Akik legyőzték a mellrákot

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Mi most olyan hírességeket mutatunk be, akik megküzdöttek a betegséggel és győztesként kerültek ki a harcból. Példájuk sokaknak adhat erőt.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem

SHIRLEY TEMPLE 

44 éves korában diagnosztizálták nála a mellrákot, amit sikeresen legyőzött. Hozzáállása példaértékű, nem beszélve arról, hogy a színésznő történelmet írt azzal, hogy ő volt az első híresség, aki a televízióban nyíltan beszélt a betegségéről. Korábban ugyanis senki sem merte nyilvánosan felvállalni ezt a betegséget, és kimondani együtt a mell és a rák szavakat. 85 éves korában hunyt el.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem
Kép: Daily Mail

NANCY REAGAN 

Amerika negyvenedik elnökének özvegyénél 1987 októberében egy mammográfiai vizsgálat során vették észre a rosszindulatú daganatot A first lady orvosai tanácsára a masztektómia mellett döntött, néhány nappal később tehát eltávolították a bal mellét. Szerencsésen felépült a műtétből. Ezt Amerika-szerte tömegesen kezdtek jelentkezni a nők mammográfiai vizsgálatra.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem
Kép: Channel 3000

OLIVIA NEWTON-JOHN 

A Grammy-díjas sztár is sikeresen legyőzte a mellrákot 1992-ben, és azóta is fáradhatatlanul küzd azért, hogy felhívja a nők figyelmét erre a veszélyes betegségre és a megelőzés fontosságára. Az énekesnő-színésznő, a Grease női főszereplője, részleges masztektómián és kemoterápián esett át. 2005-ös albuma, a Stronger Than Before a mellrákra való odafigyelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Szülővárosában, az ausztráliai Melbourne-ben az ő segítségével jött létre – és az ő nevét viseli – egy rákközpont. Szintén az ő nevét viseli egy olyan egészségügyi készlet, amely az önvizsgálatot segíti a nőknél.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem
Kép: Smooth Radio Scaled

KYLIE MINOGUE 

Az énekesnő is azon szerencsések közé tartozik, akiknek – eddig legalábbis úgy tűnik – szintén sikerült megbirkóznia a mellrákkal. Nála ehhez a bal mell részleges eltávolítására, majd kemo- és sugárterápiára is szükség volt. Kylie Minogue őszinte és nyílt harcának köszönhetően pedig mára a mellrák elleni küzdelem talán legismertebb arca lett.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem

CYNTHIA NIXON 

2006 októberében tudta meg, hogy mellrákja van, amiből hónapok alatt sikeresen felépült, de évekig eltitkolta a betegségét a közvélemény elől, mivel attól félt, hogy emiatt kitaszítottá válik. A helyzet azonban mostanra megváltozott, azóta pedig a kór elleni küzdelem egyik lelkes aktivistája is lett.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem
Kép: abc News

CHRISTINA APPLEGATE 

A színésznőt szintén nem kerülte el a betegség: nála 2008-ban derült ki hogy mellrákja van. Applegate ekkor 36 éves volt. A színésznőnél a BRCA1 génmutációja miatt alakult ki ilyen fiatalon a daganat, vagyis a mellrák öröklött formájáról van szó (édesanyja is mellrák túlélő). Bár a daganat csak az egyik mellében alakult ki, mégis mindkét mellének eltávolítását választotta, vagyis a masztektómia néven ismert eljárást. Ezzel növelhető meg ugyanis a leginkább az esélye, hogy a mellrák egyáltalán ne újulhasson ki többet.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem
Kép: ents24

SHERYL CROW 

“A korai felismerés két lábon járó hirdetése vagyok” – mondta Crow 2006 októberében, amikor egy rutin mammográfiás vizsgálat során felfedezték nála a betegséget. Az énekesnő mindkét mellében megjelent a daganatos elváltozás, amelyet sebészeti úton távolítottak el, majd héthetes sugárkezelés következett. Kemoterápiára nem került sor: ennek elkerülését az tette lehetővé, hogy a mellrák igen korán felismerésre került.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem
Kép: AP Photo

KATHY BATES 

2012-ben diagnosztizálták nála a mellrákot, 64 éves korában (2003-ban petefészekrákkal küzdött). A Golden Globe-díj és Oscar-díjas színésznő kettős masztektómián esett át. A beavatkozás után azzal viccelődött a Twitter közösségi portálon, hogy mellei nem is hiányoznak neki annyira.

womagic_mellrák_elleni_kuzdelem

ANGELINA JOLIE 

Akadnak olyan sztárhölgyek is, akiket ugyan nem diagnosztizáltak mellrákkal, megelőzés céljából egyszerűen levetetik a mellüket. A legismertebb közülük Angelina Jolie, akinek az édesanyja és a nagynénje is hordozta magában a gyilkos kórt, így ő inkább önként eltávolíttatta mindkét keblét.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.

Még nincs hozzászólás

Hozzászólások lezárva