek, szomszédok, barátok, rokonok segítettek egymásnak, akár egy bevásárlással, akár pénzadománnyal, akár munkájuk pro bono felajánlásával.

Olyan jó volt érezni, észrevenni, hogy az emberek törődnek a másikkal és nem gyűlölködnek kis semmiségeken.

Pozitív szemlélet

Ugyanakkor tudom, hogy mindannyiunk két hónapjában voltak nagyon nehéz percek, akár napok, hetek is, amiket szívesen elfelejtenénk, és nem vinnénk magunkkal a képzeletbeli bőröndünkben. Mégis, abban hiszek, és most már tudom is, hogy a nehézségek, amiket kapunk az életünkben, nem azért vannak, hogy áldozattá válva sajnálkozzunk és valakit vagy valamit okoljunk helyzetünkért. Azért vannak, mert az Élet tudja, hogy megbirkózunk velük és a viharból kikerülve csak erősebbé válunk általuk.

Áldozatok helyett mindannyian túlélők vagyunk. És most már van egy közös történetünk is, amely ezt bebizonyította.

Szerző: Szabó Petronella a petrazworld.com útiblog szerzője
Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva